Fő tér
Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 49° 2,721'
Hosszúság (lon):
E 19° 49,811'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Műemlékileg védett, vagy védendő terület, környezet
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 4
Magyar történelmi jelentőség: 3

A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
Cím:
A falut keresztül szelő országútnak a római katolikus templom körül kialakult teresedése
Egyéb adat:
Rövid leírás:
Az Árpád-kori falut a tatárjárás után német telepesek népesítették be, IV. Béla királytól pedig 1265-ben városi rangot kapott. Gazdagságának alapját a közeli aranylelőhelyek kitermelése okozta. Ennek nyomán felívelt a város kereskedelme, ipara is. A lelőhelyek fokozatos kimerülésével aztán a 16. századra Hybbe fejlődése megtorpant. Lakosai továbbra is iparosok, kézművesek maradtak, kiemelkedtek ezek közül a kőművesek, ácsok, faszénégetők, fenyőpálinka-főzők.
A település központi, legrégebbi részének alaprajza ma is hűen tükrözi a település középkori, alapított városi múltját. Szabályos, téglalap alakú főtere egykor NY-i irányban talán a mainál nagyobb is lehetett. A teret határoló házak telkei szinte kivétel nélkül ugyanolyan méretűek – a városalapítók ezzel is jelezték a polgárság egyenlő voltát. A szűk, igen hosszú telkek aztán meghatározták az erre építhető, szintén egységes építészeti képű házak sorát is. A nyeregtetős, utcai oldalán 2-2 ablakkal áttört homlokzatú, egységes cserépfedésű házakból több tucat még ma is áll, kivételesen egységes faluképet eredményezve. Sajnos, néhány helyen ezt az egységet utólagos beépítésekkel, bontásokkal, szakszerűtlen felújításokkal megtörték.
A tér közepén áll a település 17. századi fallal körülvett, mára átépített, gótikus középkori temploma, melynek kriptájában nyugszik Balassi Bálint (1554-1594) költő, a magyar reneszánsz kiemelkedő alakja.
A tér D-i sarkában áll a népmondák kedvelt hősének, Pacho betyárnak fél életnagyságú szobra. Pacho, legalábbis a róla ismert történetek szerint, védte a szegényeket és jó pajtása volt a szlovákok szinte nemzeti hősnek számító betyárjának, Juraj Jánošiknak is. Ugyancsak a tér D-i részén, az országút mellett áll egy régi, valószínűleg 19. (18?) századi kilométerkő, rajta az országút két irányban elérhető, nagyobb városainak bevésett neveivel: (Liptó)Szentmiklós és Leutschau (=Lőcse). A fő térből kiinduló, legrégebbi utcák korábban mind bibliai neveket viseltek: Jeruzsálem, Betlehem, Jerikó, Sodoma.

Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2011-12-05 01:37:49
Közeli objektumok
Régi mérföldkő (0.050 km)
Mindenszentek plébániatemplom (0.089 km)
Klopacska (4.631 km)
Skanzen (6.854 km)
Liptóújvár vára (7.057 km)
Nepomuki Szent János szobra (7.174 km)
Keresztelő Szent János plébániatemplom (11.193 km)
Ferences templom és kolostor (13.427 km)
Gyertyaszentelő Boldogasszony templom (15.624 km)
Volt Magyar Gimnázium (16.743 km)