Határeset-programunk támogatója:  Nemzeti Kulturális Alap

Városi temető



Ország:
Szlovákia
Szélesség (lat):
N 48° 39,857'
Hosszúság (lon):
E 20° 31,876'
Védettség van?
nem tudom
Típus:
Temető
Jelentőség:
Egyetemes jelentőség: 2
Jelentőség a szűkebb környezet/adott ország szempontjából: 5
Magyar történelmi jelentőség: 4
A település mai neve:
A település magyar neve:
A település német neve:
A település latin neve:
Cím:
Az Akademika Hronca utca északi végénél, a római katolikus templom és a gimnázium északi szomszédjaként található meg.
Egyéb adat:
A koordináták a temető déli bejáratára mutatnak.
Rövid leírás:
A 13. században ide telepített, német ajkú telepesek által lakott, nagy múltú, felvidéki bányaváros legelső temetője a középkori plébániatemplom körül alakult ki. Ennek \"beteltével\", illetve a modern közegészségügyi előírásokat is figyelembe véve, Mária Terézia királynő idején új, nagy méretű temetőparcellát jelöltek ki az előbbi temetővel összefüggő területen, a város északnyugati szélén, a Sajó közelében. A régi temetőben a templom körül a temetkezés megszűnt, területének jelentős részét pedig az 1905-ben a templomtól nyugatra felépült katolikus gimnázium foglalta el.

A ma is használt városi temető kb. két hektár területű. A legrégebbi, ismert temetkezés, egy későbarokk sírkő 1785-ből ismert itt. A 20. század nagy történelmi fordulatai előtt zömében német, magyar, kisebb részben szlovák lakosságú város, illetve Gömör megye számos nevezetes családja, kiemelkedő személyisége - tanárok, orvosok, katonatisztek, politikusok, művészek, tisztviselők, vállalkozók, stb. - nyugszanak e temetőben. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc legalább két tucat résztvevője nyugszik itt. (Az itt eltemetettekről elérhető legjobb, magyar nyelvű szakirodalom: Tököly Gábor: Ki kicsoda Rozsnyón. Šamorín/Somorja, 1999.)

Az itt található síremlékek egész sora rendelkezik építészeti, illetve művészeti értékkel. Különösen jelentősek a kovácsolt-, vagy öntött vas kerítéssel övezett, díszes családi sírhelyek, kripták, sírkertek, obeliszkek.

A legkiemelkedőbb síremlékek (szlovák nyelvű) katalógusa képekkel itt érhető el: http://www.roznava.sk/portal/informacie/File/Cintorin.pdf

A képek forrása: www.gomorilap.sk
Adatlapot készítette:
szépmíves
Adatfelvétel ideje:
2013-01-05 16:57:45
 
 

Összetett keresés

Új jelentés készítéséhez be kell jelentkezni.