Megújulásunk támogatója:  
Közkincs-kereső-archívum
Feltámadhatna az Északi Járműjavító, kincseket rejt a Duna, Bárdudvarnok: a megkerült apátság (2016.01.13)
Egy hajdan legendás műhelykomplexum, amely a magyar vasúti közlekedés bölcsője volt. Az Északi Járműjavító egyik csarnokába valószínűleg az Operaház költözik majd be, ám született terv a terület teljes kihasználására is – közlekedési múzeumként. Riport Horváth Imola építészmérnökkel.
Bár a Duna ugyancsak hideg, a benne végzett kutatást ez nem zavarja. A búvárrégészetről és a folyami régészetről szóló beszélgetésből kiderül az is, előkerülhetnek-e a Dunából Mária királyné legendás kincsei. Kalauzunk a víz alatt Tóth János Attila, a ráckevei múzeum búvárrégésze.
Végül Bárdudvarnok középkori apátságának feltárásáról hallhatnak: ugyan a helyszínen semmit sem látni jelenleg, ám ott vannak a falak és a temetkezések a föld alatt. Molnár Istvánnal, a kaposvári Rippl-Rónai múzeum régészével beszélgettünk a helyszínen.
Egy hajdan legendás műhelykomplexum, amely a magyar vasúti közlekedés bölcsője volt. Az Északi Járműjavító egyik csarnokába valószínűleg az Operaház költözik majd be, ám született terv a terület teljes kihasználására is – közlekedési múzeumként. Riport Horváth Imola építészmérnökkel.
Bár a Duna ugyancsak hideg, a benne végzett kutatást ez nem zavarja. A búvárrégészetről és a folyami régészetről szóló beszélgetésből kiderül az is, előkerülhetnek-e a Dunából Mária királyné legendás kincsei. Kalauzunk a víz alatt Tóth János Attila, a ráckevei múzeum búvárrégésze.
Végül Bárdudvarnok középkori apátságának feltárásáról hallhatnak: ugyan a helyszínen semmit sem látni jelenleg, ám ott vannak a falak és a temetkezések a föld alatt. Molnár Istvánnal, a kaposvári Rippl-Rónai múzeum régészével beszélgettünk a helyszínen.
hangos térkép

Hangarchívumunk támogatói:

       

Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

 

Keresés:

Vármúzeum: kiállítás a ciszternában, Pécs: lezárult egy kutatási korszak (2019.11.27)

Szank: kunok, tatárok, átalakulhat a pályázati rendszer, BTM: Középpontban a középkor (2019.11.13)

Naprágy: gótikus templomot találunk, Pápa: egy díszkapu évszázadai, több mint ezer temetkezés a Bécsi útnál (2019.11.06)

Megtalálták Törökkoppány törökfürdőjét, nincs még meg a muhi híd, Csabarákosa nyolcszáz éves sírjai (2019.10.30)

Türje: kutatás és helyreállítás, Betlér: rejt még titkokat a kastély, BTM: középkori épület a kórház udvarán (2019.10.16)

Jáki templom: kutatás a megújulás előtt, két könyv a máig ható mohácsi csatáról (2019.10.09)

Megújulás a Városligetben: a Millennium Házról Sághi Attilával, Nagyvárad három királysírja (2019.10.02)

Veleméri templom: misztikum és valós értékek, Egri vár: eredményes volt az idei kutatás (2019.09.25)

Székesfehérvár városfala, BTM: római villát találtak, fürdőkről és palotáról Sághi Attilával, megőriznék Csepelt (2019.09.18)

Egres: megtalálhatták II. András király sírhelyét, Veresegyház: régésztábor, civil világ (2019.09.04)

Visegrád: torony került elő a Sibrik-dombon, BTM: megvan Kocsola, római sírok a patak mellett (2019.08.28)

Sághi Attila: másként nézünk már a műemlékekre, BTM: ásatás a kórház udvarán (2019.08.14)

Hamarosan láthatjuk a szolnoki várat, Eger: feltárás az ágyúdombon (2019.07.31)

Hajdúböszörmény: boszorkány és böszörmények, Siklósi vár: átfogó kép a kuruc világ mellé (2019.07.17)

Bronzkori időkapszula Óbudán, Pécs: római építmény és királysír a székesegyház alatt (2019.07.10)

Palotaépületet találtak Abaújváron, BTM: rejtélyes építmény a holtak városában (2019.07.03)

Aquincum: gátépítés előtt kutatnak, megrohanták a látogatók Máré-várat, Ónodi vár: nagyon készülnek (2019.06.19)

Folytatódott a feltárás Bárdudvarnokon, bástya dupla kiállítással, Visegrád: kivégzés után esküvő (2019.06.12)

Dunapataj: középkort rejtenek a templom falai, Szigetvár: egyre több korszakát mutatja majd a vár (2019.06.05)

Dupla kiállítás jár az Erdélyi bástyához, Gödöllő: díjat ért a kastély titkos élete, ismeretlen lelőhely Újbudán (2019.05.22)

Aquincum: újabb részletek a holtak városából, majális: múzeumok és kiállítások, megmutatják Bocskai koronáját (2019.05.15)

Aquincum: orgonaszó, évforduló, Floralia, beszélgetés az ICOMOS MNB elnökével, Vay Ádámra emlékeznek (2019.05.08)

Kaposvár: megtalálták a sáncot is, kiállítás a Sibrik-dombi erőd kutatásáról, Nyírbátor: megújul a múzeum (2019.04.24)

Pécs: előkerült az elveszett kolostor, BTM: Várnegyed a föld alól (2019.04.17)

Visszakapja Kaposvár a várát, BTM: bronzkori település a Rákos-patak mentén (2019.04.03)

Várnegyed a föld alól: készül a kiállítás, a Felvidéken Mátyás király várai (2019.03.20)

Tapolca: évezredek a tóparton, Körmend: a megmentett vadászlak (2019.03.13)

BTM: itt a katalógus, kiállítást kapnak a budavári feltárások, Miskolc ősvilággal vár (2019.02.27)

Poroszló: felújítják a tájházat, Szolnok: így mutatják meg a láthatatlan várat (2019.02.13)

Gótikus kápolna az Erzsébet híd lábánál, Füzér dekódolva: megjelent a könyv (2019.02.06)

A víz alatti régészet éve volt 2018, ez épülhet újjá Visegrád középkorából (2019.01.16)

BTM: láthatjuk az Erdélyi bástya kincseit, új falkép is előkerült a zselízi templomban (2019.01.09)

Török fürdők Magyarországon, egy bástya maradt Érsekújvár erődjéből, régészet a Tabánban (2019.01.02)