Várkerti andalgás
Várkert Bazár, Budapest
Pályázó: piusz
Kép dátuma: 2016.08.31 09:58
Feltöltés dátuma: 2017.01.22 15:42
Eddig 3 ember értékelte.
Értékeléshez jelentkezz be!
2017.02.07 22:13 kloÉrtékelés: 5
Nekem tetszik a mértani formák megtörése a két emberi alakkal. A formák, árnyékok ritmusa roppant szigorúvá teszi a kompozíciót, szerintem javára vált ez a lágyítás. Gratulálok.
2017.02.06 17:00 Konti04Értékelés: 4
Tetszik. Remek szerkesztés, időzítés, de az ég kékjének az ilyen mértékű elvétele (nem egyszerűen átkonvertálása fekete-fehér képpé), amellett, hogy emeli a képi elemek kontrasztját, ami a pozitívuma, valószerűtlenné teszi a fotót. (szvsz már már a gagyi felé billenti a képet és nagyon vékony a határ).
2017.01.29 20:57 Szőnyi IstvánÉrtékelés: 4
A fotós érdeme, hogy a helyszíni látvány motívumaiból a napszak, a nézőpont és képkivágás ideális megválasztásával egy ilyen precízen szerkesztett, dinamikus kompozíciót hozott létre. A kép dinamikus sodrása abból adódik, hogy a kompozíció minden erővonala a perspektivikus enyészpontba, a kút medvefejes domborművéhez vezeti a tekintetet – ami a helyszíni adottságok által szinte kötelezően előírt kompozíciós megoldás, ahogy egy másik – azonos optikai tengelyen elhelyezkedő, de jóval távolabbi nézőpontból készült – képen is láthatjuk, amely egyébként egészen más céllal, a Várkert bazár felújítását elemző építészeti szakcikk egyik illusztrációjaként készült, és a Metszet folyóiratban jelent meg. http://muemlekem.hu/fotopalyazat?id=7237 A fotóstól megszokott – a címmel külön is hangsúlyozott – "hamis téma", az andalgó pár is szervesen belesimul a kép perspektivikus formarendjébe, hiszen le sem térhetnek arról az útról, amely a kép formai centruma felé vezeti őket. A kompozíció tehát hibátlan. Az ff-konverziót is jó megoldásnak tartom, mert ilyen napállás mellett a színhőmérséklet már a hideg, kékes tónusok felé tolódott, ami fotográfiai szempontból nem igazán szerencsés. Az erős és képalkotó szerepű árnyékok viszont szinte kiáltottak az ff-konverzióért. Valószínűleg erre indíthatta a fotóst az ég felhőktől mentes, vizuálisan nem igazán inspiráló egynemű kék tónusa is. Az andalgó pár és a koromfekete ég végletes kontrasztja viszont számomra természetellenes hatást kelt. Egy ilyen irreálisan sötétre transzponált eget legfeljebb a Holdon, vagy más, légkör nélküli égitesten tudnék elképzelni, de egy andalgó párral még ott sem. Földi viszonyok között ugyanis semmi sem indokolja, hogy egy idilli andalgást ilyen fekete égbolt alatt "bonyolítsunk le". Mivel a természetellenesen feketére módosított ég a címmel is végletes ellentétben van, ezért olyan eszmei ellentét van köztük, ami kognitív disszonanciát okoz a befogadóban. Fotográfiai vagy eszmei motiváltság hiányában viszont a néző legfeljebb öncélú formai játéknak tekintheti ezt a megoldást. Egy nem ennyire végletesen sötét ég az én ízlésem szerint sokkal jobban illett volna ehhez a kompozícióhoz. A képen előforduló legsötétebb árnyék tónusánál csak valamivel világosabb eget tudnék földi viszonyok között elképzelni. Ezt a kritikát nem először fogalmazom már meg a fotós hasonló képei kapcsán, de úgy tűnik, hiába. Nem muszáj minden témából képet kikényszeríteni. Ha az adott időjárási viszonyok között fotográfiailag érdektelen az ég, azon az sem segít, ha természetellenesen feketére módosítjuk. Ha mégis egy ilyen végletes megoldást választunk, akkor annak mélyebb eszmei, hogy ne mondjam: metafizikai oka és indoka kell, hogy legyen. Ebben a Várkerti andalgásban én ilyen indokot nem tudtam felfedezni. Az "idill fenyegetettsége" kedvelt témája minden művészeti ágnak, ám itt nem erről van szó, hanem pusztán arról, hogy a fotós megítélése szerint unalmas volt az ég, és valamivel érdekesebbé akarta tenni. De ha már ilyen végletes megoldásra ragadtatta magát, hogy az egyébként fotográfiailag valóban izgalmas perspektívájú témát kiemelje a szokványos látványvilágból, akkor le kellett volna mondania az andalgó párról, és egy olyan irracionális fényárnyék viszonyokból felépített kompozíciót kellett volna létrehoznia, mint amilyen a metafizikai festők vásznain látható üres, félelmetes tereket idézi.