Megújulásunk támogatója:  

Mindenszentek plébániatemplom és rotunda






Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 49° 1,543'
Hosszúság (lon):
E 20° 48,235'
Védettség van?
igen
Védettség száma:
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
A fali ÉK-i végében lévő temetőben, egymás mellett áll a templom és a rotunda.
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Az Árpád-kori eredetű faluba a tatárjárás alatt megtizedelt magyar lakosság helyére német telepesek érkeztek. A falu évszázadokon keresztül a pár kilométerre lévő szepesi vár birtokának tartozéka volt.
Egyenes szentélyzáródású, Mindenszenteknek címzett plébániatemploma az 1250-60-as években épült fel korai gótikus stílusban. A szentély egyszerű gótikus boltozattal rendelkezett (ez ma is megvan), míg a hajó famennyezetes volt. 1400 körül a templomot átépítették és belsejét nívós freskókkal díszítették. A hajót 1747-ben átboltozták, így a hajóban egykor volt freskók – a Szent László legenda-ciklus – részben elfedésre került, megmenekült része pedig a templomnak a tornyon keresztül megközelíthető padlásán szemlélhető meg. Az elfeledett freskókat csak 1957-ben fedezték fel újra. A szentély É-i falán, a sekrestye bejárata fölötti freskók Jézus Krisztust ábrázolják az apostolok között.
A mai, egyenes záródású szentély (tkp. a templom legősibb része) D-i homlokzatán előkerült az első építési periódushoz tartozó D-i bejárat, melynek kő ajtókeretébe egy megfeszített számszeríj képe van belefaragva. Ugyancsak ezen a falon, az ajtó két oldalán előkerültek a templom középkori vakolatán lévő, növényi indamotívumos festés részletei, melyet ma restaurálva láthatunk.
A templomtól D-re álló, Szent Kozma és Damián tiszteletére szentelt rotunda ugyancsak értékes, a 13. sz második felében, 90 cm vastag falakkal, kőből épített eleme a műemlék együttesnek. Az apszis nélküli, szabályos kör alaprajzú, zsindellyel fedett épületet 1740-47-ben építették át a ma is látható, barokk állapotára, 1909-ben pedig felújították.
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2011-11-28 00:28:26
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.