Augusztus 29-én vasárnap délelőtt megnyitják a felújított Rudolf- és Gizella-szárnyakat a Gödöllői Királyi Kastély és a műemlékem.hu közös fotópályázatának résztvevői előtt. A fotózáshoz előzetesen regisztrációra van szükség!
![]()
Ha nem is tavasszal (ahogyan az előző fotópályázatnál ígértük), de a nyár, pontosabban augusztus végén visszatérünk a gödöllői kastélyba. Az új fotópályázat képeinek elkészítésére 2010. augusztus 29-én vasárnap, délelőtt 9 és fél 11 között nyílik lehetőség a már felújított Rudolf- és Gizella-szárnyakban. A fotópályázatra érkező, előzetesen regisztráló fotósok térítésmentesen léphetnek be a hamarosan megnyíló terekbe.
A pályázaton amatőr és hivatásos fotósok egyaránt részt vehetnek. Pályázati díj nincs, azonban az induláshoz a cikk végén jelezni kell a részvételi szándékot (ehhez regisztráció és bejelentkezés szükséges. A hozzászólási felület a bejelentkezés után lesz látható. Regisztrálni 28-án éjfélig lehet). Egy pályázó legföljebb két kísérővel érkezhet (hogy elkerüljük a fotózást akadályozó tömeget a terekben), kérjük a részvételi szándék beírásakor az ő érkezésüket is jelezni. Azokat, akik nem regisztrálnak, a szervezők nem engedhetik be a terekbe!
A Rudolf- és Gizella-szárnyakban történő fotózásra reggel háromnegyed kilenctől lehet gyülekezni a kastély melletti buszparkolónál. Csoportok nincsenek, az érkezőket folyamatosan engedik be a szervezők a szárnyakba. A fotózás 9-től 10.30-ig tart, ekkor el kell hagyni a helyszínt.
Három kategóriát hirdetünk meg:
Megújult szárnyak – ide a Rudolf- és Gizella-szárny megújulásáról szóló képeket várjuk.
Montázs – azoknak a fotósoknak, akik a téli pályázaton is részt vettek, fotómontázs készítése a régi és az új együttes bemutatására.
Gödöllői kastély és parkja – kastélyfotók kötelezően megadott téma nélkül (a kastély környezetében természetesen egész nap készíthetők fotók).
Egy pályázó egy pályázati kategóriában legfeljebb 10 képet tölthet fel augusztus 29-től a műemlékem.hu erre a célra szolgáló felületén. A pályázati fotók feltöltésére szeptember 5-én éjfélig van lehetőség. Ezután ül össze az ismét Kresz Albert fotóművész vezette zsűri, hogy kiválassza a győztes képeket. Az eredményhirdetést követően a díjátadásra 2010. szeptember 19-én kerül majd sor a kastélyban. A legjobb képek készítői ajándékcsomagot kapnak és alkotásaikat bemutatják a nagyközönségnek a kastélyban.
Kapcsolódó cikkeink:
Gödöllői kastély: lógunk a falon
Tavasszal visszatérünk a gödöllői kastélyba
A képfeltöltés az újabb cikkből nyílik:
Fotópályázat a kastélyban: várjuk a képeket!
Megjegyzések
2010.08.29 06:14 klo
Kedves fotósok! A regisztráció lezárult. Minden jelentkezőt várunk a kastély melletti buszparkolónál háromnegyed kilenctől.
Jó fényeket!
2010.08.28 23:40 nonoka
Én is szeretnék hozni 2 embert!
2010.08.28 23:29 Amerie
Jelentkezem + 2 fő. Köszönöm
2010.08.28 23:18 FarkasBogi
Jelentkezem, plusz két fővel, köszönjük a lehetőséget!
2010.08.28 18:28 EZsolt
Augusztus 29-én szeretnék én is ott lenni a fotózáson. Köszönöm!
2010.08.28 16:54 epilon
jelentkezem + 1 fő
2010.08.28 09:36 kekemano
Jelentkezem a fotós programra + két fővel.
2010.08.28 09:24 whitehead
Jelentkezem az augusztus 29-i programra, plusz egy, vagy két kísérővel.
2010.08.28 09:23 whitehead
Jelentkezem az augusztus 29-i programra, plusz egy, vagy két kísérővel.
2010.08.27 23:49 simonga
Szeretnék regisztrálni a kastély-fotózásra! Plusz 2 fő jön. Köszönöm!
2010.08.27 22:12 PaGe
Üdv.
Jelentkezem az augusztusi fotózásra +2 fővel.
PaGe
2010.08.27 21:22 sillein1
Jelentkezem a fotózásra + 1 fő kísérővel.
2010.08.27 20:47 shanon78
Mennék én is +1 fővel.
2010.08.27 20:46 PIPI
Jelentkezem az aug. 29.-ei fotópályázatra.
Üdvözlettel: Farkas Éva
2010.08.27 20:35 Wolf
Jelentkezem a gödöllői királyi kastély fotópályázatára és a vasárnapi, aug. 29-ei látogatására.
Farkas Zoltán
2010.08.27 19:12 özsébke
Jelentkezem az augusztus 29-i fotózásra + 2 fővel.
2010.08.27 19:10 özsébke
Jelentkezem az augusztus 29-i fotózásra + 2 fővel.
2010.08.27 14:37 PLaci
PLaci +2 kísérő is menne.
2010.08.27 09:31 Paha
Jelentkezek augusztusi Gödöllőre +1 fő kísérővel.
PaHa
2010.08.26 21:40 fotobrill
Jelentkeznék az augusztusi fotózásra 1 vagy 2 fővel. Köszönettel .
2010.08.26 21:07 Somfaikatalin
Jelentkezem + 1 fő
2010.08.26 20:28 aGinger
Elnézést, még egy fő jönne, így én plusz két fő a végső szám...köszönöm még egyszer!
2010.08.26 17:42 TD
Jelentkezem, és +2 főt viszek!
2010.08.26 16:06 Fructy
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plussz két fővel.
2010.08.25 22:16 Alexandra79
Üdv, tényleg itt lehet reisztrálni? Bujdosó B. Krisztina (fotós) + 1 fő
2010.08.25 21:26 wolfi38
Szeretnék jelentkezni
2010.08.25 19:32 ermi
Jelentkezem + 1 fő
Üdv: Kemény Imre
2010.08.25 18:52 Nightvis
Jelentkezem, +2 fő kisérővel
2010.08.25 18:51 Nightvis
Jelentkezem, +2fő kisérővel
2010.08.25 18:31 Chloé
Jelentkezem a fotózásra, + 1 fő fotós jön velem.
2010.08.25 10:37 juzbiagio
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plusz két fővel.
2010.08.25 10:28 kolgét
Jelentkezem a fotózásra ! Plusz egy fővel.
2010.08.24 22:33 aGinger
Üdv, én is szeretnék jelentkezni az aug.i fotózásra, plusz 1 fővel...köszönöm előre is, most csak nem lesz hóvihar.. ;)
2010.08.24 20:33 StG
Én is szeretnék jelentkezni.
2010.08.24 18:36 molinari
Jelentkezem az augusztus 29-i fotózásra + 1 fővel. Köszönöm!
2010.08.24 13:13 pora
Sziasztok! Így és itt kell jelentkezni tényleg? Akkor én is jelentkeznék!
Üdv, Dóri
2010.08.23 20:57 legany
Jelentkezem az augusztusi fotózásra +2 fővel.
2010.08.23 20:10 paradx
Szeretnék jelentkezni a fotózásra +1 fővel.
2010.08.23 11:13 Rozi26
Jelentkezem a fotózásra, két főt vinnék magammal. Köszönöm!
2010.08.23 02:39 ArtMax
Szeretnék jelentkezni az augusztusi fotózásra, plusz két fővel.
2010.08.23 02:36 ArtMax
Szeretnék jelentkezni az augusztusi fotózásra, plusz két fővel.
2010.08.23 01:04 stgermain
Szeretnék jelentkezni 2 kísérővel!
2010.08.22 14:08 Hunor
Szeretnék jelentkezni az augusztus 29-i fotózásra + 2 fővel
2010.08.22 14:07 Hunor
Szeretnék jelentkezni az augusztus 29-i fotózásra + 2 fővel
2010.08.21 22:29 toujours
Jelentkezem a fotózásra!
2010.08.21 21:35 salvia
Jelentkezem az augusztus 29-i kastélyfotózásra +1 fő és +1 fő fotóssal. Köszönöm.
2010.08.21 11:52 Semptempunctata
Szeretnék regisztrálni a kastély-fotózásra! Köszönöm!
2010.08.21 10:23 gratzag
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plusz 1 főt és 1 fotóst vinnék magammal.
2010.08.21 09:33 Luxi60
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plussz két főt vinnék magammal...
2010.08.20 20:22 Xantia
Kedves Szervezők!
Szeretnék jelentkezni a fotózásra, + 1 fő
2010.08.20 18:23 intercity
Jelentkezem +1 fő!
2010.08.20 11:08 dunazoli
Jelentkezem az augusztus 29-i fotózásra + 1 fővel
2010.08.20 10:53 Bcsilla
Jelentkezem az augusztus 29-i fotózásra plusz 1 fővel
2010.08.19 08:21 RZS
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plusz 1 fővel!
2010.08.19 01:50 v.z.z
Jelentkezem a 08.29-i fotózásra
2010.08.18 19:41 Fanny-Fanny
Jelentkezem az augusztus végi gödöllői fotózásra, egy fővel.
2010.08.18 16:42 AZso
Én is jelentkeznék 2 fővel.
2010.08.18 14:06 VTibi76
Jelentkezem az augusztusi fotózásra egy fővel!
2010.08.18 11:19 fotosps
Jelentkeznék a fotózásra egy kísérővel! Köszönöm!
2010.08.17 16:58 gulyaskalman
Jelentkezem a fotózásra, 2 kísérővel
2010.08.17 10:50 anasztazia
Szeretnek jelentkezni az augusztusi fotozasra 2 kiserovel! Koszonom
2010.08.16 23:54 kareszkaa
Jelentkezem. +1fő.
Köszönöm!
2010.08.16 18:31 vackor
Jelentkezem a fotózásra +1 fővel.
2010.08.16 15:08 Atya
Jelentkezem a fotózásra, + 2fővel.
2010.08.15 23:36 aginor
jelentkeznék 29-ére, +1fő kísérő. :)
2010.08.15 19:35 ludvigm
Jelentkezem, +2 fővel.
2010.08.15 16:06 marykutya
-Udvozlet. bejelentkeznek az aug 29 torteno fotozasra . Koszonettel.
2010.08.15 12:31 egyérintő
Jelentkezem az augusztus 29. fotózásra plusz két fővel.
2010.08.15 08:56 bandikaa
Én is jelentkezem.
2010.08.15 08:46 piusz
Jelentkezem!
2010.08.14 21:00 gaborcsikos
én + 1 fő. köszönöm
2010.08.14 09:40 GAP
Én is jelentkezem a fotópályázatra!!
GAP
2010.08.14 06:20 BobálynéB
Üdvözlet.
Ezúton szernék Én is jelentkezni az augusztusi fotózásra, ahova egy kísérővel mennék.
Köszönettel
2010.08.13 22:32 Tordaart
Szeretnék jelentkezni. 1 kísérő fog velem jönni.
2010.08.13 21:08 levus
Jelentkezem. 1 fő.
2010.08.13 18:52 Cpt
Jelentkeznék 1 vagy 2 kísérővel, köszönöm a lehetőséget!
2010.08.13 15:18 descence
Én is szeretnék jelentkezni.
2010.08.13 11:57 zsoli76
Én regisztrálnék a fotózásra és vinnék magammal még egy fotóst
2010.08.13 09:29 bpeter
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plussz egy fővel.
2010.08.13 08:00 Neo19
én is jelentkeznék a pályázatra. köszönöm:)
2010.08.13 07:56 Benedic
Én is szeretnék jelentkezni. Köszönöm!
2010.08.12 21:49 Újvári69
Nekem is ott a helyem.
2010.08.12 21:35 rlevente
Jelentkezem :-)
----------------
Visszavonom a jelentkezést, sajnos nem tudok menni.
Jó szórakozást, jó fényeket!
2010.08.12 15:51 Bélosz
Jelentkezem az augusztusi fotózásra, plussz két fővel:
Bélosz (Papp Béla)
2010.08.12 12:50 klo
Kedves jelentkezők! Itt lehet regisztrálni.
![]()
Nem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.
» tovább
A világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.
» tovább
A Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.
» tovább
Bár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.
» tovább
Március 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.
» tovább


















