fotópályázat
Lemondott a KÖH elnöke

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120619kohlemond/tamasi.jpgLemondott vezetői munkaköréről Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke július 1-jei hatállyal - tájékoztatta a KÖH kedden az MTI-t.

2012.06.19
Forrás: MTI

 

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20120619kohlemond/tamasi.jpgA közlemény szerint Tamási Judit a kulturális örökségvédelmi törvény július 1-jén hatályba lépő módosításával való egyet nem értése jeléül mondott le tisztségéről. Mint írták, a KÖH távozó elnöke a lemondásáról további nyilatkozatot nem kíván tenni.

A kulturális örökség védelméről szóló törvény július 1-jén hatályba lépő módosítása elveszi a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, illetve a Kormányhivatalok Kulturális Örökségvédelmi Irodái építéshatósági jogkörét, és csak szakhatóságként vonja be őket az építési engedélyezési folyamatba.

A még áprilisban elfogadott törvénymódosítást benyújtói - Borkai Zsolt (Fidesz), Habis László és Michl József (KDNP) - azzal indokolták, hogy az önálló építésügyi hatósági hivatalok működésével az építési engedélyezés folyamata új körülmények közé kerül. Az új rendszerben szükségtelenné válik, hogy a Kormányhivatalok Kulturális Örökségvédelmi Irodái önálló építésügyi hatósági jogkörrel rendelkezzenek, hiszen szakmai elvárásaikat szakhatóságként maradéktalanul érvényre juttathatják.

 

 
 

hangos térkép

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20100923makta/uj.jpg

M-akta: térfotó galériák templomról, kastélyról, ereklyéről
A különálló képek gyakran nem adnak pontos képet egy-egy műemlék arányairól, arról, hogy egy séta során hogyan haladunk lépésről lépésre. Ezen próbálnak segíteni a térfotó galériák: bejárható akár a tornaszentandrási templom, akár a felújítás alatt álló edelényi kastély, akár a győri székesegyház, ahol Szent László hermáját őrzik.

 
Az elnök szerint Fertőd bármit megér

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130522forsterfertod/ciml.jpgBarokk jelmezben indult a tájékoztató, ám kiderült: az Eszterházi Vigasságok című fesztiválsorozat igazán sokszínű zenei csemege lesz.

» tovább

Ahol a középkor a jövő

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130516templomut/ciml.jpgMég hogy haszontalan volna a szegénység? Szabolcs-Szatmár-Beregben az őrizte meg eredeti formájukban a középkori templomokat.

» tovább

Kis magyar úthatározó 1.

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130514uthatarozo/ciml.jpgArcheologia: szó szerint útikalauz a kezdetektől az újkor hajnaláig a Kárpát-medencéről – a teljesség igénye nélkül.

» tovább

Év Múzeuma 2012: Aquincumé és Tiszazugé a díj

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130511evmuzeuma/ciml.jpgIdén is a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett Múzeumok Majálisán adták át a Pulszky Társaság által meghirdetett Év Múzeuma díjat.

» tovább

Fertő-világörökség: misszió a széltornyok miatt

http://www.muemlekem.hu/images/magazin/20130509forsterszel/ciml.jpgA misszió felméri, milyen hatással van a határ osztrák oldalán létesülő három, új szélerőmű telep a kiemelkedő egyetemes értékre – áll a Forster központ közleményében.

» tovább