fotópályázat
Balsorsú jelöltek Miskolcról és Pinnyéről

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100201balsorsu/ciml.jpgÖt védett, vagy éppen védtelen, de mindenképpen megmentésre váró épített emlék: egy miskolci faportál és egy korábban ellopott pinnyei Madonna szobor is a bálozók jóindulatára vár február 6-án, szombaton.

2010.02.02

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100201balsorsu/003.jpg

Öt jelöltet javasolt a zsűri a báli közönség előtt való megmérettetésre. Az abaújvári templom freskójáról már beszámoltunk, és ismertettük a kőszegi kápolna, valamint a dobri présház szomorú történetét is.

Következzen most a miskolci jelölt, a Széchenyi utca 82. alatti Sajó Cipőbolt. Az épület építtetője Wahl Józsefné, született Cziner Jolán Johanna, építési engedélyét 1899. május 5-én kapta meg. A felvett jegyzőkönyv szerint az új építésű földszintes épület két műhelyt, egy raktárt, egy előszobát, három lakószobát, egy konyhát és egy éléskamrát tartalmazott az utcafrontot elfoglaló üzlethelyiségen kívül. Az épületet a miskolci zsidóság által gyakran foglalkoztatott Korach Miksa műépítész tervezte és építette.

Benne az építtetők szándéka szerint az 1875-ben alapított Wahl Testvérek bútorkereskedése üzemelt volna, ám még talán az építés évében eladták azt. A vásárló Stamberger Bernát könyvkereskedő és nyomdász, kinek nyomdája és kötészete részben az épület pincéjében üzemelt, itt állították elő a többi között a Borsod-Miskolczi Hírlapot is. A Stamberger-féle nyomda és könyvkereskedés a második világháborúig működött az épületben, 1945 után – ismeretlen időpontban – a Sajó Cipőbolt költözött falai közé, mely a legutóbbi időkig itt üzemelt.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100201balsorsu/004.jpgA zártsorban álló földszintes épület utcai homlokzatát kitölti a kétszárnyú kapu és a háromtengelyes üzletportál. A négytengelyes homlokzatot fából faragott, konzolfejezeteken puttófejjel díszített pilaszterek, illetve kettős pilaszterek szakaszolják. Az épület első tengelyében egyenes záradékú kapunyílás található, melyet két, nagyméretű ablaknyílással áttört, kovácsoltvas ráccsal védett, gazdagon faragott fa kapuszárny zár. A második és negyedik tengelyben üvegezett üzletportálok, a harmadik tengelyben keskenyebb ajtó nyílik. A kapu és a portálszakaszok fölött a homlokzatot üvegezett fríz fogja át, melyben a részben eredeti, festett üveglapokon a „Sajó Cipőbolt” felirat maradványai olvashatóak.

A hazai portálépítészet kiemelkedő mívességű alkotása mára rendkívül leromlott állapotot mutat. Már az üzlet államosításakor sem viselték gondját, de a rendszerváltást követően a „cipőbolt” bérlőként sem végezte el a kívánatos karbantartási munkákat, őket végül az elmúlt évben bírósági úton kényszerítették az ingatlan elhagyására. A 91 éves rokkantnyugdíjas tulajdonos, egykori szabómesternek és feleségének jelen helyzetben meghaladja a lehetőségét a felújítás forrásainak előteremtése. A portálépítmény 8 figurális pilaszterének restaurálása egymillió-kétszázezer forint.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100201balsorsu/005.jpgNincs jobb helyzetben a pinnyei jelölt sem: a szobor, amely annyira balsorsú, hogy még a műemlékké nyilvánítása is meghiúsult.

A szobrot 1918-ban állíttatták a Sopron közelében fekvő Pinnye község határában egy dűlőút mentén. Kovácsoltvas kerítéssel körbevett 2,5x2,5 méteres területen egy négyzet alaprajzú talapzaton, kőoszlop tetején áll a Madonna, karján a kis Jézussal, fején koronával. A teljes szobor magassága csaknem 6 méter.

2004-ben külső kezdeményezésre megindult a szobor műemléki védése, de ez nem fejeződhetett be, mert az év őszén a szobor – feltehetőleg bűncselekmény következtében – eltűnt a helyéről. A rendőrségi nyomozás eredményeképpen a szobor egy kőrestaurátor műhelyébe került, jelenleg is ott található; szétszedve, darabokban várja sorsa jobbra fordulását. Állapota kielégítő, kisebb tisztítás és konzerválás után felállítható.

A rendszerváltás idején a termelőszövetkezet felszámolása után a külterületi ingatlan ajándékozással az egyház tulajdonába került. A tulajdonos egyházközség részéről a többszöri plébánosváltás miatt senki sem követte nyomon a szobor sorsát az elmúlt néhány évben, a jelenlegi plébános az önkormányzattal karöltve szeretné visszaállítani a szobrot az eredeti helyére, ehhez azonban a gyülekezet nem rendelkezik megfelelő anyagi háttérrel.

A szobor hosszú távú biztonsága érdekében elengedhetetlen a védési eljárás lefolytatása, aminek azonban szükségszerű feltétele a szobor felállítása. A szobor tisztítási, konzerválási munkálatai, valamint a helyszínre szállítás és felállítás költsége a vállalkozói árajánlat szerint háromszázezer forint.

 

Képek a cipőboltról és az ellopott Madonnáról

 

Kapcsolódó cikkeink:

Balsorsú jelöltek Kőszegről és Dobriból

Balsorsú freskó a kísértettemplomból

Balsorsú műemlékek: te mit választanál?

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Európai jelentőségű az abasári feltárás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203abasar/ciml.jpgNem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.

» tovább

Örökség: olvasható a legújabb szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203orokseg/ciml.jpgA világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.

» tovább

Tervezhetőséget kínálnak a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120131regesztorveny2/ciml.jpgA Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

» tovább

Felújítás közben vált életveszélyessé a templom

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128lebeny/ciml.jpgBár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.

» tovább

Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128szakmernoki/ciml.jpgMárcius 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.

» tovább