fotópályázat
L. Simon László váltja Szőcs Gézát

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120613szocslemond/ciml2.jpgL. Simon László lesz a kultúráért felelős államtitkár Szőcs Géza lemondása után - adta hírül az MTI. A távozó államtitkár korábban szerencsét és sok sikert kívánt utódainak.

2012.06.13
Forrás: MTI

 

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120613szocslemond/02.jpg

L. Simon Lászlót kérte fel Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a kultúráért felelős államtitkári posztra szerdán. L. Simon László elfogadta a megbízatást, tisztségét június 18-tól tölti be - tájékoztatta az MTI-t a tárca. L. Simon László 1972-ben született Székesfehérváron. 1998 és 2004 között a Fiatal Írók Szövetsége elnöke, 2004-től 2010-ig a Magyar Írószövetség titkára volt. A Fidesz országgyűlési képviselője, 2010-től az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnökeként, 2011 őszétől a Nemzeti Kulturális Alap elnökeként tevékenykedik.

 

"Három megfontolás szól amellett, hogy ugyanazt folytassam, amit az elmúlt két évben végeztem, ennél sokkal több - huszonhat - szempont pedig amellett érvel, hogy változtassak és más feltételek közt próbáljam tovább szolgálni az eddig fontosnak tartott értékeket és ügyeket" - írta lemondásának okairól Szőcs Géza az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Szőcs Géza hangsúlyozta: irányítása alatt a kulturális államtitkárság tisztességes munkát végzett az elmúlt két évben. "Általános elismeréssel zártuk az uniós elnökség fél évét. Számos kultúrdiplomáciai sikert könyvelhettünk el, és befolyásos barátokat szereztünk országunknak az ellene folytatott legbrutálisabb agresszió időszakában. Nélkülünk ma sem 1956-os Intézet nem volna, sem Concerto zenekar" - tért ki az eredményekre.

A ferihegyi repülőtér nem Liszt Ferenc nevét viselné, és a Liszt-év is szerényebben alakult volna. "Peking legfontosabb múzeumában nem állíthatott volna ki több mint harminc kortárs magyar képzőművész, elindítva a kínai műgyűjtők érdeklődését irántunk. Általában, a magyar politika ázsiai nyitásában fontos szerepet játszottunk" - sorolta.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120613szocslemond/01.jpgSzőcs Géza emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság szerepvállalása nélkül az ország szegényebb lenne egy Stradivarius hegedűvel és a budapesti Délkelet-ázsiai Aranymúzeummal. Fontos filmeknek biztosítottak támogatást, és Budapest ez évtől a Végh Sándor tiszteletére szervezett emlékversenyek helyszíneként is felkerül a térképre - tette hozzá.

"Államtitkárságunk az egész kormányzaton belül a legsikeresebben vett részt az uniós pályázatokon. Megteremtettük kultúránk digitális átállásának alapjait, és jelentősen bővítettük a nemzet szellemi egyesítésének eszköztárát. És minden reményünk megvan azzal kapcsolatban, hogy az Andrássy-negyed azzá válik, aminek megálmodtuk: izgalmas kulturális értékeknek a világon egyedülálló rendezett halmazává. A világválság és a magyar krízis körülményei közt meggyőződésem, hogy jól teljesítettünk" - értékelt az államtitkár.

Szőcs Géza kiemelte: mindig az általa helyesnek vélt ügyeket támogatta, nyilvános megszólalásaiban "szabadon gondolkodó énjének" adott hangot. "Ha úgy láttam, hogy ki kell állnom megvádolt filozófusok mellett, azt tettem. Ha József Attila szobráról véltem úgy, hogy meg kell védenem, azt tettem" - fogalmazott.

Mint hozzáfűzte, kiállt amellett, hogy politikusi tevékenysége miatt ne "radírozzák ki irodalmunkból" Csurka István rendszerváltó írót, ahogy amellett is, hogy az erdélyi magyar közösség jogvédelmében egykor fontos szerepet játszó Tamás Gáspár Miklós életműve megérdemel egy jelentős állami elismerést.

"Ha azt véltem helyesnek, hogy ne változzon a Nemzeti Színház igazgatója, emellett érveltem. Ha elfogadhatatlannak láttam, hogy Nyirő Józseftől - akinek egyetlen könyvében sem találtam egyetlen embertelen, emberellenes, uszító, gyűlölködő mondatot sem - meg akarják tagadni a végtisztességhez való jogot is, ennek megfelelően cselekedtem. És mindezt nem ide-oda cikázva ellentétes politikai pólusok között, hanem saját morális és esztétikai megfontolásaim egyenesvonalú logikájának mentén" - tekintett vissza.

"Bárhogy is, azt, hogy az egymás torkát elvágni kész szekértáborok nem ugrottak egymásnak, saját szerepemnek is tulajdonítom. Ez nem sok, de nem is kevés. Utódaimnak szerencsét és sok sikert kívánok" - zárul Szőcs Géza közleménye.

Szőcs Gézát - az Orbán-kormány többi államtitkárával együtt - 2010. június 2-án nevezte ki posztjára Sólyom László akkori köztársasági elnök.

Szőcs Géza a továbbiakban a miniszterelnök főtanácsadója lesz.

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Az elnök szerint Fertőd bármit megér

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/ciml.jpgBarokk jelmezben indult a tájékoztató, ám kiderült: az Eszterházi Vigasságok című fesztiválsorozat igazán sokszínű zenei csemege lesz.

» tovább

Ahol a középkor a jövő

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130516templomut/ciml.jpgMég hogy haszontalan volna a szegénység? Szabolcs-Szatmár-Beregben az őrizte meg eredeti formájukban a középkori templomokat.

» tovább

Kis magyar úthatározó 1.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130514uthatarozo/ciml.jpgArcheologia: szó szerint útikalauz a kezdetektől az újkor hajnaláig a Kárpát-medencéről – a teljesség igénye nélkül.

» tovább

Év Múzeuma 2012: Aquincumé és Tiszazugé a díj

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130511evmuzeuma/ciml.jpgIdén is a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett Múzeumok Majálisán adták át a Pulszky Társaság által meghirdetett Év Múzeuma díjat.

» tovább

Fertő-világörökség: misszió a széltornyok miatt

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130509forsterszel/ciml.jpgA misszió felméri, milyen hatással van a határ osztrák oldalán létesülő három, új szélerőmű telep a kiemelkedő egyetemes értékre – áll a Forster központ közleményében.

» tovább