fotópályázat
Balsorsú jelöltek Kőszegről és Dobriból

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100124balsorsuj/ciml.jpgÖt jelölt mérettetik meg a nagyközönség előtt február 6-án, a Balsorsú Műemlékek Bálján: az abaújvári templom freskója után egy kőszegi kápolna és egy dobri présház mutatkozik be a magazinban.

2010.01.24

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100124balsorsuj/koszeg/001.JPGÖt jelentkezőt javasolt a báli közönség előtti megmérettetésre az előzetes szakmai zsűri. Az abaújvári templom 15. századi elejéről származó, Szent Bertalant ábrázoló freskóját már bemutattuk, lássuk a következő jelölteket.

Kőszegen egy kápolna várja a megújulást. A Gyöngyös utca 2. alatt álló épület a domonkos nővérek zárdájának, iskolájának kertjében áll. Már két évvel ezelőtt is jelölték a bálozók előtt – akkor sikertelenül. Tavaly a Nemzeti Kulturális Alap gyorssegélyének hála elvégezték a tetőcserét (irgalmatlanul ázott) és a szerkezeti megerősítéseket. Hátra van még a homlokzat megújítása és a környezet rendezése, a remélt, egymillió forint körüli összegből ezt végeznék el a tulajdonosok. A rend egyébként alig egy évtizede kapta vissza az épületegyüttest, így a kápolnát is, nagyon rossz állapotban.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100124balsorsuj/dobri/003.jpgEgy présház is pályázik a bálozók jóindulatára. A Dobriban, a Benehegyi dűlőn álló népi műemlék helyreállítása 2006-ban ugyan központi támogatásból elkezdődött, azonban abbamaradt a munka. Így a tetőszerkezetet megjavították ugyan, azonban a lefedésre már nem kerülhetett sor. A présház tehát ázik, szerkezete egyre romlik. Az idős tulajdonosok nem képesek előteremteni a népi műemlék megmentéséhez szükséges százezreket, ezért utolsó reményként fordulnak a bálozókhoz.

A bálra a belépőjegyek a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál kaphatók. A sima jegy 7 ezer forintba kerül, ebben a korlátlan étel, ital fogyasztás is benne van.

 

Képek a kőszegi kápolnáról

Képek a dobri présházról (Vucsi és crowley állapotjelentéseiből - köszönet érte)

 

Hamarosan egy pinnyei szoborral és egy miskolci bolt faportáljával folytatjuk a balsorsú jelöltek bemutatását!

 

Kapcsolódó cikkek:

Balsorsú freskó a kísértettemplomból

Balsorsú műemlékek: te mit választanál?

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Európai jelentőségű az abasári feltárás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203abasar/ciml.jpgNem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.

» tovább

Örökség: olvasható a legújabb szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203orokseg/ciml.jpgA világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.

» tovább

Tervezhetőséget kínálnak a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120131regesztorveny2/ciml.jpgA Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

» tovább

Felújítás közben vált életveszélyessé a templom

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128lebeny/ciml.jpgBár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.

» tovább

Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128szakmernoki/ciml.jpgMárcius 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.

» tovább