Fotópályázat — tizennegyedik forduló — értékelés
Amikor átnéztem az augusztusi képanyagot, már akkor tudtam, hogy nem fogok minden képről egyenként írni, mert a túl sok jó felvétel, amit egyenként és egymáshoz képest is érdemes áttekinteni. Ez viszont már túlfeszítené az adott kereteket, másrészt még később fejezném be az értékelést. Örömmel láttam, hogy a nyár ereje — fényei, színei — pozitíven befolyásolták a teljesítményt, ami valószínűleg a több szabadidővel párosulva számban és minőségben is jó eredményeket hozott. Az alábbiakban néhány témát szeretnék kiemelni, és eköré csoportosítani a játékosok képeit. Először két ipari témájú képről szeretnék írni, az egyik a MÁV Istvántelki Főműhelyében állomásozó mozdonyt ábrázolja — „Végállomás” —, használaton kívül, de talán még mindig üzemképesen. A szerző pontosan meg is fogalmazza, hogy miért készítette el ezt a felvételt: „A rogyadozó csarnok a halott vonatokkal lenyűgöző”. Több szempontból is egyetértek ezzel: figyeljük meg alaposan a képet: először a hatalmas közlekedési eszközt látjuk, oldalról és felülről is megvilágítva, ami már önmagában figyelemre méltó látvány. A mozdony fölé boruló acélszerkezet formája, sérülései, a réseken beszűrődő fények és a betonpadló rései közül kinövő növények további szempontokat nyújtanak ahhoz, hogy el tudjuk képzelni a valóságos helyszínt. A kép a „tömör” és a „teli” fogalom párokat is az eszembe juttatta.
A szigetszentmiklósi antennatorony szintén figyelemreméltó felvétel. Egy impozáns és karcsú építmény láthatunk rajta, pontosabban annak felső harmadát, mert ez rímel igazán a címre — Ceruza. Végigböngészve a helyszínen készült többi képet, én inkább az egész konstrukciót bemutató fényképet választottam volna, mert ezen jobban látszik a környezetet, ami a maga „ürességével” része a látványnak. Látszik az is, hogy az antenna hegyes csúcsban végződik, és az egész szerkezet így áll, szinte belefúródva a földbe, ilyan hihetetlenül „könnyedén”. A dimenziókat érdemes feleleveníteni: „A 314 méteres, 280 tonnás antennatorony felállításakor a világ legmagasabb acélépítménye volt 284 m rácsszerkezetével és 30 m hangolócsövével. A Lakihegyi Rádióállomás antennájaként ismert ipari létesítményt 1933-ban építették, és vasszerkezete a Magyar Állami Vas- Acél- és Gépgyárban (MÁVAG) készült Massányi Károly mérnök irányításával.”
Az előbbi két felvétel kapcsán több dologra is felhívnám a figyelmet, hiszen „dolgozunk” már olyan régen Önökkel és kollégámmal, hogy néhány kiegészítéssel kibővítsem az értékelést. Az ipari emlékek fényképezésének történtének egyik iskolateremtő szerzőpárosa Becher, Bernd (született: 1931) és Hilla (született: 1934). 1959-ben kezdtek együtt dolgozni az ipari épületek vizuális leltárának elkészítésén, és közel húsz esztendőn keresztül kutattak Németországban, Hollandiában majd végül az Egyesült Államokban. Silókat és víztornyokat fényképeztek nagyfilmes kamerával, fekete-fehér negatívra. Stílusukat a lehető legnagyobb objektivitás és távolságtartás jellemezte, ami miatt képeik szinte már laboratóriumi tárgyaknak tűnnek. Munkájuk kiinduló pontja a tipológiai látásmód volt, és ennek során az ipari létesítmények bizonyos típusainak szinte a teljes skálája kibontakozott. A katalogizálás felvételi módszere — a hasonló távolság, megvilágítás és kompozíció érvényesítése mindenütt — ugyanolyan tudatos választás eredménye volt, mint a tematika kijelölése. Munkásságuk nagy hatással volt a német fotóművészek generációira (Düsseldorfi Művészeti Akadémia), és sokan próbálták az építészeti objektumokat Becherékhez hasonlóan a térben izolált módon megjeleníteni. Tanítványaik közül legutóbb Thomas Ruffnak rendeztek kiállítást a Műcsarnokban, sok építészeti témájú felvételt bemutatva. A nagyformátumú képeket előállító Andreas Gursky neve sem ismeretlen itthon, az ő egyik állandóan visszatérő témája szintén a térbeliség. Mindezt azért hoztam szóba, mert Magyarországon szintén sok olyan alkotót lehet megnevezni az épített környezettel kapcsolatos területeken, akik éveken vagy évtizedeken keresztül, egyazon témán dolgoztak, dolgoznak. Ez a rögeszmeszerű ragaszkodás az épületek valamely típusához, stílusához vagy korszakához minden esetben a széleskörű információk gyűjtésének örömével társul, hiszen csak így lehetséges a választott területet jól megismerni és körbejárni. Az ipari épületek — gyárakat, bányákat, üzemcsarnokokat — fényképezése Lugosi Lugo László, Hajdú József, Szamody Zsolt, Barta Zsolt Péter és a műemlékem.hu fotópályázatait bíráló Hack Róbert munkásságának is a fontos fejezete. A téma folyamatosan jelen van, erről tanúskodik Pilkhoffer Mónika: Bányászat és építészet Pécsett a 19-20. században címmel 2008-ban megjelent kötete a Pécsi Bányásztörténeti Alapítvány és a Pro Pannonia Kiadói Alapítvány kiadásában. Korabeli fotódokumentációk és építészeti tervek segítségével mutatják be Pécs bányászatát az uránérc színrelépéséig. Mivel a kétféle hasznosítható ásványi anyag kitermelése egymástól eltérő felszíni építészeti megoldásokat követelt, a fennmaradt ipari architektúrák bemutatása szintén része a képanyagnak, mint ahogy fontos eleme volt a szerzői koncepciónak a város arculatán bekövetkezett változások nyomon követése is, egészen a mélyművelésű bányák bezárásáig.
Hack Róbert 1997-es nagysikerű „IPARI — Budapest ipari építészete” című kiállításával kapcsolatban ugyancsak érdemes elolvasni a műemlékvédelem ipari emlékekkel kapcsolatos álláspontját, http://archivum.epiteszforum.hu/holmi_detailed.php?mhmid=1315), mert az ott felvázolt program világosan illusztrálja a kiállítás létrejöttének a kontextusát. „A műemlékvédelem táguló körei, 2000” című kiállítás és kiadvány szintén foglalkozik az ipari emlékek védelmével, de mi magunk, a KÖH gyűjteményeiben is tisztában vagyunk ennek fontosságával. Egy példát említenék már csak, az Alkotás és a Csörsz utca sarkán álló hajdan világhírű Magyar Optikai Művek épületét, ami mára teljesen eltűnt, helyet adván a gyár nevét őrző MOM Park bevásárlóközpontnak. A bontás ideje alatt fotópályázatot hirdettünk, és sok képet küldtek be hozzánk, amelyek pillanatok alatt a helyszín pótolhatatlan forrásaivá váltak. A műemlékem.hu fotópályázaton nincsenek kijelölve ilyen típusú prioritások: az ipari tájak fényképezése — ha jók a képek, és értjük a szándékot - ugyanolyan súllyal esik latba, mint az útszéli keresztek feldolgozása. Megjegyezném, hogy az eddig összegyűlt anyag — beleszámítva a helyszíni szemlék során készített állapotfelmérő képeket, és szöveges információkat is — a maga nemében lassan egy olyan gyűjteménnyé válik, amelyben már érdemes keresni. Érdemes gyarapítani ezt a digitális gyűjteményt és további szempontokkal bővíteni vagy orientálni a műemlékek fényképezésével foglalkozók munkáját. Miközben annak szerettem volna még hangot adni, hogy a félig összedőlt csarnokok, vagy az üzemen kívüli mozdonyok fényképezésével egy hihetetlenül sérülékeny területet érintenek mindazok, akik veszik a fáradtságot a gazdátlan helyszínek bejárására, magam is ezt teszem. Szempontokat ajánlok kollégámmal együtt, mert „belülről” látjuk és tudjuk a dokumentálás fontosságát. Külön köszönet a mozdonyt ábrázoló felvételért, hiszen olyan gyors ütemben tűnnek el az ipari emlékek, hogy visszaidézésük egyszer, valamikor, majd nagyon fontos lesz az utókor számára. Bíztatok mindenkit erre a témára, mert a vizuális lehetőségek szempontból szinte kimeríthetetlen lehetőségeket kínálnak a fénnyel átjárt csarnokok, a karcsú kémények vagy az óramű pontossággal működő gépek, víztornyok, erőművek. A nagyméretű építészeti konstrukciók pusztulás közbeni látványa számomra tájképként is értelmezhető. A szakirodalomban egyébként az „ipari táj” elnevezés már régóta elfogadott. Pontosan kifejezi azt a sokszínűséget, ami az ipari létesítményeket jellemzi: sohasem egymagukban állnak és mivel nagy területet hasítanak ki a természetből, mindig markánsan megváltoztatják a táj képét.
Kiemelném még a következő munkákat: a „Kémények” című kép karakterét az esztergomi szemináriumról az átlós szerkesztés és a kép egyszerűsége adja meg. Nagyon tetszett a témaválasztás, a motívumok elrendezése és kivitelezése. Szinte tökéletesnek tartom az Esztergomi Főszékesegyház kupolájáról készített enteriőrt, tökéletes a megvilágítás, a kompozíció, gratulálok a szerzőnek. A legsikerültebb városképek közé sorolom az Esztergomról készített éjszakai felvételt, míg a látképek műfajában számomra a somoskői várat ábrázoló a legmegkapóbb. A szimmetrikus kompozíciónak szép hátteret nyújtanak a gyönyörű felhők, az esztergomi képet pedig a mesterséges fények játéka és a beállítás teszi emlékezetessé. Az „Élet vize”, a „Szűrt fény”, a „Lépcsők”, az „Élő barokk”, az „Elzárva” a részletekhez való közelítés lehetőségeiről szólnak. Külön kiemelném a „Díszítő elemek” című kockát, itt egy érdekes problémára hívja fel a szerző a figyelmet. A budai villamosmegálló épületének díszes oromzatát és tetejét nem annyira a műemléki értékek miatt kell jelen esetben megfigyelni — a magam nevében beszélek! — hanem inkább a tetőre telepített televízió antennák látványa miatt. Az antennák ebben a szituációban a láthatatlan kommunikáció megtestesítőit jelképezik, és ha végig gondoljuk, az antennák teljesen behálózzák az épületek tetejét, egy teljesen külön világot kiépítve maguknak, nekünk. Kinek is? Miközben az ég felé törő karjaik a civilizált életünk nélkülözhetetlen tartozékai, velük kapcsolatban léteznek más szintek is, amin érdemes gondolkodni. A városkép, a műemlékek és az antennák kapcsolata csupán az egyik.
Vicces beállítás a III. Béla fejét ábrázoló „Tekintet nélkül” című kép, a pécsi Zárdatemplomról készített részletképen — „Szent-háromság” — a templomtornyok együttállásának kiemelése a jó ötlet. A „Budavári pillanat” és „a Frauenkiche kupolája” című képeken egyformán korrekt a kidolgozás és a kifejezetten szép a kompozíció. A jáki templomban készített „Sosem halnak meg” című felvétel narratív módon kíván szólni a nézőhöz, a szegedi Fogadalmi Templom belsejét mutató kép, a címében is a szerző élményét kívánta továbbadni: „Monumentális”. Ügyes a „Falak” kompozíciója is, hiszen sok képet láttuk már a budai várfalakról, de ilyen beállítást talán még soha. Jól választott a „Gozsdu-udvar” című kép szerzője, az épületről készített képei közül valóban ez a legjobb. Ötletes és technikailag jól megoldott, gratulálok.
Az egyik legkedvesebb képem az „Új megvilágításban” című, amely valóban a címnek megfelelő módon mutatja be a pécsi székesegyház altemplomát. A szerzőnek sikerült elkapnia egy olyan pillanatot, ahol a színes fények kavalkádját nem érezzük kaotikusnak és idegennek ebben a környezetben. A kompozíció a tér formáit és részleteit is sejtetni engedi. Nehéz eldönteni, hogy mi is a fontos, a fények játéka, vagy azok térbeli határai. Végül is nem kell erre válaszolni, mert a megvilágítás szokatlansága és a statikus (pillérek) és a mozgó (fénynyalábok) elemek pillanatnyi együttállása teljesen kielégítő élményt nyújt. A fényképezést nehezítő körülményeket — vibráló fények, ködgépek — mi nem érzékeljük, ettől is értékes a felvétel. Legutóbb Budapesten láttam épületek falaira „festett” mozgó fényfestményeket, már akkor is lenyűgözött. Végül a pécsi Római Katolikus kápolnát bemutató felvételt említem — „Egyedül” —, ami líraiságával pontosan az előző példa ellentétje, a felhasznált eszközök tekintetében. A szerző a mesterséges világítás helyett a természetes színekben rejlő lehetőségeket aknázta ki nagyon szépen, a képmező kilencven százalékát betöltő háttér kapcsolata a kápolnával rendkívül harmonikus.
Gratulálok minden résztvevőnek és játékosnak!
Csengel-Plank Ibolya
