Szemtől szembe
Metróállomás, Budapest, Deák tér
Pályázó: Szya
Kép dátuma: 2016.04.27 12:33
Feltöltés dátuma: 2017.04.22 22:31
Eddig 1 ember értékelte.
Értékeléshez jelentkezz be!
2017.04.29 20:54 Szőnyi IstvánÉrtékelés: 1
"Nem éppen műemlék épület" – hogy egy klasszikust idézzek, ám ezen csak azok akadhatnak fenn, akik – hozzá hasonlóan – ezt ismételten szóvá teszik, és gyengébb osztályzattal díjazzák az ilyen jellegű fotókat, jóllehet a pályázati kiírásban az szerepel, hogy: "csak olyan képek tölthetők fel, amelyeken hangsúlyos formában szerepel az épített örökség, ami nem feltétlenül műemlék épületet jelent". Ezzel a képpel kapcsolatban tehát – legalábbis a pályázati kiírás betűjét és szellemét figyelembe véve – ez a kritika nem merülhet fel. A fotós érdeme, hogy a helyszínen adott látványelemekben meglátta azt a témát, amelyet a kép jobb oldali két harmadában elénk tár. A jól ismert metrós környezetben láthatunk egy oszlopnak támaszkodó, a feje búbjától a cipője sarkáig sötét viseletbe burkolózó, idős nőalakot, aki magába forduló testtartásával és már-már burka szerű viseletével olyan benyomást kelt, mint akinek szinte már semmilyen kapcsolata nincs a környezetével, míg vele szemben az óriásplakáton két, a reklám műfaj szokásának megfelelően szinte már tolakodóan magamutogató, extrovertált, fiatalember látható szmokingban – egy elegáns férfiviseletre szakosodott céget népszerűsítve. A fotós szemét dicséri, hogy ezt a végletes és többszörös vizuális ellentétet meglátta és a kép témájául választotta. A nézőpont megválasztásával vizuális kapcsolatot teremtett a magába burkolózó élő alak és a plakátról szinte kilépő virtuális alakok között, különösen azáltal, hogy az egyik férfi látszólag éppen az idős asszonyra tekint. (Az ember "jelentéskereső állat", vagyis a valóságban is a képet szemlélve is ösztönösen követjük mások tekintetének irányát, jelentést tulajdonítunk annak, hogy másik tekintete kire vagy mire irányul). A meglátás tehát remek, adott volt a fotográfiailag kiaknázható téma – csak a megvalósítás során a fotós adós maradt az igényes fotográfiai megoldással. Először is a képkivágáson kellett volna elgondolkozni. A kép két különálló részre esik szét, amit a két rész megvilágítási fokozatának végletes különbsége csak tovább erősít. Ebben az esetben a főtéma alulexponáltságát is meg lehetett volna előzni – mert így bizony éppen a kép leglényegesebb része "túl sötét", amit a fentebb már idézett klasszikus gyakran szokott szóvá tenni mások képei kapcsán – egyébként többnyire indokolatlanul. Én biztos, hogy levágtam volna a kép oszloptól balra eső részét, mert a szituáció megértése, a helyszín felismerése szempontjából teljesen felesleges, ráadásul zavaros, túlexponált, és főleg kivezeti a szemet a kép jobb oldalának zárt kompozíciójából. Nagyon zavaró az architektúra függőleges elemeinek perspektivikus torzulása. Ha már nem sikerült a helyszínen alacsonyabb kameraállásból fotózni – amit én biztos megpróbáltam volna – a plakátfigurák előbb megmozdultak volna, mint a magába forduló idős asszony, aki valószínűleg erről sem vett volna tudomást. Ráadásul így a plakáton lévő fiatal férfi az idős asszonyra még magasabb nézőpontból, még fölényesebben és még kihívóbban tekinthetett volna le, mintegy a szó szoros és átvitt értelmében is "lenézőleg". Egy "elkapott pillanatot" is sokkal gondosabban kellett volna a képkivágás, a nézőpont, a látószög és az expozíciós idő tekintetében megkomponálni és kivitelezni. Ebben a tekintetben sok más fotóriporter mellett Robert Capa fotóit ajánlom a szerző figyelmébe. Sajnos, ez a kép így, esetlegessége, dekomponálatlansága és formai hiányosságai miatt nem alkalmas egy fotópályázaton való szereplésre. Pedig a témában egy emblematikus fotó lehetősége is benne rejlett. Kár érte.