Szűz Mária templom
Ország:
Románia
Szélesség (lat):
N 47° 32,883'
Hosszúság (lon):
E 22° 50,549'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 2
Magyar történelmi jelentőség: 3
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 2
Magyar történelmi jelentőség: 3
A település mai neve:
A település magyar neve:
Cím:
Krasznabéltek
Egyéb adat:
Rövid leírás:
A 15. század közepén már mezővárosi ranggal büszkélkedő település egy korábbi kisebb templom helyén épülhetett, sőt a mai egységesnek tűnő gótikus épület részletei is több középkori építési szakaszt feltételeznek. Igen valószínű azonban, hogy az épület karakterét meghatározó építési periódus a Drágfi család mecenaturájával valósult meg a 15. sz. második felében.
Az egykor négy boltszakaszos hajóhoz két boltszakaszos poligonális záródású szentély csatlakozott. A középkori boltozat meglétét ma már csak levéltári források és a külső támpillérek bizonyítják. A középkori hajót ugyanis az 1910-es években Feork Ernő tervei alapján nagyrészt elbontották, s annak tengelyére merőlegesen egy új, nagyméretű templomteret alakítottak ki. Az így mellékkápolnává vált egykori szentély boltozatát is jelentősen átépítették. A templom nyolcszögletű tornya ugyancsak a 15. századból való, ám ennek átépítése (sisak, párkányok, ablakok) is megtörtént az 1910-es években. Néhány későközépkori ablak-mérmű gazdagítja az épület látványát.

Adatlapot készítette:
Marcius
Adatfelvétel ideje:
2011-08-24 12:35:39
Állapotjelentések
2023.08.19 10:18 mokuska09 állapot: 3 - koordináta: N 47° 32,831' E 22° 50,536' - egyéb
A fal vizesedik. Tobb helyen leesett a vanilat.a kerites rozsdasodik. A nyilaszarok kopottak kifakult feste.
Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.Közeli objektumok
Ravatalozó kápolna (0.360 km)
Kápolna (0.472 km)
Református templom (4.582 km)
Református templom (9.352 km)
Erdőd vára (12.358 km)
Braunecker-Bölöni kastély (14.093 km)
Sipos László magyar néprajzi múzeum (16.247 km)
Ady Endre szülőháza és emlékmúzeuma (17.256 km)
Kemény-kúria (18.639 km)
Református templom (20.443 km)