A gödöllői kastély feltáratlan pince- és alagútrendszere sok évtizede foglalkoztatja a városban élők fantáziáját. A járatokat befalazták a szovjet katonák, mintha attól tartottak volna, hogy a föld alatt támadják meg az akkor laktanyaként használt kastélyt.
![]()
„Egyelőre csak találgatunk a kastély alatt húzódó alagútrendszer valódi méretével és rendeltetésével kapcsolatban” - mondta el a műemlékem.hu-nak Újváry Tamás, a Gödöllői Királyi Kastély igazgató-helyettese. A szájhagyomány szerint már a Grassalkovichok idejében föld alatti járatok vezettek ki a kastélyból (ez a hiedelem kíséri egyébként csaknem az összes magyarországi kastélyt és várat), amelyeket a Kiegyezés után meghosszabbítottak és tovább építettek, hogy baj esetén az uralkodó Ferenc József és Erzsébet királyné a föld alatt, biztonságban érhessen el a vasútállomásra, a Királyi váróterem épületéhez.
„Hogy valóban vezetett-e alagút a vasútállomás irányába, nem lehet egyelőre igazolni, az azonban biztos, hogy a Monarchia fejlett hírszerző-besúgó hálózatot tartott fenn. Az ügynökök pedig nyilván nem a kastély főbejáratán közlekedtek, ha beszámolni valójuk akadt” - mondta Újváry Tamás.
A kastély alatti járatrendszer ma meglehetősen alacsony. Egyes visszaemlékezések szerint korábban akár lovaskocsival is lehetett közlekedni benne, azonban feltöltötték. A széles járatokból kis beugrók nyílnak: ezekből fűtötték egykor a lakosztályok falait.
![]()
A kastély következő, kormányzói korszakából is maradt fenn hiedelem: eszerint ekkor építettek volna ki egy olyan alagutat, amely a repülőtérhez vezetett – ez szolgálta volna Horthy Miklósnak és családjának a menekülését, ha a kastélyt a felszínen nem tudják elhagyni. Egy harmadik föld alatti útvonalat is nyilvántart a szóbeszéd: ez a máriabesnyői templomig vezetett volna – ám ez több mint négy kilométerre van légvonalban a kastélytól.
„Valószínű, hogy a járatok vezettek valahová” - véli az igazgató-helyettes. Amikor a szovjet katonák birtokukba vették az épületet, elfalazták a folyosókat, nyilván azért, hogy hivatlanul senki se jusson be hozzájuk. A kastély vezetése nemrég kibontatta az egyik ilyen téglafalat, azonban néhány lépés után szintén a szovjetek által rakott falba ütköztek. Nem folytatták a kutatást, azonban tervezik a járatrendszer felderítését, már csak azért is, mert idővel a magyar borvidékeket bemutató múzeumot szeretnének berendezni a pincében.
A kastély másik, már jól ismert föld alatti objektuma a Horthy-bunker, amelyet – mint arról a műemlékem.hu elsőként számolt be – hamarosan megnyitnak a látogatók előtt. A falakat már újravakolták, jelenleg a helyiségeket és a folyosót szárítják. Így néhány hét múlva a kastély föld alatti titkai közül az első már megnyílhat a látogatók előtt.
Képgaléria az újravakolt bunkerről
Korábbi cikkünk:
Megnyithatják a kastélykertben Horthy bunkerét
A Gödöllői Királyi Kastély honlapja
A cikkhez bejelentkezés után megjegyzés fűzhető
![]()
Szinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.
» tovább
Miskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.
» tovább
Május közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.
» tovább
A bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.
» tovább
Bécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.
» tovább



















