Firenzei anzix
Épület, Firenze
Pályázó: Szőnyi István
Kép dátuma: 2015.07.30 22:16
Feltöltés dátuma: 2015.09.19 17:35
A képen látható árkádos épület Firenze történelmi belvárosában található, alig pár utcára a Piazza di Duomotól. Nyilvánvalóan műemlék még akkor is, ha jelenlegi állapota és méltatlan környezete nem ezt sugallja. Aki nem járt mostanában Firenzében, az talán el sem hiszi, hogy a „reneszánsz bölcsőjében” ilyen állapotok uralkodnak. Mivel éjjel két óráig sétálgattam a történelmi belvárosban, megállapíthattam, hogy valószínűleg visszafordíthatatlan változás ment végbe a toszkán fővárosban. Mindenütt migránsok tömegei – többségük afrikai bevándorló, akik szemmel láthatóan már a „beilleszkedés” első lépéseit is megtették: a történelmi belváros turisták által látogatott sétáló utcáiban mindenfelé leterítik ponyváikat az aszfaltra, és onnan próbálják még éjszaka is erőszakosan rátukmálni táskákból és szalmakalapokból álló portékájukat a turistákra. A képen látható szemétkupacok is ennek az egykori lengyel piacokra emlékeztető utcai kereskedésnek a melléktermékei. Azt is tanúsíthatom, hogy helyi köztisztasági hivatal gépei egész éjjel járják a történelmi belváros utcáit, és reggelre tökéletesen eltakarítják a hihetetlen mennyiségű szemetet.
![]()
Eddig 1 ember értékelte.
Értékeléshez jelentkezz be!
2015.10.07 23:56 kloÉrtékelés: 5
Jó szerkesztés, nem turistafotó feldolgozás, realista megközelítés, tetszik.
