Fotópályázat — hetedik forduló — értékelés
Legutóbb, a novemberi forduló értékelésekor arra panaszkodtam, már nem találok jelzőket arra, hogy megfelelően kifejezzem elragadtatásomat a beérkezett fotók láttán. Nem gondoltam arra, hogy a pályázók ennyire együtt éreznek velem és kíméletből most olyan képeket küldenek, amiknél nem kell keresgélnem a magasztaló jelzőket. Sajnálattal kell látnom, hogy a januári képek összességében az eddigi leggyengébb fordulót eredményezték. Félre ne értsék! Ez most is nagyon jó kis anyag, határozott előnye, hogy a legkisebbek a színvonalbeli különbségek, viszont számomra nagyon hiányoznak azok a lélegzet elállítóan jó fotók, amik engem eddig mindig olyan lelkessé tettek. Most is sok kedves és hangulatos kép érkezett, de mégis hiányérzetem van. Igyekszem ezt annak a rovására írni, hogy a téli hónapok, különösen az idei tél nem kényeztetett el bennünket fotózásra igazán alkalmas időjárással. Mielőtt a forduló értékelésébe kezdenék, néhány gondolatot szeretnék írni a decemberi kiállítás tapasztalatairól, valamint szeretnék néhány tanácsot adni az esti fényképezéssel kapcsolatban.
Kiállítás rendezés tapasztalatai
A digitális fotózás elterjedésével háttérbe szorult a papír alapú képek felhasználása, ami egyrészt előnyös, mert kevesebb környezet károsító hatása van. Nem használnak fel annyi papírt, vegyszert és olcsóbb is viszont a különböző monitorokon különböző minőségben jelennek meg a képek. Saját képeimen is látom, hogy a hivatali és a saját monitorom között milyen nagy különbség van ez különösen a képek világosságán, vagy sötétségén, valamint kontraszttartományán látszik. Azt mégsem tehetjük meg, hogy ha valakinek elküldünk képeket, akkor oda is menjünk és a nekünk tetsző fedettséget beállítsuk a néző monitorán. A papírképek előnye egyrészt az anyagszerűség, másrészt az, hogy megválaszthatjuk a legoptimálisabb nagyítási méretet. Tanácsolom mindenkinek, hogy próbálja ki azt, hogy kiválaszt egy képet, amiről nagyítást készíttet, azt passzpartúval bekeretezteti és falra rakja. Teljesen más dimenzióban jelenik meg a kép.
Pályázóink közül többeknek van olyan anyaga ami alapján bátorítanám őket, hogy kiállításon mutassák be munkáinkat. Kiállítás rendezése és szervezése egy fotós számára mindig különös élményt jelent, még akkor is ha mások képeit kell egy kiállításon megrendeznie. A „Fények és árnyékok a műemlékem.hu oldalán” című kiállítás megrendezése számunkra is izgalmas feladatot jelentett.
Minden kiállítás legnehezebb része a képek kiválogatása, itt segíthet, ha előzetes szempontokat határozunk meg. Bennünk is felmerült, de végül elvetettük, hogy olyan szempontokat nézzünk, mint azt, hogy egy-egy pályázótól csak meghatározott számú kép szerepeljen. Ennek előnye lett volna, hogy több alkotó képe kerülhetett volna bemutatásra, de nagyon sok jó kép esett volna ki. Szempont lehetett volna, hogy törekedjünk arra, hogy a lehető legtöbb tájegységről szerepeljenek képek és az is, hogy az egyházi és világi műemlékek arányára figyeljünk. Mi hárman akik a kiállítás anyagát összeállítottuk azt a megoldást választottuk, hogy csak és kizárólag a képekre koncentrálunk. A rendelkezésünkre álló nagyon rövid idő alatt nem volt lehetőségünk arra az amúgy célravezető megoldásra, hogy több rostán válogassuk át a képeket, ezért a rostálást úgy végeztük el, hogy mindannyian kiválasztottunk 31-31 képet, és megnéztük vannak-e olyanok amelyekre három szavazat érkezett. 5-6 ilyen kép volt. Azok a képek közül amelyek két szavazatot kaptak állítottuk össze a legnagyobb részét a kiállításnak úgy, hogy az adott képre nem szavazó megvétózhatta a választást (amire nem került sor). Hat szabad hely maradt fenn ekkor, amit úgy töltöttünk fel, hogy mindenki 2-2 kedvencét beválaszthatta (ezzel szemben is kifogást emelhetett a zsűri másik két tagja).
Természetesen egy fotópályázat, még ha versenyszerűnek tűnik is, nem hasonlítható egy sport versenyre, amelyek nagy részénél objektíven mérhető teljesítmények vannak. Mérhető ki az aki gyorsabb, ki ugrik távolabbra vagy magasabbra, ki dobja távolabbra a kezébe adott tárgyat. Nem hasonlítható a pontozásos sportágakra sem, hiszen ott is szabályok határozzák meg a pontozás szempontjait — még ha látjuk is ezeknek a szubjektív tényezőit. Egy fotópályázat zsűrizése mindig is felvállaltan szubjektív tényezőkön alapul. Más kérdés, hogy a pályázók elfogadják-e a zsűri szakmai ismereteit és tapasztalatait.
A kiállítást nézve nyugodt lehet a lelkiismeretünk, meggyőződésem, hogy nagyon színvonalas anyagot mutattunk be a pince-galériában. Ugyanakkor a kimaradt képeket nézve nagyon sajnálom, hogy több képet nem tudtunk bemutatni és remélem, hogy a látogatóknak sikerült az érdeklődését felkelteni a műemlékem.hu oldal iránt és ott megnézik a teljes fotóanyagot.
Tipp az esti fényképezéshez
Az eddigi fordulókban csakúgy, mint a januáriban találkoztam nagyon szép esti fotókkal. Egy dologra szeretném felhívni azok figyelmét akik szívesen készítenek ilyen képeket. Az esti felvételeknek nagy kockázata az, hogy az épületek sötét részei, amiket nem ér el a díszkivilágítás, vagy az utcai lámpák fénye beleolvad a sötét égbe. Ezt úgy lehet elkerülni, hogy közvetlenül napnyugta után készítjük el a fotót, amikor nagyon szép mélykék színű az ég. Ekkor a háztetők sötét kontúrja elválik az égtől és látható az egész épület körvonala nem csak a megvilágított rész. Ennek a módszernek az a nehézsége, hogy csak derült időben lesz szép kék az ég, oda kell figyelni a tájolásra, a megfelelő pillanat nyugatról keletre fotózva hamarabb érkezik el, mint keletről nyugat felé fotózva, amikor a fényképezendő téma mögött nyugszik le a Nap és sokkal tovább megvilágítja az eget. Az ilyen felvételek elkészítéséhez tíz tizenöt perc áll rendelkezésre. Előtte még túl világos, utána már túl sötét az ég. Azt ajánlom, hogy előzetes terepszemlét tartsanak keressék meg előre azt a helyet ahonnan a képet majd elkészítik (a tíz percbe nem fér bele a nézőpont keresgélése). A digitális fényképezőgépek előnye, hogy korlátlan mennyiségű próba expót lehet készíteni megkeresve a legjobbat. Kísérletezni kell a színhőmérséklet beállításával is régen a filmes korszakban - látszólag ellentmondva a logikának — napfény diára fotóztuk az esti képeket, ugyan a lámpák színe ilyenkor sárga lett, de sokkal melegebb barátságosabb hangulatú képek készültek, mint műfény filmre. Mostanában több olyan fotót is láttam, ami műfény beállításban fényképeztek (vagy utólag arra korrigálta a nyomda). Láttam olyan fotót pl. a Lánchídról, ahol túl fehérek a lámpák fényei az ég pedig egy kicsit zöldes árnyalatot kap. A másik ilyen napjainkban óriásplakáton látható kép a budai várról készült, ahol (valószínűleg szándékosan) számomra zavaróan világos az ég. A digitális gépek esetén lehetséges, hogy magas érzékenységre állítva akár kézből is készítsünk esti felvételt, de ezek a képek nagyon zajosak, szemcsések lesznek, mindenképen állvány használatát ajánlom, esetleg valami stabil felületre padra, vagy korlátra letenni a gépet és az önkioldóval exponálva biztosítani a rázkódás mentességet. Egyszóval nem könnyű igazán szép esti felvételt készíteni, de ha összejön nagyon hálás téma.
A hetedik forduló
Ahogy azt a bevezetőben is írtam ez a hónap nem hozta el számomra azt a felvételt, amelyiket esélyesnek tartanék az „év képe” címre, de vannak nagyon jó fotók is az anyagban. Az esti képek készítéséről az imént írtam, természetesen az ott leírtak nem érvényesek egy tűzijáték fotózásánál, mint a BÚÉK! című képnél ahol, ha egy kicsit világosabb lenne a dzsámi, sokkal hatásosabb lenne a fotó. A Fények a Dunán-ál már látható az amiről én írtam, viszont a Tucatfotó egyáltalán nem „tucat fotó” itt, mivel a kép nagy részét kitölti a megvilágított épületek tömege, a különböző színű fények térben nagyon jól tagolják a felvételt kevésbé zavaró a fekete ég. (Azért kíváncsi lennék kék éggel milyen lenne, bár megígértem , hogy ilyet nem mondok, hogy „mi lenne ha…”) A Csillagok, csillagok... izgalmas lenne, ha nem lenne ennyire életlen. (Megint az a „ha”.) Nagyon teszik az Árpád-kori múlt színvilága, tetszenek a fények de a halszem hatás, különösen a kép jobb oldalának „begörbülése” elbizonytalanítja a nézőt.
Ismét sok a zavaróan döntött kép: Télvíz idején, Kápolna és kereszt, ez utóbbi majdnem belefér abba amit legutóbb elfogadhatónak tartottam (a dinamikusan összetartó vonalakkal), de a kereszt és a mögötte levő fa megbillenti a képet. Ugyanez a megbillenés zavarja a Stációk kompozícióját. Nagyon korrekt viszont az alsó nézőpont megválasztása a Cikk-cakk oszlopfőinél. Külön kedves számomra, hogy fekete-fehérben jelenik meg ez a kép.
Fekete-fehér az én e havi kedvenc fotóm is a Keresztmetszet. Nagyon jó példa arra, hogy kevés kompozíciós elem felhasználásával a színek kiiktatásával is lehet nagyon izgalmas képet készíteni. Gratulálok hozzá!
Hack Róbert
