Fotópályázat — tizenhatodik forduló — értékelés
Alaposan megkésve jeleik meg ez az értékelés, amit sajnálok. Részben az is az oka, hogy a műemlékem.hu eddig megszokott fotópályázatának utolsó értékelése. Az utolsó alkalom, amikor a körtét a banánnal igyekszünk összehasonlítani és két különböző témát különbözőképpen feldolgozó kép között súlyozni, vajon melyik a jobb.
Decembertől csökken tehát a témában a különbség (elvégre ugyanazzal a “jeligével”, egyazon témára várjuk a fotókat), ám a változatosság reményeink szerint nem fog csökkenni. A téma ugyanis csak az egyik aspektusa a fotónak, a másik a fotós. (Ennek kicsit szélsőséges megfogalmazása a Magnum fotóügynökség egyik fényképészének mondása, miszerint — szabadon idézve — “Azt gondolják, hogy az eszköz a fényképezőgép. Tévedés. Az eszköz maga a fotós”. Vagyis nem technikáról, hanem látásmódról van szó. Nem megapixelekről és optikákról, hanem arról: egy alkotó ember dönt, mit mutat meg a világból. Hogy ezt milyen eszközökkel teszi, szinte már lényegtelen.
A műemlékem.hu két évadjának anyagát átnézve kitűnik: sok pályázónál kialakult már ez a fajta egyéni látásmód. Ami jó is és rossz is lehet. Jó, ha van, ami arra ösztökélje, hogy továbbfejlődjön (botorság lenne azt hinni, hogy van “kész” fotós. Aki valóban dolgozik, az minden egyes felvételéből — sikerültből és kevésbé sikerültből — egyaránt tanul. Hátrányos lehet viszont akkor, ha a fotós úgy érzi, a hegytetőre ért, mert hajlamos lehet a megállásra és a bevált dolgok, klisék alkalmazására. Mindez oda vezet, hogy az ember feladja azt, ami az egyik legfontosabb eleme a fotózásnak: a kísérletezést.
Szerencsére a műemlékem.hu fotópályázatán indulók közül még senki nem jutott el ide, értékelőként azonban már nagy biztonsággal ki lehetett sokszor találni, melyik felvételt ki készítette. Hangsúlyozom: nem a bevált módszerek ismétlése miatt, hanem mert azonosíthatóvá vált az “eszköz”. Ez is oka a változtatásnak. A különböző témák után itt az ideje a különböző gondolatoknak és látásmódnak. A változatosság — reményeink szerint - nem csökken majd, hanem növekedni fog.
Ám térjünk vissza az októberi hónapra: már csak azért is, mert a megszokottnál is több emlékezetes fotót küldtek be a pályázók. Menjünk tehát sorba, a végére hagyva azokat a képeket, amelyek nekem ebben a hónapban legjobban tetszettek.
A Túlszaladva jó ötlet, de egy más perspektíva (ahonnan jobban rálástunk a lovakra, vagy pusztán csak szűkebb) talán szerencsésebb lett volna, illetve az, ha más napszakot választ a fotós, amikor jobban éri a nap az emlékmű fő frontját. A Residenz kellemes felvétel, de nekem kicsit zsúfolt: az angyalszobrok máshová helyezése talán oldana a statikusságon. A Profil érdekes kép: a jáki templom kapujáról már több ilyen persoektívájú kép is készült, ám általában az előtér (oroszlán) szokott éles lenni. A napernyők nyugovóra térnek A napernyők nyugovóra térnek kellemes és narratív fotó, ahogyan az Ablak is. A kovácsoltvas kapudísz esetében egy szűkebb kivágás jobban tetszett volna, bár az ilyen elemek fotózása amúgy elég gyötrelmes, hiszen a hajlított vonalak közül valami úgyis ki-, vagy be fog lógni. A Napnyugta a temetőben szintén hangulatos kép, bár itt vágásként egy vízszintes harmadolás talán hatásosabb lenne, a nap nincs igazán komponált pontoon. A Széplaki bús rom, illetve az Őszi színek tudatosan szerkesztett, hangulatos felvételek. A Fény és árnyék esetében az árnyékok mellett a színek szép játékát figyelhetjük meg. A Kálvária kellemes kompozíció, talán kicsivel több fény nem ártott volna. A Három kereszt esetében a harmadikat csak nagyon nehezen, sokadikra találtam meg: mutatja, hogy ami a helyszínen látványos és kézenfekvő, az a fotó sajátosságai miatt milyen nehezen örökíthető meg. A Kék-Fehér esetében a színek összhatása látványos, és nem csak a címben szereplőké. A Csillag esetében a négyzetes kivágást javasoltam volna. A Rendíthetetlen éppen annyira statikus, mint azt a címe sugallja, a székesegyház az apró alakokkal méltóságteljesen tornyosul elénk. Az Arcélek című kép nagyon szép surlófényben mutatja be a szobrokat, talán innen a szerző által ördöginek minősített hangulat. A Misztérium esetében valóban felfedezhető a templomok és a kegytárgyak sejtelmessége. A Parlament ünnepi gúnyában című felvételnél a kivilágítás miatt az egész várost “elnyomva” tolakszik elénk az egyébként meleg színekbe öltöztetett épület. A Letisztult formák című kép a monokróm világgal operál: a szemet nem zavarják a színek, így hatásosabb a kép. A Kitekintő kukucskálva, résen keresztül mutatja meg a konkrét épített érték helyett, az épület környezetét: érdekes elgondolás. A Lovasnál nem baj, hogy nem volt perspektívakorrekciós objektív: a kép mozgalmasságát éppen az egybetartó vonalak adják, mintha a lovas éppen lefékezné a lovát. Az Utószezon az ellentétre épít: egyik oldalon a templomrom hatalmas tömbje, másikon az apró alak, aki éppen távolodik tőle: ügyes kompozíció. Az Estefelé a káplnánál című kép esetében szinte megbújik a szőlő és a fák ölelésében az épület, és kellemes hatást adnak az előtérben a levelek. A Népi remek című fotónál egy szűkebb, az ablakra és a fölötte lévő párkányra koncentráló kivágás talán még érdkesebbé tette volna a felvételt. Az Őszi fényben a remek színkompozícióval nyeri meg a nézőt. A Nyári emlék szokatlan perspektívából, de a leghatásosabb módon mutat be egy reneszánsz, hadi alaprajzú várost (az egykori erődfal is jól kivehető a képen). A Béllet karakterét az adja, hogy csak a kapura koncentrál, amely szinte megbújik a hatalmas tuja mellett. Kellemes, az utómunkát nem túlzásba vivő kép a Megérkezett az ősz , amelynél egyszerre van jelen a fény és a sötétbe hajló égbolt. A Gyönyszem esetében megbújik a képen a kápolna tornya, az elő- és a háttér hangulatos kerete mégis rögvest oda vezeti a szemet. A Buszmegálló Káli-módra című képnél pedig érdekes a stiláris összhang a kompozíció két fő eleme között.
A legvégére hagytam azokat a képeket, amelyek nagyon tetszettek. Ilyen a jelentéktelen részlet, amelynél a súrlófény roppant plasztikusan és az ecsetvonáshoz hasonlóan tár elénk egy nem kimagasló épületdíszt. A Tükörkép gyönyörű részlet, külön értéke a felvételnek a szép kompozíció, valamint az, hogy a fotós sötétben hagyta a kép egyéb elemeit. Az Esti kilátás egyik eleme, - a Parlament - ebben a kivilágításban már szerepelt a szerzőtől ebben a hónapban, itt azonban az előtér remek megválasztásával sokkal izgalmasabb munka született. Külön értéke, hogy másként mutat meg egy sokat fotózott objektumot, mint ahogyan az megszoktuk. Végül az Őszi napfelkelte következik, amely a fotó sajátosságát, az állóképet, a kimerevített pillanatot ötvözi rendkívül ügyesen az idő múlásával: a székesegyház szinte árnyképszerű a mögüle kibukó nappal — szemet gyönyörködtető, jól átgondolt expósorozat és kompozíció.
Gratulálok!
Csengel-Plank Ibolya
