fotópályázat
Elnökváltás a KÖH élén

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100722kohelnok/ciml.jpgA nemzeti erőforrás miniszter felmentette tisztségéből Dr. Mezős Tamást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét. Az elnöki teendők ellátásával Dr. Tamási Juditot bízta meg.

2010.07.22
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleménye

Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2010. július 20-án két hónapos felmondási idővel, munkavégzési kötelessége alól ezen időszakra mentesítve, felmentette tisztségéből Dr. Mezős Tamást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökét. Az elnöki teendők helyettesítés keretében történő ellátásával 2010. július 21-től Dr. Tamási Juditot bízta meg.

Az átadás-átvételi eljárás július 20-án a hivatalban megkezdődött és július 27-én zárul.
Dr. Tamási Judit régész-történész, a történettudomány (régészet) kandidátusa 1985 óta dolgozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalnál, illetve jogelőd intézményeinél.

1962-ben született Körmenden. 1986-ban szerzett régész-történész diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1997-től a történettudomány (régészet) kandidátusa. Számos szakcikket publikált középkori régészet és építésztörténet tárgykörből, foglalkozott műemléki stratégiai tervezéssel, dolgozott elnöki tanácsadóként, koordinált örökségvédelmi programokat, szakértőként közreműködött a kulturális örökségvédelmi törvény és végrehajtási rendeletei jogalkotási folyamataiban, az örökségvédelem állami intézményrendszerének kiépítésében.

 

Forrás: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Európai jelentőségű az abasári feltárás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203abasar/ciml.jpgNem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.

» tovább

Örökség: olvasható a legújabb szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203orokseg/ciml.jpgA világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.

» tovább

Tervezhetőséget kínálnak a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120131regesztorveny2/ciml.jpgA Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

» tovább

Felújítás közben vált életveszélyessé a templom

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128lebeny/ciml.jpgBár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.

» tovább

Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128szakmernoki/ciml.jpgMárcius 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.

» tovább