fotópályázat
Pusztulás szélén a zseniális konstruktőr emléke

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100314makogalamb/ciml.jpgA legendás T-modell magyar tervezőjének egyedülálló emléke található Makón egy épület falán: igaz, tán nem sokáig, hiszen pusztulnak a Ford márkakereskedés falképei.

2010.03.14

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100314makogalamb/007.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100314makogalamb/006.jpgTöbbször reménykedtünk már, tavaly év elején a Forddal való tárgyalásban bíztunk, de csalódnunk kellett: úgy tűnik, senkit sem érdekel a páratlan falképek sorsa” – mondta el a műemlékem.hu-nak Horváth Zoltán, a Makói Oktatási Központ igazgatója. „Pedig akár az autókedvelők zarándokhelye, egy kis múzeum is lehetne az egykori márkakereskedésből, amelynek egy része jelenleg szőnyegáruházként üzemel, hiszen a tulajdonos támogatja a terveinket. Ám éppen a legértékesebb emlék, a homlokzati falképek restaurálására nem találunk forrást, így azok lassan leperegnek a ház faláról”.

A falképeket 1922-ben a korabeli marketing részeként festették fel a márkakereskedés falára, s mi mást is ábrázolnának, mint az autógyár akkori modelljeit. A kereskedést Galamb József nyitotta meg testvére, Lajos számára – a konstruktőr ugyanis makói parasztcsaládból származott. 1881-ben látta meg a napvilágot, s ügyvédként dolgozó bátyja segítségével folytatta tanulmányait. Szegeden, az Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában egyik kedvenc tanára Csonka Ferenc volt, akinek testvére, János Bánki Donáttal közösen találta fel a porlasztót. Az iskola elvégzése után Galamb József műszaki rajzolóként dolgozott, katonaidejét pedig a haditengerészetnél töltötte – itt ismerkedett össze Horthy Miklóssal, a leendő kormányzóval.

Ezután egy ösztöndíjjal Németországba utazott tanulni. Innen már jó ideig nem tért vissza Magyarországra, mert Frankfurtban (ahol az Adler autógyárnál dolgozott) elhatározta, hogy mindenképpen látnia kell az 1904-es Autókiállítást az Egyesült Államokban. Amerikában a St. Louis-i kiállítás megtekintése után egyre nyugatabbra utazott, sokféle munkát elvállalt, közben pedig megtanulta az angol nyelvet. Végül 1905-ben belépett a Ford Motor Company-ba, ahol elsőként az N-modell betegeskedő hűtőrendszerét dolgozta át. A sikeres tervezés pedig meghozta számára a főkonstruktőri beosztást.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100314makogalamb/005.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100314makogalamb/003.jpgIgazán azonban a T-modellel írta be a nevét az autógyártás történetébe. A Farkas Jenővel és Childe Wills-szel közösen jegyzett konstrukcióban olyan műszaki újdonságok voltak, mint a bolygóműves váltó, amely a mai napig az autótervezés egyik alapja. Az olcsón előállítható és így nagy tömegekhez eljutó kocsi a 20. század egyik legendás autója – ám igazi népautó akkor lett belőle, amikor Galamb József 1913-ban kitalálta a futószalagon történő gyártást. 1915-ben részt vett a Fordson traktor megalkotásában, amely az első sorozatgyártású mezőgazdasági jármű volt.

Galamb József nem csupán egy márkakereskedést akart nyitni Makón, az igazi terve a magyar autógyártás megteremtése volt” – jelentette ki Horváth Zoltán. A Ford vezetésének tetszett az ötlet, s támogatta Horthy Miklós is, akinek a fia egyébként éppen Galamb ajánlásával kapott az autógyárnál mérnöki munkát. Jött azonban a gazdasági válság, majd a harmincas évek fojtó politikai légköre és a terv kudarcba fulladt. A második világháború kitörésekor Galamb József végleg az Egyesült Államokba költözött és Detroitban halt meg 1955-ben.

2008-ban a T-modell századik születésnapját ünnepelték szerte a világon autós felvonulásokkal éppúgy, mint konferenciákkal” – mondta Horváth Zoltán. „Jövőre lesz 130 éve, hogy Galamb József megszületett. Kiderül, lesz-e okunk ünneplésre, vagy addigra elporladnak az egyik leghíresebb magyar mérnök emlékét őrző falképek”.

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Európai jelentőségű az abasári feltárás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203abasar/ciml.jpgNem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.

» tovább

Örökség: olvasható a legújabb szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203orokseg/ciml.jpgA világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.

» tovább

Tervezhetőséget kínálnak a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120131regesztorveny2/ciml.jpgA Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

» tovább

Felújítás közben vált életveszélyessé a templom

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128lebeny/ciml.jpgBár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.

» tovább

Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128szakmernoki/ciml.jpgMárcius 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.

» tovább