Megújulásunk támogatója:  

Ambrózy-Migazzi-kastély


Ambrózy-Migazzi István szobra az arborétumban. Forrás: Joko / Panoramio

Forrás: Joko / Panoramio

Forrás: JO-PE / Panoramio

Forrás: Masko / Panoramio
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 19,183'
Hosszúság (lon):
E 18° 22,116'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Kastély (és kertje)
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 5
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Külterület, Malonyától DK-re. Legegyszerűbb a Barskisfaludról (Vieska nad Žitavou) keletre tartó úton közelíthető meg, ehhez közelebb is van, mint Malonyához.
Egyéb adat:
Az egykor önálló Malonya (Mlyňany) 1960. óta közigazgatásilag Taszármalonya déli része. Ma a Szlovák Tudományos Akadémia kutatóintézete.
Rövid leírás:
A kastélyt Ambrózy-Migazzi István építette 1895-ben neoklasszicista stílusban. Legjellegzetesebb a neogót stílusjegyeket felvonultató, a kastélyépület tömegétől elkülönülő torony és a szintén neogótikus üvegház, melyek a korabeli angol mintát igyekeznek utánozni.
A kastély leginkább az azt körülvevő 67 hektárnyi parkról ismert, amelyben Ambrózy-Migazzi István egy mind saját korában, mind ma egyedülálló, jelenleg körülbelül 2300 növényfajt (főleg örökzöldek) számláló arborétumot hozott létre. A terület öt részre tagolódik: Ambrózy-park, kelet-ázsiai rész, koreai rész, észak-amerikai rész és van még egy elzárt kísérleti terep is. Ma is ez a park Európa egyik legnagyobb botanikus kertje.

A kastélyról és parkjáról Sisa József így ír:

Báró Ambrózy István (1869-1933), bár országgyűlési képviselő, majd felsőházi tag volt, leginkább birtokain élt. Mint botanikus hosszú utazásokat tett a mediterrán vidékeken, ahol a flórát elsősorban a kertészet szempontjából tanulmányozta. Előbb a felvidéki Malonyán, majd az I. világháború után, miután Malonya Csehszlovákiához került, a Vas megyei Jelin hozott létre arborétumot. Malonya hozományként került birtokába, amikor 1892-ben feleségül vette Migazzi Antóniát. (Ekkor vette fel felesége családjának a nevét is és kezdte használni az Amrózy-Migazzi kettős nevet.) Még abban az évben megalapította az arborétumot, messze a falun kívül.

Kastélyát 1895-re építtette fel Balogh Loránt budapesti építész tervei szerint, Guttmann építőmester vezetésével. A tornyos toldalék valamivel később készült el. A kastély egymeleletes, egyszerű téglalap alakú főépületből és ehhez balról nyaktaggal kapcsolódó - egykor minden bizonnyal télikertként és kápolnaként szolgáló - földszintes, tornyos oldalépítményből áll. A neoreneszánsz főépület főhomlokzatának pilaszterekkel keretezett középső szakaszát a földszinten konzolokkal alátámasztott, erőteljes párkány, az emeleten volutás fejezetű oszlopok hangsúlyozzák.

A földszint középső ajtaja tágas, terazzóburkolatos bejárati csarnokba vezet. A csarnok végéből patkóalakú, kovácsoltvas korláttal kisért lépcső vezet fel az emeletre. Az oldalépület architektúrája középkorias. Oldalát nagy, félköríves nyílások törik át, mellvédes főpárkányát ívsor támasztja alá. A hátsó részén emelkedő tornyot minden oldalon kis, össszetett oromzat, négy sarokra helyezett váza és hegyes gúlasisak koronázza. Az oldalépítményez hátulról a főépület mögé kanyarodó földszintes melléképület csatlakozik, mely egykor istálló és szolgalakás volt. A kastély főholmokzata előtt kőbábos terasz, azon túl pedig gyepes pleasure ground található. Az épületegyüttes enyhén emelkedő magaslat tetején áll.

A körben elterülő arborétumot - melynek eredeti területe 40 hektárt tett ki – Ambrózy-Migazzi István Misák József cseh kertész közreműködésével alkotta meg. A mind tudományos, mind esztétikai szempontból kiemelkedő park jelentőségében messze felülmúlta a szerény kastélyépületet. A hely szépsége az 1912 novemberében erre járó Lyka Károly művészettörténészt is megigézte:

„E hetven hold telistele van ugyan ezerféle növénnyel, s valóságos dendrológiai gyűjtemény, de minden faj változat temérdek mennyiségben van együtt. Az egyikből néhány száz fa, a másikból néhány száz cserje. Seregesen, nagy hadakban borítanak el nagy területeket, s láthatóan jól érzik magukat egymás társaságában. Talán ez teszi oly otthonossá ittlétüket. Helyenkint a kanyargó utak mentén egy-egy tisztáshoz érkezünk. Örökzöld téli tölgyek alkotják a hátteret, alattuk egy sorral előbbre a gyönyörű levelű szerb babérmeggyek és ilixek cserjéi zöldelnek, ezek alatt meg dafnék, hangarózsák gyalogcserjéi. Ahol aztán a tisztás végignyúlik, ott kapott tanyát a hagymás növények serege. Egyik ily tisztáson, hogy a növények tömegeiről némi fogalmat keltsünk, húszezer sárga sáfrány bújik ki a földből. Ezer meg ezer más színű nőszirom, kikirics és aszfodélusz tarkítja a gyepet. A legritkább, gyönyörű kötörők jutnak szegélyül. Van egy sereg páfrány, csupa különlegesség. Ezerszámra vetette, falkánkint, népes családonkint a mester keze ezeket a növényeket arra a hosszú halomra, amelyet a park elfoglal. A terület alakítása is hozzátartozik a park nevezetességeihez. Pontos botanikai tanulmányok alapján került tekintetbe, hogy különböző égtájak felé tekintő lejtők hogyan használtassanak fel. Mesterséges lejtőket kellett teremteni. Egy hosszú-hosszú szakadék, az Ördögárokhoz hasonló, szeli végig a park egyik részét. Abba egy vízesés veti a vizet, amely sziklatömbök közt csörgedezik tova. E sziklatömböket ide kellett fuvarozni a hegyekből, s ezek valóban sziklatömbök s nem aféle kőbányából való terméskő. Mert csak így van lehetősége, hogy ritka zuzmók és mohok bizalmas otthont kaphassanak rajtuk és köztük. S a patak erre fölé lógatja csipkés, fátylos rezgő lombját a sokféle páfrány, és hatalmas évelő kórók emelik a magasba a nyirkos talaj felett ragyogó virágfejüket. Másutt tavakat kellett teremteni. Mert itt van az otthonuk az exotikus vízi különlegességeknek. S e tavakat valóságos őserdő szegélyezi, sűrűsége a sudár bambuszoknak, két-három méternyi magasságban, többféle fajban. Egyik meglepetés a másikat követi. Ha a főúton tovább folytatjuk sétánkat, alig észrevehetően emelkedve, a domb végébe vezet az ösvény, s arrafelé egyre ritkul a magastörzsű fa. Egyszerre csak ismerős formáció köszönt, a havasi cserjéké. […] a látóhatárt pedig hegyek lánca szegi, a Zoborral, a Madarassal és a Szitnyával. A park itt összeolvad az egész vidékkel, a legszélsőbb látóhatárral. Úgy tűnik, mintha a Gimes és Hrusszó híres várromjai még a parkhoz tartoznának.”

Forrás: Sisa József: Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon a historizmus korában. Akadémiai doktori értekezés, Budapest, 2004.
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2011-07-13 02:00:31
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.