A koncertidény lezárultával elkezdődik a fertődi Esterházy-kastélyban a díszudvar rekonstrukciója is. A munkálatok alatt a műemlékegyüttes – ha nem is zavartalanul, de – látogatható.
![]()
„Véget ért a koncertidény, ezért a héten a kivitelező lezárja a kastély díszudvarát, hogy ott is folytatódjon a kastély felújítása” - mondta el a műemlékem.hu-nak az épületegyüttest és a parkot kezelő Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója. Varga Kálmán hozzátette: a munkálatok során alacsonyabbra kerül a díszudvar térszintje, új tiszafákat ültetnek, megújulnak a virágágyások, valamint talajcserét is végeznek.
A díszudvarral egy időben a Dísztermet és a Zenetermet is lezárják a látogatók előtt. Ezeknél az alattuk lévő sala terrena födémét erősítik meg. Időközben már elkezdődött a kastély park felőli homlokzatának felújítása is.
A ma látható fertődi Esterházy-kastély elődjét, egy huszonkét szobás vadászkastélyt 1720-ban építtette Esterházy József herceg. A barokk épületegyüttes Esterházy (Fényes) Miklós korában 1762 és 1790 között született meg. A patkó alakú kastélyon kívül felépítették az Operaházat és a Bábszínházat, a muzsikusok elhelyezésére a Muzsikusházat, valamint az őrségépületeket a herceg 150 főnyi testőrségének (Fényes Miklós a Nagyar Királyi Nemesi Testőrség parancsnokai is volt, így 120 fős testőrképző is működött Eszterházán). Az épületeken kívül sor került a barokk korban nagyon fontos kastélypark kialakítására is. A park 300 hektáron terült el (ebből 200 hektár ma is a kastélyhoz tartozik), három sugárirányú látványtengelyre épülve, fácánossal, vadaskerttel, szobrokkal, szökőkutakkal, mulatóházakkal és kínai pagodával.
![]()
![]()
A kastély barokk fénykora azonban Miklós 1790-ban bekövetkezett halálával véget ért. A család Kismartonba költözött, s egészen 1902-ig csak ritkán használták a fertődi kastélyt. Ekkor ugyanis IV. Miklós herceg feleségével, Cziráky Margittal visszaköltözött a felújított kastélyba. A másodvirágzás ugyan a hercegné halálával 1910-ben megszakadt, azonban a család 1945-ig a kastélyban lakott.
A második világháború után a kastélyt kifosztották, majd mezőgazdasági intézetet létesítettek benne: a sala terrena márványpadlóját a szemtanúk szerint a benne álló traktorok törték össze. A múzeum 1959-ben nyílt meg a kastélyban.
Az „Eszterháza kulturális és turisztikai központ” most folyó első üteme 2009 őszén kezdődött el. A megújított tereket (köztük a főlépcsőházat is) 2011 áprilisában adják majd át a látogatóknak. A kastélyt addig az eddig megszokottól eltérő útvonalakon járhatják be a vendégek, akik egy kis kiállításon terveket is láthatnak majd a felújítás tervezett második üteméről.
Képgaléria a felújítás alatt álló Esterházy-kastélyról
Kapcsolódó cikkünk:
Ismét lesz kínai lakkszoba és rózsakert
A kastély és parkja a műemlékem.hu adatbázisában
Fertőd műemlékei az adatbázisban
![]()
Szinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.
» tovább
Miskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.
» tovább
Május közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.
» tovább
A bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.
» tovább
Bécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.
» tovább



















