Megújulásunk támogatója:  

Mindenszentek plébániatemplom

Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 23,849'
Hosszúság (lon):
E 18° 15,668'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A település központjában.
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A korai Árpád-kori eredetű falu első említése 1075-ből ismert. Ugyancsak ismertek adatok a település középkori eredetű, Gyümölcsoltó Boldogasszonyhoz címzett templomáról. Ezt 1573-ban a törökök felégették az itt menedéket kereső lakosokkal együtt.

A ma is álló templom középkori elődjének helyére épült fel 1783-ban, barokk stílusban, immár Mindenszentek titulussal. A hozzávetőlegesen nyugat-keleti tengelyű, egyhajós, nyeregtetős, cseréppel fedett épület nyugati homlokzatában áll a barokkos hagymasisakos harangtorony. A templomhajót falpillérekről induló hevederívek által elválasztott csehsüveg boltozatok fedik. Oltárképe 1822-ből való. Az itt őrzött legrégebbi és legértékesebb tárgy egy - nyilván a korábbi templomból idekerült - 1315-ös gótikus bronzharang, amely hihetetlen szerencsével túlélte az 1. világháború idején zajlott harangrekvirálásokat.

A templombelsőt 1970. körül újították fel.
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2012-08-13 00:46:55
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.