Megújulásunk támogatója:  

Nemes-Knoblauch-ház

Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 46° 46,168'
Hosszúság (lon):
E 23° 35,180'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
CJ-II-m-B-07408
Típus:
Lakóépület
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Memorandumului (Unió) u. 22.
Egyéb adat:
Kolozsvár egyik legjelentősebb utcájában elhelyezkedő épület a 18. század második felében épült. A mai barokk épület 16. századi alapokon épült, két korábbi polgárház elbontásával. A Knoblauch-ház építtetője a Habsburg birodalomból bevándorolt család volt, azonban a 18. század végétől már a gróf Nemes család birtokolta az épületet. Az 1830-as években, néhány évig ezen ház manzárdszobájában lakott Déryné Széppataki Róza színésznő is.
Rövid leírás:
Az épület a barokkra jellemző elrendezéssel épült. U alaprajzú háromszintes műemléképületnek az utca vonalával párhuzamos főszárnya kétemeletes, míg keleti és nyugati szárnyai egy emeletesek. Ezen utóbbiakat egytraktusos rendszer jellemzi, keleti szárnya a telek végéig hátranyúlik.
A műemlék épület egyik legszebb, legértékesebb része a nagyszerűen kialakított főhomlokzat. A héttengelyes főhomlokzat központi eleme, a földszinten nyíló kosáríves szekérkapu, lépcsőzetesen tagolt zárókővel. A kapunyílásban levő zárókövön eredetileg a megrendelő család címere volt látható. Az emeleti tengelyeket ionfejezetes pilaszterek tagolják, barokk füles vakolatkeretű szegmensíves ablakokkal. Ezen a szinten korábban egy kisebb méretű fülke is kialakításra került, amelyet később, akárcsak az emeleti manzárdablakokat elbontották.
A főhomlokzattal szemben az udvari homlokzatok kevésbé díszes megjelenésűek, egyszerű kialakítás jellemzi azokat, akárcsak a belső terek rendszerét. A főbejáraton nyíló kapualj csehsüveg-boltozattal fedett, két oldalán félköríves fiókos dongaboltozattal fedett helyiségekkel. Ezen utóbbi boltozat jelenik meg a keleti épületszárny két szobájában, amelyeket egy poroszsüveg boltozatos tér követ. A nyugati szárnyban pedig egy dongaboltozatos, két csehsüvegboltozatos és egy keskenyebb, szintén dongaboltozattal fedett helyiségsor található. Az emeleti főszárnyban található a díszterem, ahonnan a központi tengelyekben nyitott ajtók vezetnek az udvari szárnyak emeleti szobái felé. Az emelet összes terét síkmennyezet fedi.
Az épület a 19. században jelentős átalakításon ment keresztül, amikor a földszinten az utca felőli helyiségek nyílásait kirakatokká alakították át, az udvari szárnyat meghosszabbították, az épület nyílászáróit pedig újakkal helyettesítették. Végül az 1960–61-es években az államosítással az épületben helyezték el a Gazdasági Líceumot. Az új feladatokhoz alkalmazkodva a kőkonzolok által tartott fafolyosót vasbetonra cserélték, a keleti szárnyat pedig egy újabb résszel bővítették.
Adatlapot készítette:
hil.di
Adatfelvétel ideje:
2013-06-04 21:29:27
Az adatlap forrása:
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.