Megújulásunk támogatója:  

Szent Gellért templom







Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 46° 8,295'
Hosszúság (lon):
E 20° 35,189'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Templom
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 3
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Csanád
Egyéb adat:
A Marosvárként is ismert település korábban a csanádi püspöki székhelynek adott otthont. Ajtony legyőzése után (1028) 1030-at követően küldte ide I. (Szent) István Gellértet, hogy püspökséget szervezzen. A püspököt itt temették el 1046-ban bekövetkezett halála után. Első írott forrásból ismert templomát Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték, görögkeleti volt (ekkor még nem következett be az egyházszakadás). Gellért korában a Szent György-, illetve a Boldoságos Szűz tiszteletére szentelt templomokat emeltek. A Gellért korában emelt épületek (átépítésekkel) a tatárjárásig állhattak, ekkor a város elpusztult. A város, illetve a székesegyház még ebben a században újjáépült, 1290-ben itt temették el IV. (Kun) László királyt. A 14. században a Szent Erzsébet és a Szentlélek-templomot említik a már különálló várral erődített városban. A török korban az akkori várban lévő templomot már romosnak, de még álló falúnak írja le Evlija Cselebi. A 18. században a várat elbontották, a középkori Csanádból nem maradt felszínen látható épület. Az új Szent Gellért templom 1868-1870 közti építése során Rómer Flóris és Henszlmann Imre is megfigyeléseket végzett a területen, de a kora középkori épületeket és azoknak egymáshoz való viszonyát nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.
Rövid leírás:
A korábbi (de szintén újkori), 18. század közepén épült templom elbontása után 1868-1870 között épült egytornyos, háromhajós épület. A templomban található a Szent Gellért temetkezési kellékeként számon tartott kőszarkofág. A templom előtt Szent Gellért 19. században készült szobra áll.
Adatlapot készítette:
klo
Adatfelvétel ideje:
2011-07-27 06:52:23
 
 

Állapotjelentések

2018.11.04 12:20 Emese62 állapot: 4 - egyéb

Pár helyen pereg a vakolat máshol jó állapotban van.A szobor talapzata sárgára lett festve sajnos nem lehet bemenni, pedig szerettem volna.

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.