fotópályázat
Lovak kísérték a holtakat a túlvilágra

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20091202othalom/ciml.jpgA Szeged-öthalmi lelőhely egy felső paleolit réteg miatt lett világhírű és országosan védett lelőhely. Most viszont kiderült, hogy érdekes honfoglalás-kori temetkezéseket is őriz. Beszámoló az ásatásról.

2009.12.01
Fotó: Móra Ferenc Múzeum

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20091202othalom/003.jpghttp://www.muemlekem.hu/images/magazin/20091202othalom/005.jpg

Még több kép

 

Körülbelül hatvanezer négyzetméternyi területen sikerült kutatniuk megelőző feltárás keretében a régészeknek (Paluch Tibornak, Gallina Zsoltnak és Somogyi Krisztinának) a szegedi V. homokbánya területén. A paleolit (őskőri) lelőhelyen mintegy 300 régészeti objektumot sikerült dokumentálniuk.

A már ismert felső paleolit rétegen kívül előkerült egy kora vaskori, úgynevezett preszkíta (Kr. e. 9-8. század) időszakból származó, padmalyos sírban fekvő csontváz. Mellékletként három bronzgombot és a homlok közepén – talán egykori fejpánt díszeként – bronz veretet találtak. Ebből az időszakból az egykori település nyomai is előkerültek. Feltehetően a preszkíta telephez tartozik egy négyszögletes alaprajzú kút is, amelyben 3 méter mélyen egy kutya csontvázát bontották ki a talajvízben.

A legérdekesebbek azonban a honfoglalás időszakából származó sírok voltak. A nyolc sírgödörből álló temető több szempontból is egyedülálló. A sírok 1-2-3-as csoportokban, egymástól 30-150 méteres távolságra helyezkedtek el. E furcsa szokás eredeztethető abból is, hogy a temető „betelepítése” az első generáció családi kötelékben történő temetkezése után megszakadt, mert a közösség elköltözött, másrészt szándékosan is temethették így az egyes családokat. A távoli sírokban nyugvók biztosan egy közösséget alkottak, mert temetkezési szokásaik megegyeztek.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20091202othalom/006.jpgMindegyik sírban történt részleges lótemetés. Az elhunyt feltételezhető hátaslovát leölték, megnyúzták, feltorozták és tulajdonosának „túlvilági útravalóul” a ló koponyáját és csonkolt végtagjait helyezték a sírba (az elhunyt lábához). A hátaslóval sírba került a nyereg is. Az egyik férfisírban aranyból készült négyszögletes aranylemezkéket leltek, amelyeket a halott szájához helyeztek. Ebben a sírban találtak a régészek egy teljesen egyedülálló viseleti elemet is, mégpedig a halott mellkasán lévő apró, vékony aranylemezből készült, rozettaszerű pitykéket, amelyek az ingre vagy a halotti lepelre lehettek felvarrva. E sír keltezését az eltemetett ló szemében feltárt ezüstpénz segítheti.

(Forrás: Paluch Tibor)

 

Még több kép

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Klasszicista korona ezer év történelmén

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120516szekszard/ciml.jpgSzinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.

» tovább

Örökség: olvasható a májusi szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120515orokseg/ciml.jpgMiskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.

» tovább

Szentléleki kolostor: várják az önkénteseket

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508szentlelek2/ciml.jpgMájus közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.

» tovább

Köszönet a rablólovagnak

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508kisnana/ciml.jpgA bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.

» tovább

Máig hat Róma

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120503aquincumint/ciml.jpgBécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.

» tovább