Nem sokkal a temetések után már fel is dúlták az avar temető sírjait a 7-8. században. Ám így is bőséges leletanyagot: övvereteket, kardokat, fülbevalókat találtak a többi között a régészek.
![]()
A Dunaharaszti és Vecsés között kijelölt új M0 autópálya-szakasz nyomvonalán egy jelentős avar kori temető sírjait tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum régészei. A lelőhely a Gyáli patak 2. ága mentén, egy homokdomb északkeleti lejtőjén húzodik, ahol az intézmény Ős-, és Népvándorlás kori Osztályának munkatársai mintegy 6000 m2-nyi felületen végeztek feltárásokat.
Itt két egymástól némileg elkülönülő, jól körülhatárolható egységet alkotó sírcsoportból álló avar temető mintegy 170 sírját tárták fel.
A feltárt sírok szinte mindegyike bolygatott volt. A bolygatások rendszerint a felső-testet, alkalmasint csak a koponya környékét vagy a deréktájat érintik. Nem ritka azonban a sírok teljes felbolygatása sem.
A rablógödrök és a sírokból előkerült maradványok alapján bizonyosnak mondható, hogy a rablásokra, nem sokkal a temetkezések után kerülhetett sor. A rablások ellenére a megmaradt, és regisztrálható beásásokból, és falenyomatokból további információkat nyerhettünk a temetkezési szokásokról, és a sírszerkezetekről.
A leggazdagabbnak tekinthető, csak részben bolygatott férfisírokból varkocsszorítók, préselt-, illetve öntött övveretek és szíjvégek mellett, szablya-, illetve kard, valamint kések, csatok, csonteszközök, és reflexíjak csont merevítő lemezei kerültek elő.
A női sírok nagy részében voltak fülbevalók, gyöngyök, orsógombok, csont tűtartó, illetve tojások maradványai. Többségükben azonban többnyire csak övcsatok, vas kések és függesztőkarikáik, valamint kerámia edények orsógombok maradtak.
A feltárt objektumok, a sírrítusok és a megmaradt leletek alapján a lelőhely a Kr. u. 7-8. század fordulójára, illetve a 8. századra keltezhető.
A terepi munkák a lelőhelyen november eljén fejeződtek be, a gazdag leletanyag restaurálása most folyik. A legszebb leletek 2010 tavaszától kiállításra kerülnek az Aquincumi Múzeum Van új a föld alatt - című, az előző év legszebb budapesti leleteit bemutató kiállításán.
Forrás: Budapesti Történeti Múzeum
![]()
Nem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.
» tovább
A világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.
» tovább
A Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.
» tovább
Bár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.
» tovább
Március 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.
» tovább


















