Fotópályázat — kilencedik forduló — értékelés
Először is elnézést kérek a késlekedésért, folyamatosan dolgozom a huszonöt órás munkanap projekten, de nem sok sikerrel.
Ellentmondásos érzéseket keltett bennem a márciusi forduló anyaga, nyilván a márciusi nem túl kedvező időjárási viszonyok miatt átütően jó kép most is viszonylag kevés született, (ezt az érzést lehet, hogy most is a tavalyi évben nagyon magasra állított mérce kelti bennem) de az egész oldalt egyben nézve igen barátságos hangulat árad a képekből. Zavarba ejt az is, hogy nehezen tudom eldönteni, milyen tanácsokat is adjak a pályázóknak. Azt látom, hogy nagyon különböző felkészültségűek a résztvevők, és ha csak a technikai kérdésekkel, kompozíciós problémákkal foglalkoznánk sokak számára triviális megállapításokat kellene leírni, így ők azt mondanák, hogy semmit nem tanulnak az áltam leírtakból, de az egészen kezdőkről sem szeretnék lemondani, (akik amúgy is több segítségre szorulnak) nem szeretném őket túlságosan „szakmai” értékelésekkel elrettenteni. A legfontosabb kérdésre amúgy is mindenkinek magának kell megadnia a választ:
Mit, miért és kinek fényképezünk?
Jó fényképet készíteni különösebb szakmai ismeretek nélkül, akár viszonylag olcsó fényképezőgéppel is lehet. A meghatározó a fénykép készítőjének motiváltsága. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy miért is fényképez, a kép elkészítésével járó foglalatosság szerez-e neki örömet, vagy az, hogy másoknak megmutathatja a fotóit. El kell dönteni, hogy saját gondolatainkat akarjuk kifejezni, vagy egy vélt közízlés elvárásainak igyekszünk megfelelni. Nekem, mint hivatásos fotósnak ez utóbbival sincs semmi bajom, hiszen nap mint nap a megrendelőim igénye szerint kell fényképeznem. Mást várnak tőlem egy épület tudományos kutatási dokumentációjába, mint egy képeslapra vagy egy építész életművét bemutató kiállításhoz. Ugyanakkor ha saját kedvtelésemre fényképezek, nem törekszem arra, hogy a közönség elvárásainak megfeleljek (persze én is örülök, ha másoknak tetszenek a képeim de nem ez motivál).
Szerintem rossz úton jár az aki úgy küld képeket egy pályázatra, hogy igyekszik kitalálni, hogy a zsűri milyen képeket szeret és akkor ő olyanokat készít a biztos siker reményében. Többször írtam már azt, hogy a fényképek értékelésében nincsenek objektív mércék én mindig is felvállaltam, hogy az én értékelésem szubjektív. Tudom azt is, hogy engem egyetlen dolog tesz alkalmassá arra, hogy ezt a pályázatot értékeljem, az hogy engem kértek fel erre. Igyekszem úgy tenni ezt, hogy senkit ne bántsak meg, de azt egy értékelő részéről érzem tévútnak, ha ebben a nagy igyekezetben arra is azt mondja, hogy szép, ami neki nem tetszik. Ugyanakkor a fényképezésben is vannak szabályok, amiket mint a nyelv helyesírási szabályait illik betartani, és itt nem sablonokról beszélek. Nem mondtam még soha azt, hogy egy épületet csak így, vagy csak úgy lehet lefényképezni, sőt mindig is azokat a képeket díjazom, amik újszerűek, szokatlanok amik kilógnak az átlagosból.
A kilencedik fordulóról:
Most csak a jó példákat emelném ki a márciusi képek közül. Nagyon szeretem a tájban elhelyezett műemlékeket erre nagyszerű példa a Csíkszentmihály című kép, aminek külön szépséget ad az épületet érő surló fény. Remek párja ennek a képnek a Csobotfalva című, ahol a felhők adnak drámai hatást. Az épület fényképezésnél jelentős szerepe van a felhőknek, amelyek fontos kompozíciós elemmé válnak, mint a Megtévesztő idill esetében ahol felhők nélkül közel sem lenne ilyen jó a fotó. Kereskedelmi céllal készült fotók esetében gyakori, hogy utólag montíroznak felhőket a képekre. Ezt én tudomásul veszem, de nem szeretem. Számomra ez olyan manipuláció, ami a fényképezés alapértékeit vonja kétségbe. Innen már csak egy lépés az a számítógépes program, ahol különböző képelemekből hozunk létre mesterséges látványt. (Mondjuk lenne benne ház, fa, virágok, kiskutya, kisgyerek esetleg külön mosolygós és nevetős, persze bárányfelhők aztán ezekből ízlés szerint lehetne képeket csinálni.) Szóval azért legyenek a felhők igaziak és akkor az sem zavar, sőt előnnyé is válik ha az objektívbe beverő nap karikákat rajzol a képre, mint a Rendületlenül című képnél. Ahol az épület dőlését is jónak tartom, izgalmas ez a kép a hibáival együtt is. Szeretem továbbra is a „kék órában” készült esti fotókat is mint az Alkony de elfogadom, hogy vannak olyan képek, amik fekete éggel is nagyon jól néznek ki. Ilyen a Színház tér, amelyik az utóbbi időkben általam látott leghangulatosabb panorámakép. Sokan esnek bele a panorámakép készítésnél abba a hibába, hogy csak a képek összeillesztésével foglalkoznak és nem igazán figyelnek arra, hogy a végeredmény kompozíciójában is izgalmas látványt eredményezzen. Kedvelem azt is, ha a fotós nem törekszik arra, hogy minél több férjen bele a képbe, hanem jó érzékkel egy izgalmas részletet választ ki és ha még annyira „szerencséje” van, hogy egy egészen finom súrlófényt kap ez a részlet, akkor joggal születik nyertes kép, mint a Korok — Ablakok esetében. ( Ez a kép nálam a második helyezett lett.) Izgalmas részletet és nézőpontot talált a Quartet című kép készítője. Az előbb a képi manipulációról negatív értelemben írtam, de erre is van a mostani anyagban jó példa a Klasszicizmus esetében, ahol a monochrommá alakított kép hangulata igazolja a „manipuláció” jogosságát. A következő értékelésemben szeretnék írni majd az „ember a képen” kérdéséről, ennek itt a Székelykapuk tavasszal ad apropót. Nagyon helyes a képbe szaladó kislány. Talán két másodperccel később a kompozíció szempontjából szerencsésebb helyen lett volna. Gyönyörű szép kép a Tisza-parti alkony, ami valószínűleg azért nem nyert mert nincs rajta műemlék, (vagy csak nem látszik) azért én szeretnék ilyen képeket látni a pályázaton.
Végül az én kedvencem ebben a hónapban a Tavaszköszöntő egyrészt már nagyon vártuk ezt a tavaszt, gyönyörűek a felhők, szuper a kompozícó, zseniális a belógó fa és nagyszerű a képkivágás. Nálam ez abszolút nyerő. Gratulálok!!
Hack Róbert
