fotópályázat
Elérte a vörösiszap a Nemzeti Múzeumot

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20101111vorosiszapnemzmuz/ciml.jpgCsütörtökön nyitják meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Segélykiál(lí)tás - Vörösiszap Katasztrófa 2010 című jótékonysági tárlatot. A teljes bevétel a devecseri károsultaké lesz.

2010.11.09

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20101111vorosiszapnemzmuz/001.jpg

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20101111vorosiszapnemzmuz/002.jpg"A Magyar Nemzeti Múzeum több munkatársa is részt vett a Kolontárt és Devecsert sújtó vörösiszap katasztrófa kárelhárításában önkéntesként, s már a helyszínen felmerült bennük az, hogy miként lehetne a csapást bemutatni az emberek számára" - mondta el a műemlékem.hu-nak Csorba László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Hozzátette: rendkívül fontosnak tartja, hogy az intézmény - a korábbi értékek megőrzése mellett - önálló véleményformálásra, akár vitára is késztesse a látogatókat, a közelmúlt, a csaknem jelen bemutatásával.

"Ahogyan ezt a mondatot végigmondom a jelenben, máris múlttá válik. Nincs tehát éles határvonal, a jelen is szinte múlt, így igenis van annak létjogosultsága, hogy a mindennapjainkat ennyire felkavaró, szomorú esemény megjelenjen a Magyar Nemzeti Múzeumban, különösen, hogy a célunk a figyelemfelkeltésen, a látogatók informálásán túl a segítségnyújtás" - fejtette ki Csorba László.

A rekordsebességgel, mindössze három hét alatt megrendezett tárlaton a helyszínről gyűjtött tárgyi relikviák, elhagyott védőfelszerelések, riportfotók, videoanyagok mellett a devecseri iskolások rajzai is láthatóak a vörösiszap katasztrófáról. A kiállítást a Rotundában tekinthetik meg a látogatók 500 forintos belépődíj ellenében. A múzeum a teljes bevételt a devecseri károsultaknak ajánlja fel.

A kiállítást a főigazgató és Schmittné Makray Katalin köztársasági elnökné asszony nyitja meg csütörtökön 11 órakor. A védnökséget a köztársasági elnökné asszony, valamint Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, és Göncz Árpádné, a Kézenfogva Alapítvány kuratóriumi elnöke vállalták. A megnyitón közreműködik Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész, az UNESCO "Művész a békéért" díjának kitüntetettje és Andrejszki Judit csemballó-művész.

A Segélykiál(lí)tás - Vörösiszap Katasztrófa 2010 című kiállítás egy hónapon át tekinthető meg.

 

 

VISSZA A MAGAZIN CÍMLAPJÁRA

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Klasszicista korona ezer év történelmén

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120516szekszard/ciml.jpgSzinte teljesen elkészült a szekszárdi vármegyeháza felújítása. Az új tervezői koncepció rendkívül érdekesen tárja fel a terület évezredes történelmét – kár, hogy egyelőre kevesen láthatják.

» tovább

Örökség: olvasható a májusi szám

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120515orokseg/ciml.jpgMiskolc belvárosának műemléki jelentőségű területe, dr. Tamási Judit Parlamentben elhangzott beszéde - csak néhány téma a lapból.

» tovább

Szentléleki kolostor: várják az önkénteseket

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508szentlelek2/ciml.jpgMájus közepén indul a feltárás, majd az állag- és műemlékvédelmi munkálatokra kerül sor. Aki ásni, falazni, talicskázni szeretne, bátran jelentkezhet.

» tovább

Köszönet a rablólovagnak

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120508kisnana/ciml.jpgA bejáratnál az információs tábla Móré László váraként nevezi meg, holott nem sok köze volt hozzá. A kisnánai vár romként való fennmaradását azonban mégis részben neki köszönhetjük - írja az Archeologia.

» tovább

Máig hat Róma

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120503aquincumint/ciml.jpgBécsben mutatja be a Römermuseumban Aquincum kutatásának legújabb eredményeit az Aquincumi Múzeum. Beszélgetés az intézmény igazgatójával, Zsidi Paulával.

» tovább