fotópályázat
Új koncepciót írnak a törvényhez a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120117regesztorveny/ciml.jpgAz Örökségvédelmi Törvény tavaly elfogadott módosításának néhány elemét szeretné módosítani a Magyar Régész Szövetség.

2012.01.17

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120117regesztorveny/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120117regesztorveny/02.jpgNem új törvényt írtunk, hanem egy koncepciót egy új törvénytervezethez, amely szándékaink szerint javítaná a tavalyi törvénymódosítás hibáit. A szöveget az elnökség már elfogadta, a Magyar Régész Szövetség közgyűlése január 19-én dönt majd róla” - mondta el a műemlékem.hu magazinnak Gyucha Attila, a Magyar Régész Szövetség alelnöke. Hozzátette: a koncepció elsősorban azokat a hibákat igyekszik majd javítani, amelyeket már az elfogadás előtt is kifogásoltak.

Mint arról tavaly ősszel már beszámoltunk, a tervezet ellen a magyar régész szakma, a Budapesti Történeti Múzeum és tizennyolc megyei múzeum igazgatója, valamint a Régészek Európai Szövetsége is tiltakozott (a vitaindítónak szánt cikket Lassányi Gábor – akit azóta a Magyar Régész Szövetség elnökének választottak – és Gyucha Attila írta a Sírásók Naplója című régész blogon). A szakma leginkább két elemet kritizált az azóta törvénnyé lett tervezetben: a kötelezően előírt feltárásokra szánt összeg drasztikus maximalizálását (a beruházás költségvetésének legfeljebb egy százaléka a korábbi minimum 0,9 százalék helyett), valamint a régészeti feltárásra szánt idő radikális csökkentését, amely az előkészítő munkálatokkal együtt legfeljebb 60 napnyi terepi munkát tesz lehetővé.

Természetesen a költségek megnyirbálása is örökségvédelem-ellenes, hiszen a feltárások nem a régészek tiszteletdíjai, hanem a leletek, nemzeti örökségünk megmentése miatt kerülnek sok pénzbe, azonban a feltárás idejének korlátozása törvényi önellentmondást is jelent. Patthelyzet alakul ki ugyanis, ha a hatvanadik napon félbe kell hagyni a munkát, hiszen a beruházó az egyik passzus szerint ugyan dolgozhatna már a terepen, ám nem teszi majd, hiszen éppen az Örökségvédelmi Törvény egy másik cikkelye, illetve a Btk. szerint bűncselekményt követ el, aki régészeti lelőhelyben szándékosan kárt tesz. Ráadásul ilyen helyzetben a kormánynak kellene döntenie a feltárásra fordítható idő meghosszabbításáról, ami megint csak nonszensz, hiszen hónapokig tartana, míg egy ilyen ügy eléjük kerülne, vagyis épp a beruházó veszítene akár fél évet is” - fejtegette Gyucha Attila.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120117regesztorveny/03.jpgPortálunk információja szerint a 19-én a közgyűlés elé kerülő koncepció lényegi eleme, hogy komplex megoldást igyekszik keresni a problémákra, legfőbb célja, hogy tervezhetővé tegye a beruházó költségeit. Így a korábbiaknál sokkal nagyobb szerepet szán az előzetes régészeti dokumentációk elkészítésének.

Bár a gazdasági válság miatt csökkent a beruházások száma, a Magyar Régész Szövetség számításai szerint tavasszal több mint egy tucat helyen kezdődnek, illetve folytatódnak olyan beruházások, amelyeket már egy új törvénnyel lehetne segíteni. Ha a közgyűlés elfogadja a koncepciót, azt a Szövetség elnöksége eljuttatja majd a döntéshozókhoz, valamint a beruházókhoz is.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Végveszélyben a magyar régészeti lelőhelyek

Új örökségvédelmi törvényre van szükség

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Klasszicista korona ezer év történelmén

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120516szekszard/ciml.jpgSzinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.

» tovább

Örökség: olvasható a májusi szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120515orokseg/ciml.jpgMiskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.

» tovább

Szentléleki kolostor: várják az önkénteseket

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508szentlelek2/ciml.jpgMájus közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.

» tovább

Köszönet a rablólovagnak

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508kisnana/ciml.jpgA bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.

» tovább

Máig hat Róma

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120503aquincumint/ciml.jpgBécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.

» tovább