Megújulásunk támogatója:  

Zsidó temető



Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 16,716'
Hosszúság (lon):
E 19° 49,879'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Temető
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
a Sávolyi út (Šavoľská cesta) mellett, a város széli ipari részen
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A füleki zsidóság középkori létéről csak igen kevés adat maradt fenn. Viszonylag nagyobb tömegben a 19. században érkeztek zsidó vallású lakók a városba. Chevra Kadischa Szentegylet nevű szervezetüket 1820-ban alapították meg, ugyanakkor kaptak engedélyt a városon kívül saját temető kijelölésére is. Létszámuk csak lassan emelkedett, így zsinagógát is csak 1873-74-ben építettek Füleken. A századfordulón mindössze 175 zsidó lakost vettek számba itt. A Trianonban az újonnan létrehozott Csehszlovákiának ítélt, magyar többségű városban a zsidók száma nem gyarapodott számottevően. A holokauszt idején a teljes zsidóságot deportálták és csak kevesen térhettek haza a táborokból.

A belvárosból Füleksávolyra vezető út külső, már ipari objektumok és üdülők között vezető szakaszának keleti oldalán találjuk új betonkerítéssel körbevett, gondozott temetőt. Rendbetételét a Sidneyben élő Lőwy család finanszírozta 1998-ban. Az így ápolt képet nyújtó temető sírkövei között számos nívós, 19. századi, ill. 20. század eleji alkotást is fellelhetünk.

Az adatlap a http://www.nogradgeopark.eu/ adatainak felhasználásával készült.
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2015-12-01 16:19:12
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok

Füleki vár (0.948 km)
Útmenti kereszt (10.687 km)
Ajnácskő vára (11.365 km)
Kubinyi-kúria (11.656 km)