Fotópályázat — tizenegyedik forduló — értékelés
Ebben a hónapban igazán nem lehet oka panaszra az értékelőnek, rengeteg jó és változatos kép érkezett. Köszönöm szépen a szép felhőket, amikre legutóbb felhívtam a figyelmet, hogy remek kompozíciós elemek lehetnek. Itt kell megemlítenem, (egyet értve a fórumozókkal), azt a két tájképet amiken, bár gyönyörűek voltak a felhők, a képek is szépek voltak de nekem is hiányoztak az épületek, így az értékelésben nem is veszem őket figyelembe.(Természetfotó pályázatokon gondolom sikerrel, szerepelhetnének, de ez nem az. Ha ebbe az irányba indulnánk, hamarosan megjelenhetnének az aranyos kisállatok, cuki gyerekek és egyebek.) Én is ragaszkodnék hozzá, hogy ha csak egy pici részlete is egy épületnek szerepeljen a képen.
Kérdéses számomra a Hansa város kikötőjének szerepeltetése is, hiszen a Műemlékem.hu elsődleges célja a magyar emlékek bemutatása, megismertetése ami persze nem csak a jelenlegi határok közötti emlékekre vonatkozik, mint arra most is és korábban is volt példa. Számomra teljesen természetes, hogy a határon kívüli emlékek is szerepeljenek, ugyanakkor (és ez kizárólag szubjektív véleményem), én nem ragaszkodnék kizárólag a védett épületekhez. Szerintem kifejezetten jó lenne, ha ez a fórum hívná fel a hivatásos műemlékvédők figyelmét, védésre érdemes épületekre. Sőt én szívesen látnék modern épületeket is (egyszer ezek is lehetnek majd műemlékek), fontos küldetés lehetne az építészeti kultúra fejlesztése is.
Ismét a motivációról
Plank Ibolya volt olyan kedves, hogy tovább vitte motivációról szóló gondolataimat. Továbbra is úgy érzem, hogy egy jó fotó elkészítésnek legfontosabb eleme a tudatosság, hogy a fotósnak legyen elképzelése arról, hogy mit is akar kifejezni a képével. Ismét ajánlom mindenki figyelmébe Susan Sontag: Fényképezésről című könyvét. Ez a könyv a fotózás filozófiai kérdéseivel foglalkozik, így nagy segítséget ad a tudatos fotós magatartás elsajátításához. Egy fotópályázaton nem az épület az érdekes, hanem az, hogy a fotós milyennek látja azt az épületet, nézőként meg kell értenem, hogy mi ragadta meg a fotós érdeklődését, mi az amit meg akar mutatni. Egy ember beazonosításához a legalkalmasabb az igazolványkép, ugyanakkor semmit nem tudunk meg egy emberről az igazolványképe alapján. Egy jó portré sokkal többet mondhat el egyrészt a modellről, másrészt a fotósról aki lefényképezte. Az épületekről is készülnek „igazolványképek”, műemlékjegyzékek, építészeti dokumentációk számára, amelyek alapján azok beazonosíthatóak, de ha egy élményt akarunk megosztani a nézővel, akkor a fotós szubjektív látásmódjára van szükség. (Amire örvendetesen egyre több jó példát látni a pályázatra beküldött képeken.) Ibolya és én is munkánkból adódóan rengeteg építészeti fotót látunk nap, mint nap, ismerjük a fényképezés alapszabályait és meg tudjuk különböztetni azt, hogy melyik az ami nem több mint egy korrekt, gyakran technikailag kifogástalan kép, és melyik az ami jóval több ennél; izgalmas vizuális élmény. Ezért is tanácsoltam a pályázóknak, még az első értékelésemben, hogy nézegessenek minél több képet. Nem kell tépelődni rajtuk, hogy jók-e vagy sem, nem kell azon gondolkodni első nekifutásra, hogy mitől is jó egy nekünk tetsző kép. Lapozgatni kell csak az albumokat (ezt egy könyvesboltban vásárlás nélkül is meg lehet tenni) és előbb-utóbb rá fognak érezni a jó képek varázsára. Nem hiszem, hogy ha valaki soha nem fényképezett, annak számára ez jó megoldás lenne, de aki maga is fényképez, rengeteget tanulhat ebből.
Embertelenség az építészeti fotókon
Az épületfotókon többnyire nem szerepelnek emberek és egyéb olyan részletek, amelyek segíthetnek a fénykép elkészülésének idejét meghatározni. Ennek régebben volt egy praktikus oka is, azon túl, hogy az épületeket ez által „időtlenné” tették, ami egy műemlék esetén érthető szempont. Ez a praktikus szempont az volt, hogy a fotós évekkel később is eladhatta a képét, ha az óta az épületen nem történt jelentősebb változás. (Néhány esetben ma is használnak régi képeket például olyan épületekről, amiket az óta nagyon benőttek a fák.)
Ugyanakkor a nyolcvanas évektől megjelent „anno” albumok, amelyek egy város vagy egy település régi életét mutatták be, ezek az albumok ma is nagyon népszerűek. A szerkesztők ezeknél, az albumoknál vadásztak azokra a képekre, amelyek a mindennapi életet mutatták be, emberek sétáltak az utcákon, divattörténeti képet mutattak az öltözködésről, szekerek, hintók, autók láthatóak az épületek előtt. Érdemes elgondolkozni azon, vajon ötven vagy száz év múlva azokat a fotókat nézegetik-e majd szívesebben, amelyeken nem szerepelnek ezek, vagy akkor is napjaink mindennapi életére lesznek majd kíváncsiak. Tudom, hogy nem könnyű úgy fényképezni épületeket, hogy autók, vagy emberek legyenek az előtérben és azok ne vonják el a figyelmet zavaró módon a fő témáról, de a műemlékek egyik legérdekesebb tulajdonsága az, hogy nemzedékeken keresztül töltik be funkciójukat. Javaslom a pályázóknak, hogy próbálkozzanak ezzel a feladattal.
A tizenegyedik forduló képeiről:
Ebben a fordulóban sem szeretnék a hibákról írni, úgy látszik a zavaró képdöntésekhez még néhányan valami számomra érthetetlen oknál fogva, ragaszkodnak. A kedvenceim a következők: a Vihar előtt és a Felhők között című képek okoztak először örömet. Legutóbb erre hívtam fel a figyelmet, hogy a felhők mennyire jól használhatóak kompozíciós elemként, milyen izgalmassá válik egy kép ha az eget felhők töltik ki. Az utóbbi jó példa arra is, hogy nem kell a templom épületének feltétlenül kitöltenie a teljes képmezőt a templom tájba illeszkedése nagyszerűen érzékelhető úgy is, hogy csak a torony csúcsa látható. A Kontraszt esetén a felhők csak az üvegben tükröződve jelennek meg nagyon mozgalmassá téve az amúgy homogén felületet. A ferde kompozíció ebben az esetben kifejezetten előnyös. A Halászbástya esetében a felhők mellet az is különlegessé teszi a képet, hogy egy szokatlan nézőpontból fényképezte le ezt az amúgy agyonfotózott műemléket és ebben az esetben az ellenfény nagyon szerencsés. Szintén a felhők jótékony hatása látható a Még áll a vár című képen, ahol a kőfalon levő surlófény igazán szép struktúrát eredményezett.
Említettem, hogy különösen közel állnak hozzám azok a képek, amelyek egy szűk kis részletet mutatnak be, ilyen az Erő, ahol egy picit ugyan sötétnek tűnik a kép, én egy kicsit világosítottam volna rajta, de úgy, hogy ez a kontrasztosság megmaradjon, de így is egy nagyon jól komponált képet láthatunk. Érdekes részletet talált Az idő rabja készítője, és ugyan más léptékben de szintén a részből hagy következtetni az egészre a Kőbe vésve című kép, ahol az árnyékok kompozíciós hatását is kihasználta a fotós.
Fotós hozzáállásban szintén kedvenceim a tájba helyezett témák, különösen ha egy aszimmetrikus kompozícióban helyezi el a fotós. Ebben a kategóriában négy képet sorolnék fel: Csodavilág valóban csoda (a felhők itt is nagyon jók, még ha nem is hatalmas bárányfelhők) Nagyon tetszik, hogy volt bátorsága a kép szélére helyezni a kőkeresztet és az sem zavaró, hogy így a kereszt kifelé néz a képből. És, hogy mondjak olyat is ahol nincsenek felhők (mielőtt valaki mániákusnak tartana): Bece-hegyi tavasz és a Tavasz című képek, ahol a virágzó fákat használták fel a készítők kompozíciós elemként. A Bece-hegyi képnél itt sem hiányzik nekem a kápolna teljes tömege. A pécsi kép esetében kicsit ugyan zavar az épület dőlése, szerintem ha egy kicsit lejjebb billenti a gépet, vagy ha még alacsonyabb nézőpontból erőteljesebben rádönti kevésbé esetlegesnek érezhető lenne a kép, de a fény gyönyörű; jócskán kárpótol ezért a „hibáért”.(Ez csak az én ízlésem, nem biztos, hogy igazam van.). Nagyon tetszik a Magányos kereszt (és nem csak azért mert itt is vannak felhők), hanem elsősorban a zseniális kompozíció miatt, nagyon kevés képelem is eredményezhet mozgalmas képet egy jó kompozícióban.
Általában nem kedveltem a légifotókat, mert az esetek nagy részében a képeknek csak az az érdekessége, hogy különleges nézőpontból készülnek és a fotósok nem nagyon törődnek a kompozícióval és azzal, hogy érdekes fényhatások érvényesüljenek. Aztán néhány évvel ezelőtt találkoztam egy francia fotós légifotóival, amelyek megváltoztatták a véleményemet erről a műfajról.(Yann Artus-Bertrand-nak hívják, érdemes utána nézni!) Az Esti fényben című kép az ő munkáit juttatja eszembe: jó kompozíció, jó nézőpont, jó fények, jó kép.
Végül az a kép, amelyik nálam a hónap képe: a Részletek című. Szeretnék mindenkit buzdítani a bátor kísérletezésre itt egy szerzőtől két kollázs is látható (a másik a Pincekapuk), ahol mind a két kép nagyon látványos és érdekes, még ha az utóbbi években kaphatóak is voltak ilyen poszterek kapukról, ablakokról, kilincsekről. A Pincekapuk számomra kicsit tablószerű ezért a sokkal izgalmasabban tördelt, változatosabb részleteket tartalmazó Részleteket választottam az ebben a hónapban nagyon magas színvonalú mezőnyből. Gratulálok a készítőjének!
Hack Róbert
