A Mester művei

Várkert Bazár, Budapest, I.
Pályázó: Szya
Kép dátuma: 2014.04.03 10:41
Feltöltés dátuma: 2014.04.05 21:44

A Mester művei

 
 

Eddig 2 ember értékelte.

Értékeléshez jelentkezz be!

2014.04.29 20:16 Szőnyi IstvánÉrtékelés: 4 

Tetszik, mert a szerencsésen elkapott pillanat - a kosztümös figuráknak köszönhetően - valóban "korabeli hangulatot áraszt", szinte reformkori életképnek tűnik. Rendben van a kompozíció is, melynek előnyére válik a minimalizmus. Hatásos az architektonikus formák és az emberi fejek, illetve az ég homogén kékjének és az épület plasztikus fény-árnyék játékának kontrasztja. Apró korrekcióval szerintem valóban tökéletessé lehetne fejleszteni ezt a fotót: az alig észrevehető párnatorzítást a kép alsó részén utólag érdemes lenne kiküszöbölni, mert egy kissé zavaró a mellvéd íves hajlása. A magam részéről bátrabban vágtam volna a kép jobb széléből is, mégpedig úgy, hogy az utolsó átlós gerenda éppen a kép sarkába fusson ki. Szerintem így nemcsak zártabb lenne a kompozíció, hanem a pozitív és negatív formák aránya is harmonikusabb lenne. Végül egy apróság: ha már úgy adódott, hogy csak a férfi arcára esik fény, az utómunka során érdemes lenne egy kis utólagos tónus derítéssel egy kis fényt csalni a nő arcára is. Igazán megérdemel ennyi törődést.

2014.04.26 09:04 piuszÉrtékelés: 5 

Korabeli hangulatot árasztó, remek kép!

a forduló összes képe
fotópályázat