fotópályázat
ICOMOS: veszélyben a világörökségi helyszínek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100217icomos/ciml.jpgA megfelelő világörökségi törvény mielőbbi megalkotását sürgeti felhívásában a nemzetközi műemlékvédő szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöksége.

2010.02.17

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100217icomos/001.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100217icomos/002.jpgFELHÍVÁS

Az ICOMOS, mint nemzetközi műemlékvédelmi szakmai civil szervezet, az 1972. évi UNESCO Világörökség Egyezmény – végrehajtó testületének, a Világörökségi Bizottságnak állandó műemlékvédelmi Tanácsadó Testülete. Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottságahasonló szerepet vállal hazai viszonylatban, mint a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottság állandó tagja. Ennek megfelelően kiemelt figyelemmel követte és követi a Tokaji Történelmi Borvidék Kultúrtáj világörökségi helyszín területén, annak védőzónájában tervezett szerencsi szalmaégetésű erőmű megépítése körül kialakult helyzetet.

Nagy elismeréssel adózunk azoknak a (főleg helyi) civil-szervezet társainknak, amelyek már a kezdet kezdetén felemelték szavukat ennek a világörökségi helyszínnek, a helyszín értékeinek megőrzése érdekében. Velük egyetértésben a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása is elutasította az erőmű építését. Egészen a legutóbbi napokig azt is hihettük, hogy ezek a lépések eredményre vezettek, miután számos jel arra mutatott, mintha az erőműépítés tervétől – legalábbis gyakorlatilag – elálltak volna annak szorgalmazói. Annál nagyobb megdöbbenéssel vettük a hírt, hogy egy közelmúltban meghozott bírósági döntés nyomán ismét valós veszéllyé válhat a szerencsi szalmatüzelésű erőmű valamilyen formában történő megépítése. Az ICOMOS tiszteletben tartja a jogállami kereteket, ugyanakkor nem mehet el szó nélkül amellett, hogy a formailag-jogilag minden bizonnyal korrekt bírósági döntés miatt, annak a tartamát tekintve milyen komoly veszélybe került a Tokaji Történelmi Borvidék. Ez a bírósági ítélet ugyanis nem számol a nemzetközi és hazai, gazdasági és társadalmi-kulturális következményekkel; és mint ilyen túlmutat az önmagában is elég súlyos konkrét ügyön is. Az eset tökéletesen példázza jogrendünk hiányosságait az örökségi értékek megóvásának területén. Ez a hiányos, nem egyértelmű, és végképpen nem az értékvédelmet szolgáló szabályozási környezet súlyosan hátráltatja, sőt, bizonyos értelemben el is lehetetleníti, hogy Magyarország a „kiemelkedő egyetemes értékek” védelmét tekintve teljesítse az 1972-es Egyezményhez való csatlakozással vállalt nemzetközi kötelezettségeit.

Hazánk 1985.évi csatlakozásával „A világ természeti és kulturális örökségeinek védelméről” szóló Egyezményhez nemzetközi szerződésben vállalta, hogy az abban foglaltaknak megfelelően óvja, és értékőrző gondozással biztosítja a világörökségi címet elnyert területek, helyszíneknek fennmaradását. A tervezett szerencsi szalmaégető erőművel kapcsolatos (mai jogrendünk szerint nyilván jogszerű) döntés éppen ezt a szempontot, azaz a nemzetközi egyezményből következő védelem érvényesítésének lehetőségét, pontosabban: kötelezettségét hagyta figyelmen kívül. A szerencsi erőműépítés terve és az azzal kapcsolatosan kibontakozott folyamatok megmutatták, hogy melyek azok a törvényalkotási-szabályozási mulasztások, amelyek miatt akár visszafordíthatatlan erkölcsi és gazdasági károk, jóvátehetetlen veszteségek keletkeznek Magyarország örökségi értékeiben, súlyosan megtépázva hazánk nemzetközi megítélését is.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság teljes szakmai meggyőződésével, támaszkodva az ICOMOS nemzetközi tapasztalataira, állítja, hogy a védelem, a kulturális örökségi értékek megőrzése nem teszi lehetetlenné az érintett helyszínek, területek fejlesztését, csupán azt jelenti, hogy nem lehet megfontolás, válogatás nélkül bármit megvalósítani – különösen olyasmit nem, ami nem egyeztethető össze az értékek megóvásával. Valójában az örökségi értékek integrált szemléletű kezelésük esetén – az odaillő fejlesztések kezdeményezésével és befogadásával – különleges, sok esetben igen komoly verseny-előnyt biztosító fejlesztési potenciált is jelentenek, elősegítve ezzel az adott területen élők és közösségeik életminőségének emelését, hosszútávra szóló fenntarthatóságát.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság úgy ítéli meg, hogy a további késedelem felmérhetetlen károkat okozhat.  Ezért sürgeti a mai helyzet érdemi megváltoztatását. Ennek érdekében nagy tisztelettel, ugyanakkor teljes határozottsággal felhívással fordul minden felelős szervezethez és érintett személyhez, és különösen az Országgyűléshez, hogy szüntesse meg a jogszabályi hiányosságokat! Alkosson olyan (világörökségi) törvényt, részletes szabályozást, amely azonnal alkalmazható, és nemcsak a pillanatnyi lehetőségeket veszi tekintetbe, hanem hosszú távra, a nemzetközi követelményekkel összhangban hatékonyan képes garantálni a kiemelkedő egyetemes értéket hordozó kulturális és természeti kincseink védelmét, megőrzését, fenntartható használatát.

 

Budapest, 2010. február 16.

Az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság elnöksége

 

Kapcsolódó cikkünk:

Világörökség: vissza a gyökerekhez!

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Európai jelentőségű az abasári feltárás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203abasar/ciml.jpgNem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.

» tovább

Örökség: olvasható a legújabb szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203orokseg/ciml.jpgA világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.

» tovább

Tervezhetőséget kínálnak a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120131regesztorveny2/ciml.jpgA Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

» tovább

Felújítás közben vált életveszélyessé a templom

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128lebeny/ciml.jpgBár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.

» tovább

Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128szakmernoki/ciml.jpgMárcius 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.

» tovább