Miután a törökök 1541-ben elfoglalták Budát, a Margit-szigeti kolostor lakói sebtiben összeszedték értékeiket, hogy kevésbé háborgatott helyen találjanak új otthonra. A templomi felszerelésen, kegytárgyakon, értékes ruhákon kívül ilyen értéknek számított az 1270-71-ben elhunyt (a dátum vitatott), akkor még nem szentként, hanem 1276 óta boldogként tisztelt Árpád-házi Margit koporsója a benne lévő csontmaradványokkal. Az ereklyét előbb Nagyváradra, majd Nagyszombatra vitték, végül Pozsonyban, a klarisszák kolostorában találtak menedékre. Egy 1638-as beszámoló szerint akkor még megvolt a koponya, a kar-, láb- és gerinccsontok, több ruhanemű (amelyek feltehetően nem töltöttek a holttesttel csaknem háromszáz esztendőt a sírban), önkorbácsolásra használt ostorának néhány foszlánya, valamint vezeklőöve – utóbbi az esztergomi bazilika kincstárában található napjainkban. A koponyát először 1643-ban tették ki tiszteletre a templom kórusában.

A maradványok történetében a fordulópontot az jelentette, amikor II. József 1782-ben feloszlatta a szerzetesrendeket. A legenda szerint a távozó apácák befalazták Margit csontjait a templom falába, feltehetően az épület kriptájában. Ugyanakkor az a nézet is ismert, hogy már korábban elajándékozták (vagy eladták) darabonként bűnbánó világiaknak. Ennek némileg ellentmond, hogy Margit tiszteletét 1789-ben engedélyezték hivatalosan (szentté csak 1944 januárjában avatták), ám ereklyéi nem bukkantak fel ezután (egy csontdarabka van meg csupán, szintén az esztergomi Főszékesegyházi Kincstárban). A befalazott csontok azonban a volt klarissza templom kétezres években végzett felújításakor sem kerültek elő, ami persze nem bizonyítja, hogy nincsenek ott, de legalábbis elhinti a kétely magját.

Szent Margit csontjai ügyében tehát nem lettünk okosabbak (legalábbis ami a jelenlegi helyüket illeti), pedig a királylány földi maradványainak története még a jobban dokumentáltak között van az Árpád-háziak között. A királyi család azon tagjainak a porhüvelyével, akiket nem övezett haláluk után tisztelet, kultusz, többnyire nemigen foglalkozott az utókor, így maradványaikat is csak különleges szerencsével lehet azonosítani. Az egyetlen példa erre az 1848-ban Székesfehérvárott megtalált férfi és női csontváz, amelyet III. Béla és felesége, Châtillon Anna maradványaként azonosítottak (bár volt, aki szerint Könyves Kálmán és felesége Szicíliai Felícia nyugodott a két kőkoporsóban). Még a tisztelet sem jelentett persze garanciát a csontmaradványok megmaradására: Aba Sámuelnek ugyan kialakult kultusza a 11-12. században, ám a későbbi Szent László kultusz ezt háttérbe szorította, így a maradványok sorsáról sem maradt fenn adat. 

A cikket a képek alatt folytatjuk!

A legjobb esélyt tehát az jelentette, ha az illetőt a halála után tisztelték, ami azonban a többnyire a csontmaradványok és az illetőhöz tartozó tárgyak használatával járt. Így Margit koponyáját évente kétszer (ünnepnapján, vagyis halálának vélt fordulóján, január 18-án, illetve antiochiai Szent Margit ünnepén, július 13-án) közszemlére tették. A vezeklőövét (amelyről azt állították, hogy megkönnyíti a szülést - itt szintén az antiochiai szenttel mosták össze) kölcsön is adták. Fennmaradt levelek tanúskodnak erről: 1689. november 21-én Eszterházy Mária Magdolna pozsonyi klarissza nővér visszakérte a gróf feleségének szüléséhez kölcsönadott vezeklőövet (Árpád-házi Margitét), mivel azt szintén szülés megkönnyítése végett „Ezen idő alatt - ti. míg az öv távol volt - hány rendbeli úri asszonynak is kérték immár... s … kezünknél nem lévén, oda nem adhattuk."

Margit ereklyéit tehát hosszú időn át használták, s így is csupán egy csontdarabka és az öv maradt fenn napjainkra. Mivel a szenthez kötődő maradványok értékesek voltak (gondoljunk csak a Szent Jobbra, amit a legenda szerint egy Mercurius nevű szerzetes lopott el a sírból), néha gombamód szaporodtak: napjainkban legalább kilenc Szent István-ereklyéről tudunk, nem csak a Szent Jobbról – Székesfehérvár és Pannonhalma mellett a többi között Kölnben, Aachenben és Dubrovnikban is őriznek neki tulajdonított csontdarabokat, amelyek többségének a története teljes homályba vész. Mivel a Szent Jobb kivételével nem történt természettudományos vizsgálat (annál is csak módjával), ezek hitelessége nem igazolható. 

Alig némiképp volt kevésbé kalandosabb Szent László fejereklyéjének és az azt tartalmazó hermának a története. László szentté avatására 1192-ben került sor: ekkor felnyitották, majd átépítették a nagyváradi sírt, s a hajdani uralkodó fejét leválasztották a testéről, majd egy mellszobor alakú ereklyetartóban a sír fölött helyezték el. A sírra tették a kürtjét és csatabárdját is, ám ezek elvesztek a középkor folyamán.

Csaknem megsemmisült a koponyaereklye is 1406-ban, amikor leégett a nagyváradi székesegyház. A korábbi, fából készült herma elpusztult, a koponya azonban nagyrészt épen maradt. Az ezt követő években (a Szent Lászlót eszményének tartó, szintén Nagyváradra temetkező Zsigmond uralkodása alatt) készült el a ma látható herma: a koponyacsontot pedig (egy kis rész kivételével, hogy megérinthető legyen) ezüsttel borították be. A herma maga a középkori ötvösművészet egyik kiemelkedő remeke.

A tizenötödik század végén az állkapcsot leválasztották az ereklyéről, s Bolognába vitték. A herma a Báthori család kincstárába került, innen Naprághy Demeter a fejedelem kancellárja, későbbi veszprémi, majd győri püspök vitte el, s Prágában restauráltatta. A hermát a török kiűzéséig az ausztriai Borostyánkő várában őrizték, innen került Győrbe. A nagyváradi székesegyház 1775-ben kapott a nyakszirtcsontból egy darabot, amit ott szintén egy díszes ereklyetartóba tettek.

A herma 1861-ben került a mai helyére, a székesegyház Hédervári kápolnájába. 1971-72-ben restaurálták a kápolnát, a 19. századi oltárt elbontották és a herma egy fekete márvány talapzaton kapott helyet.

Ha már herma: a Szent Koronával kapcsolatban felmerült, hogy annak felső részét Szent István koponya-ereklyetartójából készíthették. A ma talán morbidnak tűnő ötlet egyáltalán nem áll távol a középkori ember gondolkodásától, hiszen úgy vélték, hogy maga is átvesz valamit a szentség erejéből, ami a szenttel fizikai kapcsolatba kerül (ez magyarázza, hogy miért kellett a csontokat megérinteni). Így egy részben ereklyetartóból kialakított korona közvetítette volna a szent erejét a használójára is.

Sajnos az ereklyék azonosítása napjainkban szinte lehetetlen vállalkozás. Nem csupán azért, mert a tulajdonosaik érthető okokból nem válnak meg tőlük, hanem azért is, mert a komolyabb vizsgálatok, így a mintavétel roncsolással, anyagvesztéssel jár. Elvileg kinyerhető lenne DNS a csontokból, önmagában azonban ezzel sokra nem lehet jutni, hiszen az azonosításhoz egy rokon DNS-ének is rendelkezésre kellene állnia, s akkor is csupán kapcsolatot lehet teljes bizonyossággal megállapítani közöttük. Persze ha mégis előkerülne néhány emberi csont a pozsonyi klarissza templom falából, érdemes lenne a marburgi székesegyháznál kísérletet tenni, hogy kinyissák ereklyetartójukat, hiszen a világszerte legismertebb magyar szent, Árpád-házi Szent Erzsébet Szent Margit nagynénje volt.

Kapcsolódó cikkeink:

Megtalálták Géza király sírhelyét

Örökre elvesztek a magyar királyok?

A pozsonyi klarissza templom és rendház a Határeset adatbázisában

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA