fotópályázat
Rendet tesznek Türje templomában

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100813turje/ciml.jpgBiblia helyett tisztítószerrel, porszívóval, felmosó- és porronggyal érkeztek a hívek a türjei templomba. A nagytakarítással remélhetőleg új fejezet nyílik a páratlan műemlék történetében.

2010.08.13

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100813turje/001.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100813turje/005.jpgKépgaléria a türjei templomról és a nagytakarításról

 

Amikor az első mise után arra kértem a helybélieket, hogy segítsenek kitakarítani a templomot, legfeljebb tíz emberre számítottam. Ám több mint harmincan jöttek, így nagytakarítás lett a vége, hiszen mindenkinek akadt munka, aki segíteni akart” - mondta el a műemlékem.hu-nak a helyszínen Dávid atya, aki a csornai premontrei perjel megbízásából augusztus 1-jétől áll a türjei plébánia élén. S valóban, a településen élők - a fiatalok éppúgy mint az idősebbek - saját vödreikkel, seprűikkel fogtak neki a hatalmas épület kitakarításának.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az elmúlt években ugyancsak leromlott, s aggasztóvá vált a páratlan, Árpád-kori emlékeket – így a híres Szent László falképciklust – is őrző türjei templom állapota. Nem csupán a falfestmények restaurálása maradt befejezetlen, de több helyütt nem került sor a konzerválásra sem. Az északi mellékhajó szentély felőli falán most is jókora lyuk éktelenkedik a boltozat alatt, a félbemaradt kutatás mementójaként. Az általánosan romló állapotot a templom belső tereiben a málló felületű falak miatt álló por, a tornyokban galambpiszok tetézte. A templom többnyire zárva volt, így a látogatók csak a szertartások alkalmával juthattak be az épületbe. Nemrégiben fa védőtetőt kellett a bejárat elé ácsolni, hogy megvédjék a híveket, látogatókat a homlokzatról és a tornyokból hulló törmeléktől.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100813turje/007.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100813turje/006.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100813turje/003.jpgA templomot és a hozzá tartozó kolostort a premontrei szerzetesek számára alapította Dénes bán a 13. század első felében. A déli mellékhajó falán a Szent László legendát feldolgozó falképciklus a 14. századból, más díszítések a 15. századból valók, az oltárképet pedig Dorffmeister István festette egyéb ábrázolásokkal együtt az 1760-as években. Vagyis több ok miatt is kiemelkedő jelentőségű műemlék.

Az állapota ugyanakkor pontosan nem ismert. „Nem túlzás több száz millió forintra becsülni a templom helyreállításának költségét, ennél pontosabb számot azonban lehetetlen mondani” – közölte portálunkkal csaknem egy évvel ezelőtt a Veszprémi Főegyházmegye építésze, Rábel István.

Ugyan a türjei templom és a mellette álló épületegyüttes a csornai premontrei apátság tulajdonában van, a felújításra, de még a teljes állapotfelmérésre sem tudjuk előteremteni a szükséges összeget” - mondta a nagytakarítás után megkeresésünkre Fazakas Márton atya, a rend perjele. „Nyilván igyekszünk pályázati forrásokat elnyerni, azonban nagyon fontos lenne az állam segítsége, hiszen nem bővelkedik az ország ilyen korú és értékű templomokban, hogy egyet hagyjunk veszni.”

A nagytakarítás tehát remélhetőleg új fejezetet nyit a türjei templom történetében. Eltűnt a por, a galambürülék, a madártetemek, a padok letisztítva, kifényezve várják a híveket. No és persze várják a látogatókat is, hiszen a templom ajtaja – már csak a szellőzés miatt is – immár reggeltől estig nyitva áll.

 

Képgaléria a nagytakarításról

Madártetemek, pókhálók - a türjei templom 11 hónappal ezelőtt

 

Korábbi cikkünk:

Pusztul Türje temploma

 

A türjei templom a műemlékem.hu adatbázisában

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Európai jelentőségű az abasári feltárás

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203abasar/ciml.jpgNem csupán a magyar, de az európai építészettörténet szempontjából is kiemelkedő jelentőségűek az abasári Bolt-tetőn feltárásra váró kora középkori maradványok – véli Entz Géza.

» tovább

Örökség: olvasható a legújabb szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120203orokseg/ciml.jpgA világörökség törvénnyel együtt életbe lépett kormányrendelet, Paszternák István Enns-re emlékezik, a Biró–Giczey-palota - a lap néhány témája.

» tovább

Tervezhetőséget kínálnak a régészek

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120131regesztorveny2/ciml.jpgA Magyar Régész Szövetség elkészítette a beruházási és örökségvédelmi érdekek harmonizációján alapuló választervezetét a kormánynak.

» tovább

Felújítás közben vált életveszélyessé a templom

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128lebeny/ciml.jpgBár külsőleg felújították az egyik legszebb magyarországi román stílusú műemléket, a lébényi Szent Jakab templomot, nemrégiben a főhajó boltozata vált életveszélyessé.

» tovább

Műemlékvédelmi képzés a Műegyetemen

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120128szakmernoki/ciml.jpgMárcius 3-ig még lehet jelentkezni a budapesti Műegyetemen a műemlékvédelmi szakmérnöki képzésre. Mezős Tamás professzor összefoglalója.

» tovább