A Közkincs-kereső támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap
Közkincs-kereső-archívum
NKA 25: kitartás az elvek mellett, Füleki vár: feltárás és felfalazás, a vaskorról mindenkinek (2018.10.17)
A Nemzeti Kulturális Alap huszonötödik születésnapja alkalmából rendezett konferenciát az Örökségvédelem Kollégiuma. Múltunk jövője jelen időben volt a címe – erről és a jövő időről is beszélgetünk a műsor első perceiben Deme Péterrel, a Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégiuma vezetőjével.
Ezután a szlovákiai Fülekre indulunk. Miközben a vár alatti területen a település múltját kutatták, elkezdték helyreállítani az egyik ágyúbástyát, amelyben látogatóközpontot alakítanak ki. Riport Titton Viktória régésszel, a vármúzeum igazgatójával.
A nemrég lezajlott Vaskor-Duna nemzetközi projekt rendezvénysorozatán belül ásatásokra, előadásokra, erdei sétákra is várták az érdeklődőket, s egy régészeti tanösvényt is átadtak Sopronban. Beszélgetés Jerem Erzsébettel, az Archeolingua Alapítvány és Kiadó, valamint a projekt vezetőjével.
 
hangos térkép
Tisztelt látogató, hallgató!

A Közkincs, majd Közkincs-keresõ címû rádiómûsor 2003 tavaszától számolt és számol be heti rendszerességgel az örökségvédelem világáról. A kezdetektõl sugárzott több mint 800 adás (ami nagyjából hétszáz órát, bõ egy hónap folyamatos rádióhallgatást jelent) azt bizonyította, hogy épített és tárgyi örökségünk kifogyhatatlan kincsesbánya - egyik történetbõl nyílik a másik, a múlt, s vele összefonódva a jelen annál érdekesebb, minél több rétegét ismerjük meg. A nagyrészt helyszíni riportok hol idõtlen, hol napi aktualitású témákat dolgoznak fel. A hanganyagok különlegesek, hiszen szinte minden esetben a helyszíneken készülnek, így kis fantáziával a hallgató részese lehet az utazásoknak.
A Közkincs-keresõ adásai élõben a Trend FM-en hallhatók minden szerdán délután.
Ebben a hangarchívumban a mûsor 2012 augusztusától elhangzott adásait találjuk, vágott, vagyis a szignálok többségétõl, a zenétõl, hírektõl mentes változatban. Az új mûsorokkal természetesen rendszeresen frissül az archívum. A korábbi helyszíni riportokból a Hangos térkép aloldalon hallhat ízelítõt.
A Közkincs, majd Közkincs-keresõ azért született meg, hogy ha nem is kézzel foghatóvá, de füllel hallhatóvá tegye az épített és tárgyi örökséget, a mûemlékvédelmet, a régészetet, az építészettörténetet és a muzeológiát minden érdeklõdõ számára.
Reméljük, mûsorarchívumunkkal még több hallgató számára hozzuk közel ezt a világot.

Kovács Olivér
szerkesztő

Keresés:

Kápolnafeltárás a Nagy-Egeden, Fertőd: a harcos herceg, ICOMOS, műemlékek, NKA (2026.05.13)

Tovább kutatják a szőregi monostort, Nagy Lajos palotája Visegrádon, Szolnok: feltárás a városmagban (2026.05.06)

Ez várható a műemlékvédelemben, ICOMOS: díjak citrom nélkül, Aquincum túlélő villája (2026.04.22)

Békéscsabán a dinoszauruszaink, BTM: ékszerekkel indul a MindenKor, akvarellek Debrecenben (2026.04.15)

Kiállítóhely a pesti városfalnál, megmutatják Szarvas török korát, szabadegyetemet indít a BTM (2026.04.01)

Kastélyokról Gyulán, BTM: helytartói palota a Hajógyári szigeten, avar temetők Szegeden (2026.03.25)

Nagy Lajos emlékezete, Nagykanizsa múzeuma, egy hajdúváros emlékei és egy avar kovács (2026.03.11)

Irány a galaxis a Vármúzeumban, Eger: a leomlott várfalnál kutatnak, Matrónap Aquincumban (2026.03.04)

Kutatás a szigligeti templomromnál, így működik Miskolc múzeuma, BTM: Mátyás-nap a Vármúzeumban (2026.02.18)

Gödöllői kastély: a kápolnával kezdenek, fegyverleletek a mohácsi csatából, BTM: a pecsétmásolatok világa (2026.02.11)

Folytatásra vár az almádi monostor kutatása, BTM: látogatók, kiállítások, szarmaták Battonya határában (2026.02.04)

BTM: ilyen a téli régészet, Szigetvár: hősök, évfordulók, Békéscsaba: egy castellum nyomában (2026.01.21)

Visegrád: hétszáz éve született Nagy Lajos király, Budavár története: újabb kötet (2026.01.14)

Célegyenesben a mohácsi kutatás, elkezdődött a pusztamaróti, Szolnok: aszályrégészet (2026.01.07)