Ugyan a Simaságon nemrég lebontott barokk kúriát, ahogyan a helybéliek nevezték, a púpos kastélyt megmenteni már nem lehet, a polgármester meglepő ötlettel állt elő, amellyel emléket állítanának az épületnek: újraépítenék a nemrég lerombolt falakat.
![]()
„Mivel végigfotóztam a bontást, ha úgy tetszik dokumentációnk van arról, milyen volt a kúria szerkezete, így rekonstruálható volna az épület” - számolt be elsőként a műemlékem.hu-nak tervéről Molnár László. A vas megyei település polgármestere hozzátette: jelenleg éppen a törmeléket takarítják el a helyszínről, a kőanyagot azonban, például a kapuzatokat gondosan félreteszik, hogy később felhasználhatóak legyenek.
Mint arról korábban beszámoltunk, az értékes, azonban országos és helyi védelmet nem élvező kúriát azért bontották le, mert életveszélyessé vált. A statikus szakvéleménye szerint ugyan még menthető lett volna az épület, azonban a nagy költségek miatt a polgármester a bontás mellett döntött, mivel nem volt tisztában a kúria építészettörténeti, műemléki értékével.
„Miután a műemlékem.hu beszámolt a bontásról, megkeresett a sajtó és azzal is megvádoltak, hogy egy áruházláncnak akarjuk eladni a telket, azért bontottuk le a kúriát” - panaszolta a polgármester. „Szeretném leszögezni, hogy a terület önkormányzati kézben marad, szó sincs semmilyen bevásárlóközpont építéséről”.
Molnár László elmondta: mivel a korábbi tervek szerint is a lebontott kúriához hasonló méretű, tömegű épületet képzeltek el az üressé vált telekre, ezért akár a kúria újraépítésére is sor kerülhet. Jelenleg vállalkozókkal, tervezőirodákkal tárgyalnak, igyekeznek funkciót találni a leendő épületnek, és pályázati forrást keresnek a megvalósításhoz.
„Akármi épül Simaságon, az már nem az eredeti kúria lesz” - figyelmeztetett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Nyugat-dunántúli Irodájának vezetője. Figler András hozzátette: csak a pontos tervek ismeretében lehet megítélni majd, hogy mennyire életképes a polgármester ötlete.
Korábbi cikkünk: Tévedésből lebontották a barokk kúriát
A polgármester végigfotózta az épület bontását: képgaléria a kúria utolsó hónapjairól
![]()
Szinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.
» tovább
Miskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.
» tovább
Május közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.
» tovább
A bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.
» tovább
Bécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.
» tovább



















