Fotópályázat — harminckilencedik forduló — értékelés
2011. november - Megőriz az emlékezet (Emlékművek, síremlékek, sírkertek, szobrok)
Minden nemzet jelenét és nagy valószínűséggel jövőjét is meghatározza, hogyan viszonyul múltjához. A múlt tárgyi emlékei közül az épített emlékek azok, amelyek többnyire változatlanul, vagy enyhén módosult funkcióval velünk élnek és részesei maradnak több generáció életének. Magukban hordják évszázadok kultúráját és e kultúra változásait is. Az emberiség elmúlt évszázadainak használati tárgyai, eszközei, ruházata ma már csak múzeumok tárlóiban nézhető meg. A változás olyan gyors, hogy csak néhány évvel ezelőtti divatra is mosolyogva nézünk. Ugyanakkor éppen a jelenlegi rohanó világban egyre jobban ragaszkodunk a megszokott dolgokhoz, stabil pontot, megkapaszkodást keresve bennük. Szülővárosunk arculatában a természetes változások mellett is a változatlanságot keresi nosztalgikus énünk, a hagyományoknak és tradícióknak egyre nagyobb szerep jut az emberek életében. Az építészeti örökség észrevétlenül épül be mindennapi életünkbe és válik környezetünkké, olyan környezetté, amely meghatározza érzéseinket, hangulatunkat, a világhoz való viszonyunkat. Az épületek ugyanakkor magukban rejtik nemzedékek kultúrája közötti folytonosságot is, így az emlékezet részeivé válnak.
A műemlékeseknek szakmai érvekkel meg kell győzniük a széles közvéleményt saját munkájuk fontosságáról, fel kell hívniuk a társadalom figyelmét mindazokra a veszélyekre, ami a műemlékek sorsát érintheti. Ezen veszélyek legelterjedtebb szélsőségeiről Marosi Ernő a következőket írja: "A tapasztalat arra tanít, hogy minden korszak emlékei az őt közvetlenül követő, vele szemben generációs ellentétet, nem egyszer ellenszenvet érző periódusban vannak a legnagyobb veszélyben. Nehéz eldönteni, vajon a csendes átmenet utilitárius szemlélete, tömeges funkcióváltásokkal operáló beavatkozásai nyúlnak-e bele érzékenyebben a történeti hagyaték sorsába, vagy a társadalmi forradalmak kétségkívül látványosabb és emlékezetesebb emlékdöntései, rombolásai." A másik veszélyt jelentő szélsőség a múlt mitizálása: "...a nemzeti érzésre alapozni a műemlékek ápolását könnyen túlzásokhoz vezethet és vezetett is: egyrészt túlzó hangsúlyozását eredményezheti annak, amit e szempontból értékesnek tartunk, másrészt, gyomlálgatást, azaz durvábban kifejezve: pusztítását mindannak, ami valamely pillanatban idegennek tekintünk. A historizmusnak mint magatartásformának egyik alapvető igénye ez a beavatkozás az idő menetébe, az utólagos korrekció." A magyar műemlékvédelem történetében mindkét esetre jócskán találunk példákat. Napjaink feladata most az, hogy ezektől a szélsőségektől megszabadulva találja meg a műemlékvédelem saját útját, és az út helyességéről győzze meg a társadalmat.
Ahogy a műemlékvédelem az emlékművek is a tárgyiasult emlékezetet képviselik, de számomra sokkal fontosabbak a mögöttük rejlő emberek, akik életének emléket állítanak ezek a művek. Nagyon tetszett az, hogy ezeket a nagyon behatárolt témákat a fotósok kezelték. Talán ez a sokféleség miatt most egy kicsit több képre is felhívnám a figyelmet.
Emlékművek
Két kategóriába választottam a képeket, az egyik emlékművek a másik a síremlékek és a temetők kategóriája. A szobrokat és emlékműveket ábrázoló képek közül tetszett a Rába-part szemlélete, ahol nagyon jó a nézőpont megválasztása, az ellenfény nagyon szépen rajzolja ki a szobor körvonalát. Szintén az ellenfény és a sziluett, valamint a fantasztikus felhők a legfőbb értékei a Süt és az Együtt című képek, amelyeknél a szélekre való komponálás is a képek erőssége úgy, hogy a szombathelyi kép kifejezetten dinamikussá válik, míg a veszprémi fotó hihetetlen nyugalmat áraszt. Gyönyörű portré látható a Szelíden című képen ahol a háttér elmosottsága, a színes elmosódott falevelek szép keretet adnak a szürke szobornak. Ez a kép már átvezet bennünket a temetők világába.
Temetők, sírok
A temetők témája, be kell vallanom, tőlem egy kicsit távol áll. Tartottam tőle, hogy a valóságban látható giccsek irányába tévednek el a fotósok, de nagyon sok szép képet találtam A melankolikus, szomorkás hangulatból kilóg az Erőltetett menet című fotó dinamikus kompozíciójával, erőteljes kontrasztjával, ráerősítve a dülöngélő sírkövek drámaiságára. Ennek a képnek szinte hangulati ellenpontja az Örök világosság... című kép amelyen a színek és a sejtelmes fények a meghatározóak. A katonai temetők amúgy is nagyon megrázó képet mutatnak a sok egyforma sírkővel. Ilyen a Sírrend című kép amelynek színei egészen lenyűgözőek, nagyon szép az ellenfény alkalmazása. Ugyan ilyen jól használja az ellenfényt a Fagyos kövek készítője itt külön erénye a képnek a kis mélységélesség választása, amitől a háttérben levő sírkövek egy kicsit eléletlenednek. Tű éles kép, a fényképezés kezdeteinek képvilágát idézi az Emlékeink című fekete-fehér fotó, gyönyörű tónusokkal. Az Ősszel című kép készítője a fő témát a háttérben elmosódottan, mintegy az emlékezet homályába burkolva mutatja. Rendszeresen a bravúros képeket emelem ki értékeléseimben, ahol vagy valami egészen szokatlan beállítás, különös fényhatások, mesebeli színvilág jelenik meg a fotókon. Aztán egyszer csak meglátok egy olyan képet, mint amilyen a Voltam, aki voltam és nem találok szavakat. A fényképész itt nem trükközik, nem "manipulálja" a valóságot, szinte mintha egy reprodukciót készítene, fotózza le a témát és ez úgy jó, ahogy van, hiszen a téma maga nagyon döbbenetes és megrázó.
A három kedvenc
A top háromba most igyekeztem három teljesen különböző jellegű felvételt választani, amelyek a legjobban visszaadják a novemberi pályázat hangulatát, mintegy összefoglalva azt. Harmadik helyezést ért el nálam az Elfeledett apáca-sírok- Olaszi temető, Nagyvárad című kép, amelyiken nagyon tetszenek a fák között a földből kinövő keresztek, a faleveleken átszűrődő ellenfény, az avar textúrája. A részleteket bemutató felvételek közül a kedvencem a Behálózott sírkert, amely a rozsdás vaskerítéssel és a pókhálóval az elmúlás szimbóluma is lehetne. Nagyon jó döntés a fekete-fehér kép. A kedvenc képem pedig a Lovas a horizonton. Görgey Artúr szobrát (Marton László alkotása) sokan fényképezik nap mint nap a budai várban. Ez a kép gyönyörű, nagyszerű a kompozíció jó, hogy benne hagyta a faágat a kép jobb szélén. Az ég pedig egészen fantasztikus! Gratulálok!
Egyúttal nagyon boldog ünnepeket és fényekben gazdag új évet kívánok.
