Diósgyőr: ragyogás, pusztulás, újjászületés
„A Sajó folyó alatt dél felé […] Diósgyőr tűnik szemünkbe, a királynő vára az azonos nevű mezővárossal, mely alatta fekszik, szép inkább, mintsem erős; Kassától dél felé terül el, szép fekvését és általános bőségét méltán említhetjük. Egy keletről és délről erdőkkel övezett hegy lejtőjén épült. Tavasz idején a szomszédos fák ágain zengő fülemilék és más piciny madarak éneke a várszobákban lakók fülének csodálatos gyönyörűséget szerez. A vár alatt egy hegyi patak folyik, rengeteg benne a pisztráng s más finomabb hal. Innen fél mérföldre van Miskolc mezőváros (némely lakosainak egykori táncai miatt már akkoriban híre volt), a várhoz tartozik, kiváló borokban, és mindenféle élelemben bővelkedik.” 1536-ban Oláh Miklós vetette papírra a fenti sorokat Hungária című traktátusában, amelyet Mária királynő, II. Lajos özvegye számára készített Brüsszelben.
Oláh csaknem félévezredes leírására gondolok útban a miskolci pályaudvarról Diósgyőr felé a villamoson. Egyszerre daruk, majd a vár tornyai tűnnek elő az alacsony házak fölött. Magam mögött hagyom a főút forgatagát, és egy nyugodt kertvárosba érkezem. Bár az eltelt ötszáz év során szinte teljesen megváltozott a környezet, a királynék várpalotája ma is méltóságteljesen vigyázza a lillafüredi völgy bejáratát a Bükk lábánál. A környék csendjét a rekonstrukciós munkálatok zaja töri meg, amely során a várat 16. század eleji állapotában építik újjá.
Falai között a XVIII. század végén szűnt meg az élet, az elhagyott épületet benőtte a gyom, köveit a közeli házak építéséhez hordták el. Még 1873-ban is bontatták azokat az uradalmi gazdatisztek számára épülő lakásokhoz. A teljesen gazdátlanul maradt várat lassanként teljesen benőtte a sűrű bozót, a rom látképét 19. századi festmények és rajzok örökítették át az utókornak.
Ekkor alakult ki a sokakban ma is élő romantikus kép: a hegyek között, tavacska fölé magasodó négy vaskos torony, közöttük csonka falszakaszokkal. Bár 1856-ban Henszlmann Imre már felfigyelt a kápolna még látható, szép részleteire, csak 1892-ben kezdődött a romok felmérése a Műemlékek Országos Bizottsága megbízásából. Az 1890-es évek a vár iránti érdeklődés jegyében teltek: a régészet és a műemlékvédelem hőskorában egyre-másra kerültek elő a várból elhurcolt faragott kövek. A pálos kolostor kerítéséből például az a reneszánsz márvány oltártöredék, amely „diósgyőri Madonna” néven vált ismertté. És leletek, amelyek egy része mára nyomtalanul eltűnt. Újabb felmérések, kutatások születtek, a levéltári, történeti források összegyűjtése következett, az első, tudományos igényű feltárásra pedig 1934-1936-ban került sor. A rom azonban konzerválatlanul maradt, a II. világháború idején tovább pusztult, egészen 1953-ig, amikor megindultak a munkálatok és az újabb feltárások.
„Orgonabokros domboldal. 1956 nyarán az észak-magyarországi tanszéki kiránduláson abszolút romként láttuk.” – összegezte az első találkozást budapesti otthonában Dr. Czeglédy Ilona régész, aki 1963 és 1973 között az ásatását irányította. „Eredetileg római koros voltam, és nem is sejtettem, hogy egyszer a diósgyőri vár feltárásán dolgozom majd. Egy ideig nem volt állandó munkám, később azonban az Országos Műemléki Felügyelőséghez kerültem. Akkoriban a helyzet szülte a megoldásokat. 1962-ben engem jelöltek ki Diósgyőrbe, ahol én lettem a 17. régész, aki ásatást vezetett.” Addig nem látott nagyságrendű feltárás vette kezdetét: összesen 30 ezer köbméter földet mozgattak meg és félmilliónyi leletanyagot hoztak felszínre a belső vár 2500 és a külső vár 50 000 m2-es területén (az intenzív ásatás 1963 és 1967 között folyt). „Olyan léptékű lett a feltárás, hogy tiszta lapot kellett nyitni. Túl sok mindent találtunk, az új kutatási eredmények pedig az akkori helyreállítás alapvető változását idézték elő: a rekonstrukciós elképzelések helyett a romkonzerválással egybekötött kiegészítés valósult meg, eltérő anyagok segítségével csak a legszükségesebb funkcionális kiegészítéseket alkalmaztuk. Egységes volt a kutatás, a tervezés, és a kivitelezés, ez egy nagyon jó évtized volt.” – idézte fel Czeglédy az első műemléki helyreállítás időszakát. A terveket – a múzeummá alakítással együtt, először kollégaként, később második férjeként – Ferenczy Károly Ybl-díjas építész készítette, és a komplex kutatómunka során forrás-, térkép- és ábrázolásgyűjtést is végeztek. „Összefogott a város, a minisztérium, a szakmai felügyelet, a diósgyőri várból sokak számára személyes és közös ügy lett. A maga idejében – a szakma véleménye szerint – ez volt a legkiemelkedőbb magyar romhelyreállítás.” – hangsúlyozta a vár feltárója, aki A diósgyőri vár című, 1988-as kötetében publikálta kutatásának eredményeit.
Most, 2014 augusztusában újabb átalakulásnak lehetünk tanúi Diósgyőrött. A múzeum kapuján belépve majdnem egykori teljes tömegében magasodik fölém a későközépkori várpalota. Dr. Lovász Emese, a Herman Ottó Múzeum régésze fogad, aki 1994-től vezeti az ásatásokat és a jelenlegi rekonstrukció muzeológiai terveit készíti. Amikor azt kérdezem, miért is került sor erre a rekonstrukcióra, Pap János várkapitány 1662. december 29-én kelt levelének részletét idézi: „ „…én is látja Isten, eluntam az nyomorgást, mert az nyakamban hullton hull mind eső, mind kő, elannyira, hogy dézsákkal hordatom ki a vizet házamból, kegyelmetek mentül hamarébb lehet lásson hozzá, mert az töröktül nem félek úgy mint az kőtül, azt sem tudom honnan szakat nyakamban vagy pedig házam népének nyokokban…”. Akárcsak akkor, amikor ez a levél a végvár felmérésekor született, ránk is potyogtak már a kövek. Hiába konzerváltuk évről évre a falakat, a védelmüket nem sikerült tartósan megoldani.” – hangsúlyozza Lovász.
„1999-ben kaptunk először megbízást a vár felújítási terveinek elkészítésére, ez tulajdonképpen változatlanul hagyta volna az 1968-as helyreállítást.” – mondja Cséfalvay Gyula építész, a vár felelős tervezője, aki Botos Judit vezető tervezővel 1999 óta dolgozik a vár helyreállításának építészeti tervein. „Ezeket a falakat rétegesen építették annak idején: van két külső, szépen, nagyobb kövekből rakott réteg, amelyek közé kitöltő falazatot raktak. A legtöbb baj a téli hőmérsékletingadozásból adódott, hiszen a beszivárgó nedvesség állandóan megfagy és kiolvad, ez pedig pusztította a falakat. Mire a megerősítéseket befejeztük, kezdhettük az egészet elölről. Erre a problémára pedig hosszú távon a tető jelenthetett megoldást.” Időközben a megrendelő – a vár állami tulajdonú műemlék, de Miskolc megyei jogú város önkormányzata kezelésében van – részéről is felmerült az igény bizonyos térrészek helyreállítására a várban. 2002-től egy megvalósíthatósági tanulmány keretében kezdték meg annak vizsgálatát, hogyan lehetne egy másfajta szemléletmóddal, hitelesen tereket létrehozni Diósgyőrött. Hosszú kutatómunka, falkutatás kezdődött, amelynek során hatalmas anyag gyűlt össze.
Szekér György építész-művészettörténész, a jelenlegi rekonstrukció engedélyezési terveinek társtervezője veszi át a szót: „A négy torony magasan állt, rajta a védőfolyosók, az úgynevezett gyilokjárók konzolsorai jelezték az egyes palotaszárnyak párkánymagasságait, tehát, ha egy laikus látogató odament, egy félórás nézelődéssel nagyjából el tudta képzelni a négy körbefutó szárnyat és a középudvart. Ugyanakkor a nyílásokat, az ablakokat, a faragványokat nem ismertük, erről nagyon kevés információ volt. Mintha egy koponya üres szemüregekkel lett volna előttünk.”
A diósgyőri vár a műemlékem.hu adatbázisában