fotópályázat

Fotópályázat — harmadik forduló — értékelés

A műemlékem.hu fotópályázatára szeptemberben feltöltött képek is bizonyítják, hogy a műemlékek (jobbára épületek, vagy épületrészletek) fényképezése korántsem unalmas foglalatosság, s bár mint a fotózás valamennyi ágának, ennek is megvannak a maga sablonjai, az ezeken való túllépéssel, vagy akár a tudatosan választott és továbbfejlesztett sablonokkal, szebben kifejezve, „előtanulmányokkal” szép, látványos, mesélő képeket lehet alkotni.

A fényképezés az esetek túlnyomó többségében tudatos tevékenység. Vagyis az exponáló gomb lenyomása előtt az emberben felmerül: miért éppen ebben a fényben, ebből a szögből, ezt a kivágást akarom elkészíteni? Mi az, amit meg akarok mutatni másoknak? Azt, amit már előttem is sokan láttak, vagy olyat, amit még nem tárt mások elé fotó? Kétségkívül általában a második a jobb megoldás, azonban megeshet az is, hogy a fotós a műemlékről mások által készített felvételeket látva dönt úgy: ebből, vagy abból a szögből, némi változtatással jó felvétel készíthető. Vagyis tudatosan készül a képre, akár könyvekben, albumokban, akár az interneten utána néz, mások hogyan ragadták meg az adott műemléket, mi volt az, amit bemutattak belőle, milyen hatást értek el a kész képpel, s ehhez a hatáshoz milyen technikai megoldásokat választottak (a fényképre való ilyetén felkészülés a fotózás valamennyi ágában rendkívül hasznos. A fotós így vizuális viszonyba kerül a „célponttal”, megismeri bemutatásának buktatóit, mert ne feledjük: a kevésbé sikerült felvételekből is sokat lehet tanulni!)

A felkészülés így rendkívül fontos, azonban bármikor felülírhatja a pillanat: egy rendkívüli fényhatás, egy vihar, egy nem várt, de az épülethez illeszkedő esemény (pl.: temetés egy falusi templomnál, azonban ilyen estekben ügyelni kell a képen szereplők személyiségi jogaira). Az is lehet, hogy az épületet körüljárva olyan részletre, kompozíciós lehetőségre figyel fel, amivel korábban nem találkozott, s szinte nem is érti, miért nem bukkantak rá erre eddig mások is.

Tehát érdemes tudnia a fotósnak, hogy milyen képet akar elkészíteni a helyszínen, azonban képesnek kell lennie arra is, hogy prekoncepcióját sutba dobja a rendkívüli alkalom kedvéért.

És most nézzük a pályázat szeptemberi fordulójának képeit. Csak azokról írok, amelyeknél engem megkapott valami — akár azért, mert nagyon jó megoldásnak éreztem, akár azért, mert pici hibája van, ami könnyen orvosolható.

Szép, klasszikus megoldással tár elénk templombelsőt a Hieronymus című fotó. A pillér centrális elhelyezésű ugyan a kompozícióban, azonban a tér harmadolódik a kompozíció alsó részén. A harmadolás vízszintesen is megvan, hiszen a felső harmadot a kupola belseje tölti ki. Szép példája a már-már centiméterre megtervezett, tudatos fotónak, a szerző látványosan használja ki a harmadolási „szabályt” (vagyis, hogy a kompozíció erőteljesebb, ha a különböző elemek nem centrálisan, hanem a kép valamelyik — vagy éppen több — harmadába vannak szerkesztve. Természetesen ez is olyan elmélet, amit az alkalom gyakran felülírhat, hiszen lehet erőteljes és kifejező a középre szerkesztett fő motívumú fotó is.) Hasonlóképpen nagyon tudatosan szerkesztett, szinte a cím poénjára kihegyezett a Három a török igazság című fotó.

A bevezetőben említettem, hogy érdemes megismerni a helyszínt. A hajnali, vagy alkonyati képeknél ez a helyzet, ahogyan a Pirkadat című fotó esetében is: a szerző valószínűleg sokadszorra jár a helyszínen, tudja, milyen perspektívából látványos a célpont és azt milyen eszközökkel mutassa be. Látványos a színvilág, vezeti a szemet a sziluett, az pedig külön jó, hogy a kupolánál van két világosabb folt, a két ablak, amiben meg lehet vizuálisan kapaszkodni.

Látványos képet láthatunk a pécsi Zsolnay-kút vízköpőjéről. Különösen a színek adják meg felvétel erejét, bár a beállítás és a megvilágítás is jól sikerült. Szépen harmonizált a vízköpő figurájának szivárványos színvilága a háttérrel, ami életlenségével is segíti a téma érvényesülését. Első pillantásra furcsa a részlet kiemelése, szinte nem is tudjuk, mit látunk a képen, éppen ezért nagyon ügyes megoldás.

Szintén érdekes nézőpontból mutat meg egy jól ismert témát a Szoborsebészet című kép. Helyes választás a monokróm színvilág, jól érvényesül így a felület, ahogyan később a Katona és gyermek című fotónál is.

De haladjunk sorrendben: a templomokat ábrázoló képek közül az egyik nagy kedvencem a Szemtől-szemben. A nézőpont helyessége nyilvánvaló, hiszen a frontális beállítás biztosította a legjobb rálátást a szituációra. Mit is tudunk róla mondani a kép segítségével? A különböző felekezethez tartozó templomok még színükben is eltérnek egymástól, bár magasságuk azonos, ráadásul szinte egymás mellett állnak. Ha innen indulunk ki, akkor a színekkel való markáns megkülönböztetésnek is talán a hasonlóságok — formai, méretbeli — az okai. Mindenesetre a felvétel szerzője kellő távolságból mutatja a két templomot, nem feledkezve meg az előtérről sem, amiből csak annyit mutat meg, amennyi szükséges. A kép hátterének a színe annyira különleges, hogy úgy tűnik, már nem is valóságos. A falusi templomok jól ismert látványa azonban nem engedi meg a fantáziálást, hiszen ilyen kombinációban csak ritkán lehetünk tanúi a templomépítészetnek. Egy picit szűkebb kivágással még nagyobb lehetne az egyébként remekül sikerült felvétel drámai ereje.

Az Angyali simogatás egyik erénye a kompozíció. A fehér színű térdeplő angyal kék háttérbe helyezése már önmagában helyére teszi a kép közepét. A legszebb részlet a számomra mégis a kéz „útnyúlása”, a másik oldalra. Arra az oldalra, amit már a templom tömege foglal el, rajta azzal a szoborral, ami felé az „angyal” mozdulata — legalább is a szerző beállítása értelmében — irányul. Ez a finom határátlépés szimbolikus tartalmat nyer a képen belül.

A pillanatot ragadja meg a Jött levél? című kép. A népi lakóház tornácára lépünk be a szerzővel együtt, aki az élesség megválasztásával remekül vezeti a tekintetünket. Részesei leszünk jóvoltából egy múló történetnek.

Gratulálok a résztvevőknek a szeptemberben bemutatott fotóikhoz, izgatottan várom a folytatást!

Csengel-Plank Ibolya