Kezdjük a legkönnyebben azonosíthatóval, amely ráadásul nem is a szentek közé tartozik, hanem felette áll: ez a Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) ábrázolása. Nagyon gyakran oszlopok tetején (Szentháromságoszlop) láthatjuk a kompozíciót: egy idősebb férfi, az Atya, jobbján egy fiatalabb, vagyis Jézus, a Fiú, általában keresztet tartva, felettük pedig galamb-motívum, amely a lélekre, jelen esetben a Szentlélekre utal. Ugyanez gyakorta látható dombormű formájában, templomkapuk felett is.

Bár a szentek esetében a nemiségnek aligha van szerepe, mégis folytassuk a hölgyekkel, már csak azért is, mert majd ugyanannyi Mária ábrázolást találhatunk, mint ahányszor Jézust festették meg, vagy vésték kőbe. A népszerűségnek az oka a Mária-kultusz: a boldog, vagy éppen szenvedő anyától egészen a diadalmas Világ Királynőjéig sokféleképpen jelenhet meg, kisdeddel a karján, a kereszt előtt ábrázolva (ilyenkor az alakja azért általában kisebb mint Jézusé), vagy éppen egyedül. A kortárs ábrázolásokban néha megesik, hogy akár tőrrel átszúrt szívvel jelenik meg. A magyarországi Mária-kultusz sajnálatos hatása, hogy a többi női szenttel csak nagyon ritkán találkozhatunk az ábrázolásokon, pedig lenne kire büszkének lennünk!

Rózsák és halak

Nem csak próféta, szent sem lehet senki a maga hazájában? Tény, hogy Árpád-házi Szent Erzsébetnek Nyugat Európában sokkal komolyabb kultusza van mint Magyarországon. Talán nem véletlenül, hiszen II. András és Gertrud leánya (az a Gertrud, aki a Bánk bánban a gaz merániakkal szövetkezik, s a mű végén elnyeri méltó büntetését, majd ezzel ugyancsak méltatlan módon bevonul a magyar köztudat fekete bárányai közé) Thüringiába megy férjhez, s élete 24 évének java részét ott tölti. Első vőlegénye meghal, s férje, Lajos sem éli meg a leányuk születését. Erzsébet a sorscsapások hatására gyászruhát, majd a ferencesekéhez hasonló szürke köntöst ölt.

A legendák szerint sokat jótékonykodik, amit nem néz jó szemmel a környezete, gyóntatója is lelki terror alatt tartja, így akaratlanul hozzásegíti, hogy halála után négy évvel, 1235-ben helyet kapjon az anyaszentegyház szentjei között.

Erzsébet jelképe a rózsa – ha tehát a szobron, a képen megjelenik ez a motívum, biztosak lehetünk abban, hogy vele van dolgunk. A rózsa a legendájára utal, vagyis arra a jelenetre, amikor ruhájában éppen ennivalót igyekezett kicsempészni a várból a szegényeknek. A várudvaron azonban útját állták és kérdőre vonták, mit visz. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, majd leengedte a köntöse szegélyét. Isten nem akarta, hogy hazugságban maradjon, ezért az ételt rózsává változtatta át, így virág hullott a várudvar kövére.

Szent Erzsébet nagy tiszteletnek örvend Európában, különösen Németországban és Olaszországban. Itália déli részén nem a rózsa, hanem a hal is lehet jelképe, Róma alatt ugyanis létezik egy olyan változata a legendának, amelyben a rózsa helyett hal szerepel.

Mária és Erzsébet mellett a többi szenttel ritkábban találkozhatunk. Ennek oka az is, hogy például Margitot (IV. Béla leányát, Szent Erzsébet unokahúgát) csupán 1943-ban avatták szentté – bár a tiszteletét már a 18. században engedélyezték - így a múlt század közepén már nem alakulhatott ki komoly kultusza. Még rosszabb sors jutott testvérének, a szintén (1999 óta) szent Kingának, hiszen miután Lengyelországba ment férjhez, itthon alig ismerik.

Szent Antal tartja, Szent Kristóf viszi a kisdedet

Jézus alakja összetéveszthetetlen az ábrázolásokon. Többnyire a Szentháromság tagjaként, még gyakrabban megfeszítve szerepel – ezt akár meg is fordíthatjuk, vagyis ha keresztre feszített alak ábrázolásával találkozunk, az csupán Jézus lehet (kivéve persze a két lator megjelenítését, őket azonban csak Jézussal együtt ábrázolják).

Bár több magyar férfiszentünk akad, még imponáló lovagkirály is Szent László személyében, a magyarországi köztéri szentábrázolások örökös bajnoka egy cseh férfiú, Nepomuki Szent János, akiről összesen 210 védett szobor szerepel a műemlékem.hu adatbázisában.

Népszerűségét több tényezőnek köszönheti: jókor, 1729-ben, a barokk-korban avatták szentté, amikor Magyarországon egyre több keresztet, szobrot emeltek, ráadásul praktikus szent, az úton, vízen járókat (vagyis a hajósokat, halászokat, vízi molnárokat) védi. Maga is a vízben adta vissza lelkét teremtőjének: miután IV. Vencel cseh király gyóntatójaként nem volt hajlandó a gyónási titok alá eső dolgokról vallani a királynak, ráadásul egy apátválasztásnál a saját feje után ment, az uralkodó 1393-ban a Moldvába dobatta a renitens papot. Halálának helyét ma is tábla jelzi Prágában, Csehország védőszentje, a gyónási titok mártírja. Könnyen felismerhető, hiszen általában utak, hidak környékén áll a szobra. Karjában feszületet (és sosem kisdedet!) tart, a kereszten gyakran korpusz is található.

A kisded Jézus több szenttel együtt is szerepelhet. Gyakran Páduai Szent Antal, a szegények, elesettek védőszentje öleli a gyermeket: az Ágoston-rendi szerzetesből ferencessé vált egyháztanító jelképei még a kenyér, a könyv és a liliom is.

Ha a gyermek Jézus nem a szobor karjában van, hanem a vállán ül, akkor a kompozíció Szent Kristófot ábrázolja, aki a hagyomány szerint az őt próbára tevő, gyermekként megjelenő Jézust a vállán átvitte egy folyó gázlóján. Szintén könnyen azonosítható Szent Péter, hiszen jelképe a kulcs – amely a Mennyország ajtaját nyitja. Bár Szent Flórián a legenda szerint nem tűzben, hanem vízban lelte a halálát (kővel a nyakában az Enns folyóba dobták), mégis a tűzoltók védőszentje: lábánál égő ház, kezében megdöntött korsó látható, amiből vizet önt a lángokra. A gyakori tűzvészek miatt meglehetősen sok helyen találkozunk az alakjával.

Ám visszatérve Szent Lászlóra: a harcos lovagkirálynak a jelképe a csatabárd. A jóval békésebb Szent Imre a szűziesség szimbólumát, a liliomot tartja többnyire a kezében. Az államalapító Szent Istvánnak sokfajta ábrázolása van, de gyakran láthajuk kettős kereszttel a kezében, ami az apostoli királyságára utal.

Szentek a képgalériában

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA