Megújulásunk támogatója:  

Keresztek

azonosító:
-7160
szélesség (lat):
N 46° 41,491'
hosszúság (lon):
E 17° 18,197'
védettség:
Helyi védelem
eredeti kategória:
Plasztika
megye:
Somogy
helyrajzi szám:
92/1
rendelet:
14/1995

Állapotjelentések

2015.11.18 09:05 hz állapot: 1 - egyéb

Sajnálatos baleset történt 2015. november 16-án, hétfőn reggel, 9.05-kor
Balatonszentgyörgyön. Az egyik helyi lakos (aki elismerte felelősségét) a
Csillagvár utcából szeretett volna kikanyarodni a Berzsenyi utcába. A
kereszteződésben viszont úgy állt meg, hogy a védett útvonalon, Keszthely
felől érkező személygépkocsi ütközött volna vele. Ennek elkerülése érdekében
a sofőr jobbra letért a főútvonalról. A szabálytalankodó autót mögötte
kikerülte ugyan, de a Művelődési Ház melletti kereszt előtt megállni már nem
tudott.
Az 1901-ben felállított, nevezetes műemlékünk az ütközés következtében
összedőlt. A kereszt érdekessége, hogy mindkét oldalán Corpus
(Krisztus-képmás) található, emiatt különleges volt és többen is megálltak
itt fényképezni.
Farkas László Nándor polgármester azonnal intézkedett a kármentesítés
ügyében. Az önkormányzat dolgozói gondosan megmentették a megmaradt
darabokat. A tervek szerint a keresztet szakember bevonásával
helyreállíttatja az önkormányzat.
A balesetben személyi sérülés nem történt, a helyszínelést követően a sérült
gépkocsit elszállították.

( Fotók és szöveg: Tüskés Balázs)

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.

Közeli objektumok

r. kat. templom (0.121 km)
Lakóépület (0.193 km)
Lakóépület (0.286 km)
Lakóépület (0.402 km)
Lakóépület (0.494 km)
Lakóépület (0.505 km)