fotópályázat

Fotópályázat — tizenhetedik forduló — értékelés

A novemberi pályázatra érkező képeken érződött, hogy több pályázó is tétnélkülinek érezte ezt a hónapot, de ennek ellenére, most is érkeztek remek fotók. Szeretném jelezni, hogy ez a folyamatosan tapasztalható nagyon jó színvonal vezette a fotópályázat szervezőit arra, hogy keressük a fotópályázat megújulásának, színesebbé, izgalmasabbá válásának lehetőségét. Az első lépésben a pályázaton résztvevők körét szerettük volna tágítani azzal, hogy bárki, akár hivatásos fotósok is részt vehessenek benne. Az értékelések tapasztalatai alapján döntöttünk úgy, hogy tematikussá tesszük a következő hónapokat, így reményeink szerint összemérhető dolgokat értékelhetünk, elemezhetünk. Korábban jeleztem azt az aggályomat, hogy nagyon előtérbe kerül az értékelés során Ibolya és az én ízlésem és ebbe az irányba, tereljük a fotósokat. Ezt kívánjuk kiküszöbölni azzal, hogy lehetővé tesszük a képekhez való hozzászólást azt, hogy egymás képeit is értékelhessék, adjanak jó tanácsokat, ötleteket. Őszintén remélem, hogy sikerült olyan pályázati formát kitalálnunk, ami inspirálja az eddigi pályázókat és sikerül a műemlékem.hu oldalára csábítani azokat a fotósokat, akiket érdekel a műemlékvédelem, az építészeti fotózás.

A műemlékem.hu 2009-es fotókiállításáról

2009. december 18-án, pénteken 13 órakor nyílik az Örökség Galériában (Budapest, I. Táncsics Mihály utca 1.) a „Mustra2009” című kiállítás az örökségvédelem 2009. évi eredményeiből. A kiállítást Sólyom László a Magyar Köztársaság elnöke nyitja meg. (A kiállítás 2010. február 20-ig látogatható hétfőtől szombatig 9 és17 óra között.) Ennek a kiállításnak részét képzi a „Műemlékem.hu 2009-es fotópályázatának” kiállítása a Pince Galériában. Itt harminc fotó fog szerepelni a tavalyi évhez hasonlóan keretezett, paszpartúzott formában. Idén a „hónap fotói” is itt lesznek bemutatva, mert úgy éreztük, hogy ez a forma méltóbb a képekhez, mint a zsúfolt tablóra kinyomtatott változat. A leírtakból látható, hogy igazán rangos helyszínen lesznek bemutatva a fotók. Várunk minden érdeklődőt!

Ünnepi díszben (épületek ünnepi alkalomra felöltöztetve, vagy éppen méltó dísz nélkül)

Mint a címből is kiderül, a decemberi pályázathoz szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Szándékosan erre a hónapra tettük ezt a témát, amikor a karácsonyi hangulat uralkodik minden ember lelkében, de ez nem azt jelenti, hogy csak és kizárólag karácsonyi díszkivilágítást szeretnénk látni, bár azokat is szívesen. Az ünnepi dísz lehet egy épület szép helyreállítása, vagy környezetének szépsége. A lényeg, hogy ünnepi, a hétköznapitól eltérő hangulat áradjon a képekről. Számomra az is elképzelhető, hogy valaki megpróbál karácsonyi üdvözlőlapot készíteni, természetesen a kereskedelmen kapható giccsek hatását elkerülve. Elképzelhetőnek tartok olyan korábban elkészült fotókat is, amelyek nem kifejezetten a karácsonyhoz kapcsolódnak, de mégis magasztos hangulatot ábrázolnak. Számomra a pályázat során eddig is érkezett és nekem annyira kedves alkonyati, vagy hajnali fényekben készült képeknek is ünnepi hangulata van csakúgy, mint egy szépen lefényképezett szobornak, vagy egy látványos üvegablaknak. A budapesti pályázók figyelmét szeretném felhívni arra, hogy a felújított Szabadság-híd után az Erzsébet-híd is díszkivilágítást kapott. Egyáltalán nem elcsépelt téma „a hidak esti fényben”. Ez most csak pár ötlet, de ami fontos, hogy a kreativitást, az újszerűséget fogjuk a legtöbbre értékelni, az olyan ötleteket, amelyek talán nekünk eszünkbe sem jutnak. Sok sikert mindenkinek!

A forduló értékelése

A mostani értékelésemben megpróbálok ízelítőt adni a következő fordulók értékelési szisztémájából. Tudom, hogy sokan szerették azt, hogy sok képet emeltünk ki a hónap terméséből és mindegyikről írtunk néhány szót, de ezt a lehetőséget átadjuk a hozzászólóknak és mi csak 3 képet emelünk majd ki az anyagból, amelyeket a legtanulságosabbnak tartunk. Azért ezt a kifejezést használtam, mert valószínűleg többnyire a legkedvesebbeket, a nekünk legjobban tetszőeket fogjuk kiemelni, de nem elképzelhetetlen, hogy időnként olyan képet is kiemelünk, ami egy tipikus, vagy tanulságos hibára hívja fel a figyelmet. Az is elképzelhető, hogy a 3-ból 4-5 kép lesz, de ez majd menet közben alakul.

A novemberi képek közül számomra a legkedvesebb a Felkelő nap háza, nagyon egyszerű kép nincs semmi különleges attrakció benne, nincs fantasztikus surlófény, különleges nézőpont, mégis a fa meleg színei, a sugárirányú vonalak a szimmetrikus kompozíció, szívet melengető hangulatot eredményez. Nagyon jó példa arra, hogy a legfontosabb meglátni egy ilyen részletet és azt átgondoltan megkomponálni egy képben.

A nagyon jól megtalált részlet A torony sarka című egyik kép titka. A középre komponált kép a fény hatására mégis aszimmetrikus látványt eredményez, a napsütötte oldal külön erénye, hogy a surlófény remekül kiemeli a fal tagoltságát. Az alsó nézet mégsem eredményez zavaró dőlést mert a középvonalat, nagyon gondosan függőlegesben tartotta a fotós. Külön izgalmas a sarokdíszen megcsillanó napfény és az ahogy az kiemelkedik a sötétkék égből. Nagyon tetszenek a galambok is a képen, élettel töltik be a felvételt.

Krúdy világát idézi számomra színeivel a Mosoly odaátról című kép, a barnás, sárgás színvilág különös melegséget áraszt. Az előző két képpel ellentétben a fő téma szélre való komponálásával ér el nagyszerű hatást. Nagyon jó a háttér eléletlenedése, ha ez a rész is éles lett volna, zavaróan elvonná a figyelmet a kép fő mondanivalójáról.

Ez a három hangulatában, technikai megoldásában, látásmódjában is különböző felvétel is mutatja, hogy milyen sokféleképen lehet látni a világot, milyen sokféleképen lehet megfogalmazni gondolatokat. Remélem a következő év pályázati anyagában is ezzel a sokféleséggel találkozhatunk.

Jó fényeket! Kellemes Ünnepeket és nagyon Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Hack Róbert

» a hónap összes fotója
» fotópályázat