Uralkodó szél
Dunai szél, Budapest
Pályázó: gergely07
Kép dátuma: 2015.01.13 15:41
Feltöltés dátuma: 2015.01.14 23:21
A "Dunai szél" szobor, Pátzay Pál 1937-ben készített szobra. Az V. kerületben a Belgrád rakparton a Hotel Inter-Continental (régebbi nevén: Fórum hotel) déli végénél található.
Eddig 2 ember értékelte.
Értékeléshez jelentkezz be!
2015.02.07 21:03 kloÉrtékelés: 5
A címen tényleg lehet gondolkodni, viszont a kép remek. Talán jobb szélről lehetett volna vágni, hogy még erőteljesebben érvényesüljön a néző árnya, de így is mintaszerű fotográfia. Nagyon tetszik.
2015.01.15 17:20 Szőnyi István
A szobor címe helyesen: Dunai szél, az Uralkodó szél a kép címe. A lényeg, hogy szerintem egyik sem fejezi ki mindazt, ami e kép fotográfiai lényege.
2015.01.15 17:17 Szőnyi IstvánÉrtékelés: 5
Remek meglátás, és szinte hibátlan kivitelezés. Ha élményszerűen szeretném szemléltetni a fotográfiai értelemben vett "képi történés" fogalmát, ezt a fotót az elsők között válogatnám be az illusztrációk közé. Mert módszertani szempontból kiválóan elemezhető példát mutat arra, hogy miképpen kell egy adott, nem a legideálisabb környezetben álló, és önmagában sem különösebben érdekes motívumot, jelen esetben Pátzay Pál Dunai szél című szobrát vizuálisan izgalmas látvánnyá transzponálva lefotografálni - a szó eredeti, "fénnyel rajzolás" értelmében. A szobor Budapest egyik turisták által legnagyobb számban látogatott helyszíne, a Duna korzó közelében áll, de nem kell hozzá nagy bátorság, hogy kijelentsem: ilyen fotográfiailag is reprezentatív megörökítésére eddig még nem került sor. Ki kell ábrándítanom azokat, akik esetleg azt hinnék, hogy egy ilyen emblematikus kép elkészítéséhez "a fotósnak csak jókor kellett jó helyen lennie". Ellenkezőleg: ez a fotó kizárólag a tudatos tervezésnek és az alapos előkészítésnek köszönheti létrejöttét. A téli alacsony napállás hosszú árnyékai nélkül sohasem született volna meg ebben a formában a térbeli motívumoknak a kétdimenziós képsíkra vetített, hihetetlenül kifinomult fény-árnyék struktúrája, amelynek egynemű közegében minden részletnek megvan a maga kompozíciós szerepe. A kép háttereként szolgáló okkerszínű falsík vízszintes vonalhálója optikailag izgalmas viszonyba kerül a rávetülő sötét árnyékokkal, illetve a kékes tónusú járószintre vetődő átlós árnyékokkal, miközben a háttér és az előtér színdinamikailag is komplementer viszonyt alkot finoman összehangolt pasztelltónusaival. A kép harmonikus összhatását a színharmónián kívül a szinte patikamérlegen kiegyensúlyozott kompozíció belső tagolása teszi igazán művészi hatásúvá. A már említett vízszintes és átlós vonalháló mellett a két fa árnyéka által közrefogott szobor, illetve a szobor árnyéka és a képen nem látható, csak árnyékaikkal megjelenő élő emberek egymáshoz viszonyított helyzete és arányaik teszik dinamikusan kiegyensúlyozottá a kép mesteri kompozícióját. Amely abból a szempontból is tanítani való, hogy nemcsak a fő motívumra koncentrál, hanem a háttér és az előtér minden optikailag hasznosítható motívumát " beleszövi" a kép kétdimenziós egynemű közegébe. Vagyis az eredeti háromdimenziós látványból egy olyan kompozíciót alkot, amelynek minden egyes motívuma belesimul a kép kétdimenziós síkjába is. Ráadásul úgy tűnik, mintha az álló figura árnyéka felnézne a szobor árnyékára, vagyis a képen nem látható ember is ezt teszi, ami mintegy valódi esztétikai kontextusba helyezi magát a szobrot is, amelynek a kép kompozíciójában játszott kiemelkedő szerepét nemcsak a posztamensre állítás, hanem kétszeres megjelenése is erősíti. A bronzba öntött nőalak látszólag az éltető fény forrása, vagyis a Nap felé tekint - ami ebben az összefüggésben egyáltalán nem túlzás, tekintve, hogy "életteli" plaszticitását a jó irányból érkező fénynek köszönheti. A kép kompozíciójának újabb varázslatos jellemzője, hogy a főtémát úgy emeli ki a környezetéből, hogy közben nem bontja meg a kép egynemű közegét: a szobor fény által életre keltett plaszticitása valóban fotográfiailag emelkedik ki a síkszerűen kezelt elő-és háttérből. Az elmosódott árnyékok és a színes felületek síkszerűségéhez képest mintha egyedül a szobor lenne fókuszban. A kompozíció tökéletességét mindössze egyetlen apró mozzanat csorbítja: szerencsésebb lett volna, ha szobor fejéhez nem lenne olyan közel az a függőleges faltagoló elem - de ezt szóvá tenni már tényleg csak a kákán csomót keresés minősített esete lenne. A cím szerintem nem elég frappáns: bár a szobor címe valóban az Uralkodó szél, szerintem a kép nem erről szól. Egy ilyen emblematikus fotóhoz egy olyan cím illenék, amely a kép tényleges fotográfiai történésére utalna. Árnyjáték, vagy valami hasonló.