Kétszáz katona égett meg a magyar halálhajón

„A horvát lapok is csak viszonylag kis terjedelemben emlékeztek meg a Báró Kemény gőzösön 1918. november 22-23-án tomboló tűzről, amely a feljegyzések szerint kétszáz magyar katona, valamint a hajó francia nemzetiségű kapitánya, a főgépész, a mérnök és egy kadét életét követelték. Még szörnyűbb a tragédia, ha arra gondolunk, hogy a hazafelé tartó magyar katonák már azt gondolták, hogy megmenekültek a háború veszélyeitől, s mégis szörnyű kínhalált kellett halniuk” - mondta el portálunknak Fontányi Árpád, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége Spliti Magyar Egyesületének alapító elnöke. „Akkor sem volt nagyobb visszhangja a katasztrófának és sajnos ez az érdektelenség a későbbiekben sem változott, így ma már sajnos nem lehet tudni, hol nyugszanak ezek az azonosítatlan áldozatok.”

Miután összeomlott a bolgár front, Ausztria – Magyarország 1918. október 2-án kezdte meg Albánia kiürítését a tengeren keresztül. Az Ohridi-tó mellett állomásozó mintegy háromezer magyar- és néhány osztrák katona két nappal később kapta meg a visszavonulási parancsot és indultak el gyalogosan Cattaro, a Monarchia déli hadikikötője felé. Kétezer-ötszázan november 22-én érkeztek meg az öbölbe, ahol felvette őket az Adria Tengerhajózási Részvénytársaság Báró Kemény gőzhajója és Fiume felé vette az irányt.

„A gőzös eredetileg ömlesztett áru szállítására épült, így a két és fél ezer utas rendkívül mostoha körülmények között zsúfolódott össze rajta. Sokuknak csak a vízszint alatt lévő raktérben jutott hely, ahol nagyon hideg volt, hiszen kívülről még a tenger is hűtötte ezeket a tereket. Itt ütött ki a tűz, feltehetően azért, mert néhányan tüzet gyújtottak, hogy melegedjenek, ám lángra kapott az ott tárolt szalma. fa és szén, az égést pedig gyorsították a széngázok” – foglalta összes a történteket Dr. Balogh Tamás, a TIT Hajózástörténeti, Modellező és Hagyományőrző Egyesület elnöke, aki összegyűjtötte és napra pontosan az első világháború befejezésének centenáriumán, 2018. november 11-én tette közzé első ízben magyar nyelven az első világháború teljes haditengerészeti kronológiáját.

„A Báró Kemény gőzösön történt tragédia valóban meglehetősen ismeretlen maradt Magyarországon, de leginkább a horvát forrásoknak hála, a főbb eseményeket ismerjük” - fejtette ki Dr. Balogh Tamás. „Így tudjuk, hogy a lángok akkor csaptak fel, amikor a hajó Almissa, ma ismert nevén Omis közelébe ért, s miután hiába próbálkoztak az oltással, sőt, a kapitány és a személyzet három tagja is meghalt, mert belezuhantak a raktérben égő pokolba, végül Spalato, vagyis Split kikötőjébe futottak be, s a Szent Péter mólónál vetettek horgonyt. A tűz olyan heves volt, hogy a városi tűzoltóság estig sem tudta megfékezni a lángokat, csak másnap sikerült behatolni a raktérbe és felmérni a károkat.”

A beszámolók szerint a tűzben kétszáz magyar katona vesztette életét, azonosításuk azonban lehetetlen volt, mert annyira összeégtek a holttestek. Így csak Louis Jacques Atger kapitány és a másik három tengerész holttestét ravatalozták fel a Szent Antal templomban, majd temették el a Sustjepan temetőben. Itt kerültek tömegsírba a magyar katonák földi maradványai is. Miközben a temetés folyt, erős szél támadt és elszakadtak a kötelek, amelyekkel az akkor üresen álló Báró Kemény gőzöst a parthoz rögzítették. A tragédia kísérteties utójátékaként a hajó legénység nélkül elkezdett kisodródni a kikötőből, egy vontató tudta végül megállítani.

Bár a magyar vonatkozású tengeri katasztrófák kapcsán a Szent István csatahajó elsüllyesztése vonult be a köztudatba, amely során nyolcvankilenc tengerész, köztük negyvenegy magyar állampolgár veszett oda, a Báró Kemény gőzösön tomboló tűz követelte a legtöbb magyar életét a hajókatasztrófák közül.

„Sajnos a magyar katonaáldozatoknak nem adatott meg az örök nyugalom, mert a Sustjepan temetőt 1948 és 1962 között felszámolták a város terjeszkedése miatt” - mondta Fontányi Árpád. „Elvileg az újonnan kialakított Lovrinac temetőbe helyezték át exhumált maradványokat, itt azonban nem találtuk a nyomát a tömegsírnak. A régi temető helyén most egy park van, nem elképzelhetetlen, hogy továbbra is itt vannak magyar katonák csontjai.”

Szorgos utánajárással talán még kideríthető lenne, mi lett a tömegsír sorsa, a HMDK Spliti Magyar Egyesülete azonban azt is szeretné, ha legalább egy emléktábla, de inkább egy jelképes síremlék készülne, amely megőrizné az utókor számára is a tengeren tűzhalált halt kétszáz magyar emlékét.

Olvasnivaló a tengeri hadviselésről:

Dr. Balogh Tamás: Tengeri Háború - Az első világháború tengerészeti eseményeinek kronológiája