fotópályázat
Júniusban nyílhat meg Szombathely Rómája

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110212iseumszombathely/ciml.jpgHátravannak még a belsőépítészeti munkák, majd a kiállítás berendezése – ezután nyithatja meg a kapuját a szombathelyi Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház.

2011.02.13

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110212iseumszombathely/01.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110212iseumszombathely/02.jpgSajnos elhúzódott az építkezés, ezért a tervezett, tavalyi megnyitást el kellett halasztani” - mondta el a műemlékem.hu-nak Csapláros Andrea, az Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház igazgatója. Az új megnyitási határidő június 25-e. Jelenleg a belsőépítészeti munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárás befejezésére várnak, amely március végén zárulhat le. Ezután kerül sor a tényleges kivitelezésre, majd az ugyancsak hiánypótló állandó kiállítás berendezésére, amely Pannonia provincia vallástörténetét mutatja majd be.

Mint arról a műemlékem.hu magazinjában már beszámoltunk, a szombathelyi Iseum (vagyis Ízisz szentély) rekonstruktív bemutatását Mezős Tamás professzor, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal volt elnöke tervezte. „A koncepció lényege, hogy messziről érzékelni tudja a látogató az egykori Ízisz-szentély tömegét, azonban közelebb érve világosan látja majd, hogy nem római kori épületről van szó. Az eredeti kváderköves építkezés helyett kőlapokkal csomagoltuk be az épület vázát, amely technológia nyilvánvalóan nem létezhetett még az ókorban” - mondta el portálunknak Mezős Tamás tavaly szeptemberben.

Ennek szellemében felépítették a központi szentélyt, amelynek felmenő falai nem maradtak fenn, hiszen a köveit széthordták, azonban a faragványokból nagyon sok töredékre rátaláltak a régészek. Az épület tömege azonban a római építészet szabályszerűségei alapján szinte teljes bizonyossággal kiszerkeszthető volt. A központi szentély és a hozzá kapcsolódó épületek tömege alapján valószínű, hogy a savariai helyszín volt a Kárpát-medencei Ízisz-kultusz központja.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110212iseumszombathely/03.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20110212iseumszombathely/04.jpgA központi szentélyt egykor három oldalról ölelő themenoszt nem rekonstruálták (kevés régészeti lelet maradt fenn belőle a helyszínen), helyén az egykori tömegét bemutató, modern üvegfalú épület készült, amelyben a múzeumi terek kapnak majd rövidesen helyet.

A város öt évre vállalta az intézmény fenntartását, azonban már első pillanattól fogva igyekszünk saját bevételt termelni” - tette hozzá Csapláros Andrea. „Évente legalább 30-40 ezer látogatóval számolunk, amihez természetesen az is kell, hogy az állandó kiállítás mellett vonzó időszaki tárlataink legyenek. Ezért már most tárgyalunk különböző határon túli intézményekkel, s több tárgykölcsönzési megállapodást is megkötöttünk.

A szakember szerint emellett szükség van arra is, hogy jobban hangsúlyozzák a mai Szombathely római eredetét, s ennek szellemében minél több római kori emléket találjon a városban a látogató. A püspöki palota melletti Járdányi Paulovics István romkert (amelyben a többi között egy bazilika, a Borostyánkő-út, illetve a császári palota, annak fogadóterme, s padlóján Pannonia provincia ma ismert legnagyobb összefüggő mozaikfelülete látható), azonban helyenként már rossz állapotban van. Így annak felújítása lehet a következő, római korral kapcsolatos műemléki beruházás Szombathelyen.

 

Előzmény a magazinban:

Róma épült Szombathelyen

Láthatóvá válik Ízisz szentélye (képgaléria a beruházás előtti állapotról)

 

Az iseumi romterület a műemlélem.hu adatbázisában

A Járdányi Paulovics István romkert a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Klasszicista korona ezer év történelmén

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120516szekszard/ciml.jpgSzinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.

» tovább

Örökség: olvasható a májusi szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120515orokseg/ciml.jpgMiskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.

» tovább

Szentléleki kolostor: várják az önkénteseket

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508szentlelek2/ciml.jpgMájus közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.

» tovább

Köszönet a rablólovagnak

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508kisnana/ciml.jpgA bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.

» tovább

Máig hat Róma

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120503aquincumint/ciml.jpgBécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.

» tovább