Gimnázium
A kép forrása: zrenjaninheritage.com
Ország:
Szerbia
Szélesség (lat):
N 45° 22,774'
Hosszúság (lon):
E 20° 23,502'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Középület
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 2
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
Cím:
Gimnazijska 2
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A Nagybecskereki Gimnáziumban az 1846/47-es tanévtől tanítanak, amikor Várady János becskereki szerzetes megnyitotta az alsófokú piarista gimnáziumot. Az épületet 1945-ben kezdték el építeni. Az iskolával egybeépítették a piarista templomot. Az első évfolyamot hat osztály alkotta. A diákok száma 1924-ben elérte az 1000 főt, aminek következtében az Oktatási Minisztérium a városban további épületet bérelt a gimnázium számára. Az iskola 1937-ben kapott új szárnyat kilenc tanteremmel, majd a hatvanas években a Skerlićeva utca felé tovább bővítették.
A kétemeletes épületnek végül L-alakú alaprajza lett. A homlokzatot lecsupaszították, a földszinten pedig áttörték a falakat az új főbejárat részére. A valamikori kétszárnyú ablakokat háromszárnyasra cserélték le. A plasztikus díszítéstől megfosztott külső falak földszinti részét kőépítést utánzó elemekkel díszítették. Az épület a két világháború közötti építészet elemeit keveri a homlokzat klasszicista maradványaival.
Az iskola 1962-től Koča Kolarov nevét viselte. 1993-tól Nagybecskereki Gimnázium a hivatalos elnevezése.
Forrás:
Ismeretlen szerző (http://www.zrenjaninheritage.com)
Stanić, R. et al. (ur.): Veliki Bečkerek – Petrovgrad – Zrenjanin. Zrenjanin 1995.

Adatlapot készítette:
herakhleia
Adatfelvétel ideje:
2013-05-01 14:05:34
Közeli objektumok
Piarista templom (0.028 km)
Grünbaum-ház (0.073 km)
Egykori Rózsa Szálló (0.086 km)
Egykori Torontál Bank épülete (0.093 km)
Stagelschmidt-ház (0.107 km)
Toša Jovanović Színház (0.119 km)
Városi könyvtár (0.130 km)
Bencze-ház (0.138 km)
Nepomuki Szent János székesegyház (0.147 km)
Pénzügyi Palota (városi múzeum) (0.157 km)