Fotópályázat — nyolcadik forduló — értékelés
Miről is gondolkodtunk eddig?
A nagybányai festőiskolához tartozó Réti József 1944-ben „Képalkotó művészet” címmel könyvet jelentetett meg a festészetről, és annak nyelvi sajátosságairól. Megállapítja, hogy a képzőművészeti műfajok az irodalommal állnak a legközelebbi rokonságban tartalmuk és szellemi célkitűzéseik alapján. Közös bennük az elbeszélés iránti vágy, amely végső soron minden művészeti ágban a kifejezés révén jut érvényre. Az elbeszélés és a szemléletesség egymáshoz közel álló fogalmak. Gondoljunk csak arra, hogy miközben az író „képekben” beszél, addig a vizuális műfajok képviselői az általuk létrehozott képek segítségével igyekeznek elmondani és közölni valamit. A képalkotó művészek — és soroljuk ide a fotóművészeket is — a lehető legérzékletesebb formában közvetítik a mondanivalójukat, bízva a nézők érzékenységében és az általuk megörökített téma iránti érdeklődésben. Mégis, sokszor nem értjük egészen pontosan, hogy miről is szól a kép, pedig a rajta szereplő figurák, és jelenségek azonosítása semmi nehézséget nem okoz. Gyakran előfordul az is, hogy nem a konkrét téma köti le a figyelmünket, hanem az elénk táruló képi látvány valamely aspektusa. A kép felépítésétől kezdve a mű rejtett mondanivalójáig igen nagy az értelmezők által vizsgálandó rétegek skálája. Egyik esetben sem mondhatjuk azonban, hogy teljesen feltártuk a mű valamennyi jelentésrétegét, hiszen az még az egyértelmű kijelentésekre épülő irodalmi szövegeknél sem lehetséges. Amire viszont minden esetben érdemes figyelni, hogy amint egy festmény vagy fénykép nyilvánosságra kerül, megkezdődik a művek befogadásának a hihetetlenül izgalmas folyamata, amely a megértés tudománya, a hermeneutika szerint a képek létrehozásával egyenértékű tevékenység.
A belső lényeg önmagában nem megismerhető, feltétlenül szükséges hozzá egy összehasonlítói pozíció kialakítása, mert csakis a saját tapasztalataim, tudásom és előfeltevéseim alapján vagyok képes a mások által rögzített képi jelek megértésére. Az egyes szám első személy használata nem véletlen, mert itt már a saját pozíciómról és feladatomról beszélek: értelmezni mások munkáit elsősorban azt jelenti a számomra, mint megismerni azt a külső-belső világot, amelyet a képek beküldői átadni és megismertetni szeretnének.
Hogy miért írtam minderről? Mert amikor hónapról-hónapra megpróbálunk Hack Róbert kollégámmal az Önök által beküldött képekről néhány gondolatot megfogalmazni, akkor azt minden esetben a saját nézőpontunkból és a saját ízlésünk alapján tesszük meg. Elsősorban a kép erejéből indulunk ki, és csak másodsorban a műemléki fényképezés szabályrendszeréből. Nagyra értékeljük mindazok munkáit, akik szabadidejükben az épített környezet megörökítésével foglalkoznak, és igyekszünk a lehető legvilágosabban megérteni a szerzők szándékát. Mivel az üzenet esztétikai síkon és a tárgyias közlés szintjén érvényesülhet a leginkább, elsőként ezekkel a csoportokkal kell tisztába kerülnünk a beküldött fényképek szelekciója során. A második lépcsőfok azoknak a felvételeknek a kiemelése, amelyek valamilyen szempontból különleges a számunkra. Intellektuális élményt jelenthet a számunkra a képeken szereplő információk újszerűsége, de még inkább a képek belső világának oly nehezen megfogalmazható értékei azok, amelyek oly sokszor elvarázsoltak már minket. A mi esetünkben ezek az értékek főként az építészeti formák, a történeti helyszínek, a táj, a fények és a színek megértéséből fakadnak.
Mivel az értelmezés kapcsán elsősorban a szerzőket motiváló élmények és helyzetek megértésére törekszünk, először az élményeket közvetítő retorikai módszereket érdemes kielemezni. Szintén elkerülhetetlen a technikai „miért”-ekre vonatkozó kérdések tisztázása a kivitelezés értékelése szempontjából. Végeredményben, ezeket az elvet követtük a múlt év végi kiállítást szervezésekor. Azóta is nagy élményt jelent a számomra a pályázók műemlékek iránti érdeklődésén túl az a kísérletező kedv, amellyel stílusukat és technikájukat tökéletesítik.
Az eddig beküldött képek formai jegyei és stílusa alapján lírai, expresszív, távolságtartó, rácsodálkozó, játékos, drámai, kísérletező, nosztalgikus, absztrakt és esztétizáló képekkel találkoztam. Voltak olyan pályázók, akik inkább összefoglalták, mintsem elemezték a látványt, mert azt tartották helyesnek.
Február
A februárban beküldött képek különösen azért tetszenek, mert a műemléki ábrázolás hagyományos szemlélete, valamint a részletekben való gondolkodás is képviselteti magát. A Befutó című képen a műemlékből szinte alig látunk, még sincs hiányérzetünk: a védettséget jelző táblán kívül a régies lámpa és a falat befutó növényzet teremt egységet a képen belül. A Cégér és A kert őrzője szerzői más megoldást választottak, ők a műemléképület jellegét konkrétabban kifejező részleteket állítottak a középpontba. A templomok és kálváriák összképeit bemutatásakor minden esetben ügyeltek a szerzők a kiegyensúlyozottságra és az arányokra. A Barnagi reggel az aszimmetrikus szerkesztés és a hangulatfestés szép példája. Különlegesnek számít a Kapukon keresztül című felvétel, itt a kálvária templom képe egy másik „képen” keresztül látható, de ezt a módszert követi a Fedél nélkül című kép szerzője is. Az Alagút fénye című kép az ellenpontozás segítségével válik karakteressé, a Túrony, naplemente idején vagy az Évek viszont inkább a színek erőssége révén. A két felvétel ennek ellenére lényeges különbségeket mutat, hiszen az egyiken az épület teljes képe látható környezetével együtt, míg a másiknak szinte alig van értelmezhető részlete. A Návay kastélyhoz tartozó épületek maradványait mintha átláthatatlan dzsungel nőtte volna be. Az irracionalitást és a bizonytalanságot tetézi, hogy az egész képet a növényzet hálójához hasonlóan szinte teljes egészében beborítja a kékség. A kép számomra ilyen formájában meseszerű, és nem evilági. A valóságos világunkat idézik föl a Parlamentet és a Lánchidat ábrázoló képek, melyek közül a Száz torony egy érdekes metszete a struktúrának. A Papsoka címmel jelzett képen szintén kiemelésekkel van dolgunk, de más formában, és talán filozofikusabban, mint a többi romot ábrázoló felvételen. A kép előterében lévő kereszt az „idő” és az „elmúlás” jegyében lett összekapcsolva egy kompozíción belül a mögötte kibontakozó romtemplommal. Az ég homogén, már-már absztrakt színvilágát jól ellensúlyozza a föld természetes zöldje.
A hónap képei közül A kupola és a Lépcsőház című alkotásokat emelem ki, az esztergomi székesegyház kupoláját ábrázoló felvétel a formák biztos ismeretével és eleganciájával, míg a károlyi palota lépcsőházának részlete az építészeti elemekben rejlő dinamizmus és a tér érzékeltetésével fogott meg. Az egyik képen a statikusság, a másikban a mozgás válik stílusteremtő erővé. Gratulálok a pályázóknak, és további munkára bíztatom a műemlékek felfedezőit és fényképezőit. Már most több a napsütés és egyre szebbek a fények, használják ki.
Csengel-Plank Ibolya
