fotópályázat
Divatba jöttek a szkíták

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20090319szkitakiall/szkitakiall20090319002.JPGA bemutatott tárgyak megszerzésében ugyancsak serénykedniük kellett a muzeológusoknak, szakembereknek, hiszen kurrens manapság az egykori nomád nép leletanyaga.

2009.03.19

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20090319szkitakiall/szkitakiall20090319008.JPGhttp://www.muemlekem.hu/images/magazin/20090319szkitakiall/szkitakiall20090319001.JPG

 

Még több kép

 

 

"Ebben az évben Ausztriában is nyílik szkíta-kimmer témájú kiállítás, ezért a német és a kazah anyag egy részét valóban nem kaptuk meg, azonban a többi között oroszországi, ukrajnai, romániai gyűjteményektől sikerült szép darabokat kölcsönöznünk" – mondta el a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese. Rezi Kató Gábor hozzátette: nem szabad elfeledkezni az itthoni leletekről sem, hiszen a Nemzeti Múzeum gyűjteménye is értékes tárgyakat tartalmaz, amelyet szintén láthatnak az érdeklődők a szerdán megnyíló kiállításon.

A szkíták iránti felélénkült érdeklődésnek nyilván az is az oka, hogy az utóbbi években is pompás leletegyüttesekre bukkantak Oroszországban és Mongóliában, s ezek a sajtónak hála, a figyelem központjába kerültek. Az egykori nomád, lovas nép egyébként egyike a világtörténelem legkorábban megénekelt népcsoportjainak, hiszen Hérodotosz csaknem 2500 évvel ezelőtt írt már róluk „Hisztoriai” című művében.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20090319szkitakiall/szkitakiall20090319004.JPGA szkíták egyébként még a Kr. e. 8. században tűntek fel, amikor kiszorították a kimmereket a Fekete-tengertől északra eső területekről. Törzsszövetségek laza hálózatából álló birodalmuk a fénykorában a Dontól a Dunáig terjedt, ám a 3. században a rokon szarmaták foglalták el a meghódított területeket. A szkíták azonban jellegzetes (és tovább élő) fém-, illetve aranyművességükkel páratlan alkotásokat hoztak létre a virágzás néhány évszázada alatt.

A Magyar Nemzeti Múzeumban a keddi hivatalos megnyitó után a nagyközönség számára szerdától látogatható „Szkíták aranykincse” című kiállításon több mint háromezer tárgyat mutatnak be. A tárlat május utolsó napjáig várja az érdeklődőket.

 

Még több kép

 

 

 

 

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Klasszicista korona ezer év történelmén

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120516szekszard/ciml.jpgSzinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.

» tovább

Örökség: olvasható a májusi szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120515orokseg/ciml.jpgMiskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.

» tovább

Szentléleki kolostor: várják az önkénteseket

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508szentlelek2/ciml.jpgMájus közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.

» tovább

Köszönet a rablólovagnak

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508kisnana/ciml.jpgA bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.

» tovább

Máig hat Róma

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120503aquincumint/ciml.jpgBécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.

» tovább