Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
Bronzkori időkapszula Óbudán, Pécs: római építmény és királysír a székesegyház alatt (2019.07.10)
Bár minden régészeti feltárás fontos és érdekes, vannak olyanok, amelyek fokozottabban foglalkoztathatják mind a szakmát, mind a közvéleményt. Két ilyen szenzációt mutatunk be a mai műsorban. Elsőként Óbudán, a hajdani Buszesz, azaz szeszgyár területén járunk majd, ahol egy bronzkori ház maradványai kerültek elő egy negyven centi vastag időkapszulában. Riport Szilas Gábor régésszel, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársával.
Ezután Pécsre, a székesegyház altemplomába indulunk. Az adásunk idején jelentik be sajtótájékoztatón a hírt, hogy itt, a templom keleti végében egy késő római temetőépítményt azonosítottak, valamint megtalálták a Szent Istvánt a trónon követő Péter király sírhelyét is. Beszélgetés a feltáráson Tóth Zsolttal, a Janus Pannonius Múzeum ásatásvezető régészével és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, a téma konzulensével.

hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés:

Avar lovassírok Csepelen, ICOMOS: műemlékes közügyek, kinyitott a füleki vár (2020.07.01)

Aquincum: megnyitja a múzeumot az új kerítés, séták Losoncon, máig hat Trianon (2020.06.24)

Világháborús lövészárkok a lelőhelyen, megmutatják Tapolca múltját, pestisjárvány Visegrádon (2020.06.17)

Honfoglaló lelet Visegrádon, BTM: kutatás a Duna mellett, Türje: feltárták a kolostort (2020.06.10)

Így nyitott ki Aquincum, mohácsi csata: halad a kutatás, Vaja: könyv jelent meg a várkastélyról (2020.05.27)

Kinyitott a visegrádi palota, kútház-rekonstrukció Zrínyiújvárban, római villagazdaság Budaörsön (2020.05.20)

BTM: feltárult a limesút egy szakasza, az alig ismert Zelemér, idén is kinyit a Máré-vár (2020.05.06)

Vasúttörténeti gyűjtemény az egykori állomáson, ICOMOS: újragondolt műemlékvédelem (2020.04.29)

Budavári palota: érintetlen középkor az udvar alatt, múzeumok, műemlékek a járvány után (2020.04.22)

Méra: gótikus glória a vakolat alatt, kutatják a szigetvári várat, leletek a Bécsi úti temetőből (2020.04.08)

Így újul meg a borsi várkastély, visszahelyezték az aquincumi vízvezeték kidöntött részét (2020.03.25)

Átírhatják a jáki templom történetét, BTM: négyezer-ötszáz éves kerámiacsizma került elő (2020.03.11)

Türje: előkerült az alapító sírja, megtalálták Eger elveszett székesegyházát (2020.03.04)

Szécsényben a sekrestyét kutatják, rejtélyes erődök, megtalált Bagota (2020.02.26)

Fertőszéplak: látogatóközpont a kastélyban, útra kel az avar lovas, NKA: támogatott régészet (2020.02.19)

BTM: római temető a város határában, így újul majd meg az egri vár (2020.02.05)

BTM: a régészet évei, ezért jó a Gótikus Út, a száznegyvennégy vár megyéje (2020.01.22)

Savaria: megmentésre vár a romkert, NKA: a pótolhatatlan támogató (2020.01.15)